Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)

0
1656
Bevezető
 
Az Apple MacBook Pro 13 noteszgépet az iJoe Apple márkakereskedés ajánlotta fel számunkra, ahol maga a termék már 399.900Ft-tól elérhető.
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
Az Apple MacBook Pro 13 tesztelése egy régi álmom volt, mely mostanra végre beteljesült. Őszintén szólva az első pár napban, amíg ismerkedtem a Mac OS X-el sokszor tört rám olyan gondolat, hogy fel kéne rakni egy Windows rendszert, mivel gyakran nem tudtam, hogy mit és, hogyan kell csinálni. Nagyon sok esetben a Mac OS X Lion szöges ellentéte a Windows 7 operációs rendszerének. Ebből kifolyólag az első pár napban folyamatos vendége voltam különböző szakfórumoknak, ahol feltehettem a szakértők számára alapvető, bugyuta kérdéseimet. A harmadik napon viszont érdekes dologra lettem figyelmes. Átböngészve az összes beállítást és feltelepítve az összes számomra fontos dolgot rájöttem, hogy az OS X, a Windows rendeszéhez képest sokkal gyorsabb és logikusabb. Megszerettem!
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
Már egy korábbi írásunkban kifejtettük, hogy mekkora előny, ha hazai szervizhálózata van egy gyártónak. Magyarországon három hivatalos Apple szervizpont van, mindhárom Budapesten. A legnagyobb az Almárium Pro Kft., amely cég dedikáltan Apple termékek javításával foglalkozik, tehát nem vesz részt a kereskedelemben. Ők Budapesten a Váci út 30. alatt találhatók meg. Statisztikák szerint a hiba jellegétől függően általában 2-5 munkanap alatt zajlik le egy javítás.
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
A MacBook Pro 13 összeszerelése és minősége csak egyetlen szóval illethető, tökéletes. A MacBook Pro 13 teljes unibody, avagy az egyetlen alumíniumtömbből kimart háza eszméletlenül masszívvá teszi a notebookot. Az összhangot csupán fedél tetején lévő világító alma logó és a kijelző kinyitását lehetővé tevő vájat töri meg. A notebookon nem találtam egyetlen illesztési problémát sem, igaz illesztések se nagyon vannak rajta és mindamellett, hogy kiváló anyaghasználattal rendelkezik szemet kápráztatóan gyönyörű is. 
 
Csatlakozók
 
Csatlakozók tekintetében a notebookon találunk újdonságokat, megszokott dolgokat és hiányosságokat is. Első körben ki kell, hogy emeljem a mágneses táp csatlakozót (MagSafe), mely egyrészt könnyű csatlakoztatást biztosít az elektromos hálózathoz, hiszen a mágneses mivolta lévén a notebook közelébe érve azonnal bepattan a helyére. Nagy előnye, hogy bármilyen irányból engedi a csatlakoztatást, továbbá ez egyfajta védelmi funkció is, mivel ha valaki véletlenül belegabajodik a zsinórba, nem rántja magával az egész notebookot. A Thunderbolt port is egy okos megoldás, amely a legújabb külső eszközökhöz és kijelzőkhöz, például az Apple Thunderbolt Displayhez is csatlakoztatható. Hiányosságként pedig a csupán 2db USB 3.0 portot említeném meg, mely egyrészt kevés, másrészt két szélesebb USB eszköz egyszerre való használatát teljességgel kizárja. Mondjuk egy szélesebb pendrive mellett már nem fér el egy USB-s külső merevlemez. Szerintem a noteszgép jobb oldalára is kerülhetett volna legalább 1db USB port.
 
Szemből kinyitva
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
Jobb oldal: optikai meghajtó, kensington zár
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
Bal oldal: mágneses töltőcsatlakozó, LAN, Fireware 800, Thunderbolt, 2x UBS 3.0, SD kártyaolvasó, kombinált audio ki/és bemenet, akkumulátor töltöttségjelző
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
Hátulról: szellőzőnyílás (kinyitott kijelző fedél esetén), zsanér
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
Beviteli eszközök 
 
A billentyűzetre is csak egy szó létezik, tökéletes „2”. Érintése kellemes, felületük kissé mattos és szigetes kialakítású. Gépelés közben a gombok viszonylag rövid úton és halkan járnak. Ötletesek a felülre elhelyezett funkció gombok is, ugyanis egy gombnyomással állíthatjuk a kijelző fényerejét, hangszórók hangerejét, vagy akár a billentyűzet háttérvilágításának fényerejét is mely 17 fokozatú. A billentyűzet háttérvilágítása talán az egyik legjobb, amit valaha használtam és mivel beállítható minimális fényerőre is, éjszaka nem süti ki az ember szemét, továbbá a webakmera mellett elhelyezkedő fényérzékelő akár automatikusan be tudja kapcsolni a billentyűzet világítását. Windows felhasználók számára szokatlan lesz majd a delet gomb hiánya, melyet az „fn+backspace“ helyettesít, továbbá a vékonyka enter gomb, de a második nap után már természetes minden. Érdekes jelenség az is, amikor későbbiekben a „delet” gomb használata válik furává egy Windows-os notebookon.
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012) 
 
Az érintőpad a notebook arányait tekintve hatalmas, melynek az eszköz multi-touch-os mivolta a magyarázata. Annyi és annyiféle megoldás van az érintőpad kezelésére, hogy hosszasan nem is mennék bele, akit érdekel megtalálja az Apple honlapján. Ami talán a legjobban tetszett az a dupla ujjas görgetés művészi kivitelezése, de ezen kívül még rengeteg hasznos funkcióval rendelkezik a MacBook Pro érintőpadja. A látszat ellenére az érintőpad egész felülete rendelkezik kattintó funkcióval is, bár szokatlan lehet a Windows felhasználok számára a jobb gomb hiánya, melynek funkcióit a „ctrl“ gombbal érhetjük el. Ez is csak szokás kérdése, pár nap után el is feledjük a jobb gombot és természetesnek vesszük a „ctrl“ gomb kiegészítését. Mint azt a billentyűzetnél, az érintőpadnál is tapasztaltam, hogy az OS X használata után egyszerűen nem áll kézre a Windows-ban használt jobb gomb.
 
Kijelző 
 
Már jó ideje csak 1366×768-as felbontással rendelkező noteszgépeket lehet kapni. Az Apple viszont mégis úgy gondolta, hogy jó lesz még a 16:10-es arányú 1280×800-as panel ledes háttérvilágítással. Őszintén szólva engem nem zavart, de tényleg érdekes, hogy még mindig ezt a régi szabványt alkalmazza a gyártó. A notebookot ellátták még egy külső fényérzékelővel is, mely a webkamera mellett foglal helyet és a fényviszonyokhoz képest állítja a kijelző fényerejét, optimalizálva a fogyasztást.
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
A zsanér roppant masszív, de mégis kezes, mint egy kis bárány. Könnyen hajtható, holtjátéka abszolút nincs és körülbelül 150fokos hajtást enged. A kijelző kivételesen jó betekintési szögekkel és színvilággal rendelkezik. Ilyen gyönyörű „alacsony” felbontású kijelzőt még nem láttam egyik TN+film technológiás panellal rendelkező notebookban sem. Egyetlen hátránya a fényes bevonata, mely külső, erősebb fényforrás hatására meglehetősen tükröződik, de ez a kijelző fényerejének megemelésével némileg csökkenthető.
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
Egyéb 
 
A hangszórók ugyan nem túl erősek, de ritka szépen és tisztán szólnak. Otthoni zenehallgatásra kiválóan alkalmas, viszont egy nagy terem zenével történő megtöltése már külső eszközt igényel. A 720p felbontású FaceTime HD-kamerának köszönhetően a MacBook Pro 13 tökéletesen alkalmas videótelefonálásra. A széles formátum jóvoltából pedig nem kell mindenkinek a képernyő elé tömörülnie, hogy láthatóak legyenek.
 
 
[BREAK]
 
Hardver
 
Az Apple MacBook Pro 13 – 2012-es modelljében már az új Intel Ivy Bridge Core i5 processzora foglal helyet, melynek pontos típusjelölése Core i5-3210M. A processzor alapjáraton 2,5GHz-en üzemel, támogatja a TurboBoost technológiát, ami alkalmazástól függően felemeli a processzor órajeleit akár 3,1GHz-re, továbbá támogatja a Hyper Threeding technológiát is, így kétszer annyi programszál párhuzamos futtatására képes, mint egy sima 2 magos processzor. Az Intel Ivy Bridge processzorok két jelentősebb újítása a csökkenő csíkszélesség és az erősebb IGP. A 32nm-ről 22nm-re csökkent csíkszélesség alacsonyabb fogyasztást, kisebb hőtermelést és olcsóbb előállítást eredményez, továbbá az új Intel HD4000-es IGP elődjénél sokkal fejlettebb és gyorsabb. Én a Call of Duty 4 számítógépes játékkal teszteltem a MacBook Pro 13-at, mely HIGH beállítások mellet akadás menetesen, tökéletesen futtatható.
 
A processzor és videokártya erőssége megtekinthető a www.notebookcheck.com CPU teszt és VGA teszt oldalán, továbbá az Intel Core i5-3210M benchmark teszt eredményei megtekinthetőek a www.techkalauz.hu CPU teszt oldalán. 
 
Hőmérséklet, zaj
 
A notesz hűtésrendszere teljesen más, mint a többi notebooké. MacBook Pro 13 a kijelző mögül, oldalról és felülről is szív, de a kijelző mögé fúj. Ez sajnos olyan problémához vezethet, hogy ha ágyon vagy ölben akarjuk használni a notebookot, akkor nem tud normálisan szellőzni és szépen felmelegszik. Ezért ha módunkban áll rakjunk alá valami kemény deszkát, de leginkább használjuk asztalon. Természetesen ez a probléma fenn áll a notebookok többségénél is, viszont ha már zárt az alja, miért nem a billentyűzet közül szívja be a hűsítő levegőt és az oldalán fújja ki meleget?
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
Ha a notebooknak biztosítjuk a megfelelő környezetet (megfelelő szellőzés) akkor a burkolat hűvös, a processzor pedig 50°C környékén mozog, 2000rpm-es ventilátor fordulatszámmal szinte zajtalan üzemmódban. A MacBook Pro terhelés nélküli állapotban annyira halk, hogy a zajszintmérő használata teljesen fölösleges. A háttérzajok miatt nem is tudtam normális eredményeket mérni.
 
Burkolati hőmérsékletek “alap”
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
Ezt követően feltelepítettem a Call of Duty 4 számítógépes játékot, majd 1 órán keresztül játszottam vele. A processzor 90 fok környékén mozgott, a ventilátor pedig 4700rpm fordulatszámon pörgött 20 dB zajszinttel párosítva, viszont a burkolat mind alul, mind pedig felül melegedett azért rendesen. A zajszintet nagyon jónak találtam, kevés notebook ilyen halk terhelés és nyugalmi állapotban, de a 90°C-os processzor hőmérséklet és átlagban 40°C környékén járó burkolat kissé meglepett. Jobban örültem volna ha a noteszgép inkább hangosabb és hűvösebb, mintsem halkabb és melegebb.
 
Burkolati hőmérsékletek “játék”
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
Akkumulátor
 
A MacBook Pro 13-ban egy „elvileg” 6 cellás 63,5 Wh Lithium-Polymer akkumulátor található. Azért „elvileg”, mert hiteles információt sehol nem találtam, a notebookot szétszedni pedig nem mertem.
 
Közepes fényerő és DiviX film hanggal történő együttes lejátszása közben meglepően jó 6 órás üzemidő keletezett. A nálunk járt noteszgépek közül ez eddig a csúcs. Internetezéssel viszont akár 8 órás üzemidőre is számíthatunk.
 
 
[BREAK]
 
Értékelés
 
Másfél hétig volt nálam az Apple MacBook Pro 13 – 2012-es modellje. Nagyon megszerettem és kevés rosszat tudok róla elmondani. Amíg nálam volt a notesz egész nap azon töprengtem, hogy megvegyem-e magamnak. Az egyetlen ok, amiért nem vásároltam meg a készüléket az az igen borsos ára és ezzel ki is tértünk a notesz leggyöngébb pontjára. Eszméletlenül jól összerakott, minőségi és szinte minden tekintetben fantasztikus szerkezetről van szó. Az unibody teljes fémtömb egyszerűn bámulatos, minőség a legfelsőbb fokon. A notebook sehol nem hajlik, nincsenek illesztési problémák, igaz illesztések se nagyon vannak. Bámulatos, hogy az Apple mit rakott össze és valahol érthető az árcédula is, de 400.000Ft rengeteg pénz érte. A noteszgép másik gyenge pontja pedig a gyárilag hozzátartozó 1 év garancia, amit csak igen borsos áron növelhetünk a háromszorosára, ezzel még drágábbá téve a terméket.
 
Kitérve a noteszgép tulajdonságaira, kiemelném a kijelzőt, mely ugyan a régi 16:10-es szabványon alapul és fényes borítást kapott, ezáltal eléggé tükröződik, de ilyen szín hű, jó betekintési szögekkel rendelkező „alacsony“ felbontású kijelzővel még nem volt dolgom. Élmény volt rajta filmet és fotókat nézni, gyönyörűen visszaadta a színeket. Ennél már csak a beviteli eszközök tetszettek jobban, mivel ilyen kiválóan használható, kényelmes billentyűzettel és érintőpaddal ugyancsak nem volt még dolgom. Utóbbi multi-touch-os funkcióinak tanulgatása közben folyamatos mosoly volt az arcomon, hogy hogyan tudnak ennyi hasznos dolgot kitalálni az Apple mérnökei. A hűtésrendszer viszont jó is meg nem is. Azért jó mert internetezés, filmnézés és szövegszerkesztés közben a notebook néma és hűvös maradt és azért rossz, mert ha megterheljük, mondjuk egy kis játékkal akkor a burkolat szépen fel tud melegedni. Terhelés közben viszont halkan tette dolgát, de véleményem szerint lehetne inkább hangosabb és hűvösebb, mintsem halkabb és melegebb.
 
Csatlakozók tekintetében sajnos szűkös a választék. A számomra legfontosabb USB portból is csak 2db-ot találunk, melyek túlságosan közel vannak egymáshoz, így ha egy szélesebb pendrive-al rendelkezünk akkor mellé már nem igazán fér el más USB-s eszköz. A hangszórók lehetnének erősebbek is, de jó minőségűek és tiszta hangzást biztosítanak. Az akkumulátor teljesítménye is nagyon jó, ugyanis akár 6 órán keresztül tudtam rajta filmet nézni. A 6 órás filmnézési teljesítmény egyébként a nálunk járt noteszgépek közül az egyik legjobb.
 
A tesztelt noteszgép 13,3 hüvelykes mérete miatt kiváló lehet hordozásra, üzleti megbeszélésekre, de a Volán busz járatain történő utazásom közben két hátrány is felmerült a MacBook Pro 13 kapcsán. Az egyik az erős fényben tükröződő kijelző, a másik pedig, hogy a velem utazó emberek egy része kinézte a kezemből a noteszt, de hát „ezért szeretlek Magyarország” 🙂
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
A notebook értékelése kapcsán nehéz helyzetben vagyok. Eszméletlenül tetszett, régen fogott meg ennyire noteszgép, mint a MacBook Pro 13, de borsos árcédulája miatt csak ajánlott minősítést tudok neki adni. Viszont ha olcsóbb volna, akkor megkaphatná a különösen ajánlott plecsnit.
 
Végszóként pedig köszönjük az iJoe Apple márkakereskedésnek, hogy biztosította számunkra ezt a noteszgépet, amit egyébként mástól nem tudtunk beszerezni.
 
Apple MacBook Pro 13 teszt (2012) Apple MacBook Pro 13 teszt (2012) Apple MacBook Pro 13 teszt (2012) Apple MacBook Pro 13 teszt (2012) Apple MacBook Pro 13 teszt (2012) Apple MacBook Pro 13 teszt (2012) Apple MacBook Pro 13 teszt (2012) Apple MacBook Pro 13 teszt (2012)
 
 
Pucu
 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét