Dell Latitude E5570 – vállalati belépő

0
2655

A tesztünkben szereplő Dell Latitude E5570 noteszgépet a Laptopszalon bocsájtotta rendelkezésünkre, megtekinthető és kipróbálható a Laptopszalon budai üzletében, illetve megvásárolható a Laptopszalon szaküzleteiben.

Áttekintés

Valamikor az 5-ös széria jelentette a belépő szintet a Dell vállalati családjába tartozó a Latitude gépekhez. Azóta sok víz lefolyt a Hagyma patakon (az Onion Branch a Dell austini központja közelében folyik) és több cég is átnevezési taktikát fejlesztett ki, nevezetesen, hogy a gyengébb kategóriás modelljét átnevezi a felsőbb kategóriás fantázianevére, azt sugallva ezzel, hogy itt már nem belépő, hanem magasabb kategóriás termékkel van dolgunk. Elég, ha a Lenovo Thinkpad-ekre gondolunk, ma már a Thinkpad szó nem határozza meg egyértelműen a notebook besorolását, hiszen a klasszikus Thinkpadeken kívül van már E és L széria is, újabban pedig a Yoga ultrabook-ok is jelennek meg Thinkpad fantázianév alatt. HP-nál is azt látjuk, hogy Elitebook-ból lett sokféle, a Folio-tól egészen a 8-as sorozatig és a klasszikus, vállalati igásló Elitebookok el is tűntek teljesen. Hasonló történt a régebben konzumer kategóriában induló Vostro családdal, melynek heylére a Latitude 3-as sorozat lépett és eképp igyekeznek vonzóbbá tenni. Így az 5-ös sorozat immár nem a belépőszintet képviseli a Dellnél, hanem a középkategóriát (felső kategóriában a 6-os sorozatot kereshetjük, afelett pedig a Precision munkaállomásokat).

Adatlap
Dell Latitude E5570
Processzor
 
Intel Core I5-6200U
Lapkészlet Intel Skylake
Memória 4GB DDR4 – 2333 MHz
Kijelző  
Grafika Intel HD520
Merevlemez Seagate 500 GB 7200rpm
Optikai meghajtó nincs
Protok és csatlakozók smart card, 3xUSB3, SD, headset, LAN, HDMI, DSUB, sim
Kommunikáció Intel 8260 (ac), Bluetooth 4.1, mobilnet előkészítés
Egyéb wireless smart card reader, érintős ujjlenyomat olvasó
Akkumulátor kapacitása 62 Wh (4 cellás)
Méret 377 x 253 x 24,6 mm
Tömeg akkumulátorral 2,1 kg
Töltő tömege 0,2 kg
Operációs rendszer Windows 7
Fogyasztói ár (2016.02.) 310.900 Ft
Garancia 3 év

Külső

A gépet először kézbe véve azt látjuk, hogy teljesen műanyag házba csomagolták az E5570-et. A katalógus szerint természetesen ez nem egyszerű műanyag, hanem szénszál erősítésű speciális dolog. Tény, hogy a stabilitásával nem sok gond van, a kijelző hátulja talán kicsit jobban benyomható, mint egy fémházas üzleti gépen, de alapjában véve átlagos a gépház merevsége. Korábban járt nálunk az E5450-es, emlékeim szerint az merevebb, erősebb házat kapott, de ez lehet a méretkülönbség miatt is. Mindenesetre az E5570-et a sarkánál fogva ne nagyon emelgessük, mert azért hajlik rendesen. A gép kívülről matt fekete bevonatot kapott, mely nem az a puha, gumiszerű anyag, mint a HP üzleti gépein vagy akár a Dell 7559-en, ez egyszerű műanyag. Az ujjlenyomatokat ennek megfelelően hajlamos gyűjteni. Kinyitás után sem látunk semmi meglepőt, ugyanaz a feketeség fogad minket, mint kívül. Nincs ezzel gond, hiszen üzleti gép lévén nem a kinézet az elsődleges szempont és a felületek kellően strapabírónak tűnnek. Kár, hogy a merevítések nem sikerültek tökéletesre.

Csatlakozók

Vállalati gépről van szó, így a csatlakozók típusa, száma és elhelyezkedése döntő fontosságú lehet. Az E5570-en megvan minden fontos csatlakozó, de az elrendezés nem a legszerencsésebb. A jobb oldalon vannak az USB és a VGA csatlakozók, amikhez ha eszközt kapcsolunk, akkor útban lesznek az egerező kéznek. A Dell talán az egyetlen gyártó, aki még a gép hátuljára is tesz csatlakozókat. Ez lehet előny és hátrány is, attól függően, mit csatlakoztatunk a géphez.

Elöl két visszajelző ledet találunk, melyek a HDD és a töltés állapotáról tájékoztatnak. Lejjebb a hangszórók nyílásai vannak.

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

Jobb oldalon van az említett két USB3-as csatlakozó, a VGA csatlakozója és a headset kombinált csatlakozója valamint az SD kártyaolvasó.

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

Hátul találjuk a LAN, a HDMI, a töltő nyílását és a harmadik USB3-as portot valamint a SIM kártya kis fiókját.

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

Bal oldalon csak a hűtés kivezetése és az expresscard nyílása található.

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

A gép alján méretes szellőzőrácsokat találunk és a dokkoló csatlakozóját.

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

Beviteli eszközök

Egy munkagépnél szerintem a legfontosabb elem a billentyűzet, hiszen ha az valamiért nem jól használható, akkor a jellemzően sok gépeléssel járó munkák elvégzésére kevésbé lesz alkalmas a gép. Márpedig a legtöbb munka sok gépeléssel jár.

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

Sajnos a Dell E5570 billentyűzete nem sikerült tökéletesre. A gombok felülete nem az az igazi “üzleti billentyűzet bevonat”, hanem enyhén selymes, kicsit csúszós anyag. A gombok stabilitása és a leütési visszajelzés rendben van, a leütési út is meglehetősen hosszú (2 mm), ami kényelmes gépelést tesz lehetővé. A billentyűzet alátámasztása viszont hagy némi kivánnivalót maga után. A középső részen még elmegy a dolog, de az ENTER és az A, S gombok környékén egyszerű gépelés hatására is elmozdulást produkál a billentyűzet. A gombok is kisebbek az átlagnál, 14×14 mm-esek. Néhány gomb kicsit csálén állt a tesztgépen, de ez valószínűleg egyedi hiba.

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

A toucpadról nem szoktam sokat írni, mert személy szerint használhatatlannak tartom az egérnek ezt a formáját, nekem mindig van egér a notebook mellett. A touchpad mérete átlagos, felülete kellemesen használható és pontos műveleteket tesz lehetővé. Különálló két gombja nagyon halkan teszi a dolgát. A billentyűzet közepén találjuk a pöcökegeret, mely régen a Thinkpad-ek védjegye volt, de ma már szinte minden üzleti gépen megtalálható. Ha lehet, ezt a pozicionálási formát még kényelmetlenebbnek tartom a touchpadnál, de valakinek például a döntő szempont a notebook vásárlásnál, hogy legyen pöcökegér három különálló gombbal. Ők nem fognak csalódni a Dell-ben, itt is megvan mindhárom gomb, melyek a touchpad gombjaihoz hasonlóan rendkívül halkan, de határozottan kattannak.

Hang, kommunikáció

A gépnek vannak hangszórói. Ennél többet nem is érdemes róluk beszélni. Na jó, pár szót: a két hangszórót a gép elején találjuk, kicsit lefelé irányítva. Hangerejük átlagos, a felső harmadban már erőteljes torzítást képesek proidukálni egy Beth Hart-szám hatására, mélyhang nyilván nem szűrődik ki belőlük, a középtartomány beszélgetésekre megfelelő, a magas enyhén túlzott. Ne akarjunk rajta zenét hallgatni, de nyilván nem is ez a cél.

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

A gépbe az Inteltől érkezett a vezetékes hálózati vezérlő és a wifi vezérlő is, utóbbi a 8260-as, kétsávos (2,4 és 5 Ghz) típus. Érdemes figyelni, amikor Dell gépeket vásárolunk, ugyanis a többi gyártóval ellentétben nem alap dolog a Bluetooth megléte, a Dell árul Bluetooth nélküli gépeket is. Jelen esetben 4.1-es bluetooth került a gépbe.

Vállalati funkciók

A gép alján természetesen találunk dokkoló portot, ez talán alap egy üzleti gépnél (bár több gyártó is kísérletezik univerzális, usb-s megoldásokkal). A Latitude sorozatban is jelent meg alternatív megoldás, ez pedig Wireless Dock néven fut, nevének megfelelően vezeték nélküli kommunikációt jelent a dokkolóállomással (mely nem tartozéka a gépnek). A szépséghibája a dolognak, hogy egy olyan speciális, 3 sávos wifi kártya kell hozzá (Intel 18260 Wireless AC), mely még nincs forgalomban, 2016. végére ígérik. A biztonsági funkciók közül ki kell emelni az ujjlenyomat olvasót, mely már nem a hagyományos lehúzós, hanem a modernebb, egyszerűbben kezelhető érintéses módon végzi a leolvasást. Ezen kívül TPM 2.0, érintéses és “bedugós” smart card olvasó került a gépbe, előbbi a touchpad mellett a jobb oldalon található, apró jel mutatja a helyét. Szintén vállalati extra a merevlemez védelem, mely esésnél, ütődésnél leállítja a merevlemezt, hogy az ne sérüljön meg.

Kijelző

A tesztelt modellben az alap, 1366×768-as felbontású kijelző került, mely TN paneles. A gép elérhető még fullhd panellel is, mely széles látószögű (azaz valószínűleg IPS), illetve érintőkijelzővel is. 1600×900-as opció nincs, pedig igazán felválthatná a belépő szinten az 1366×768-as felbontást. A kijelző tehát belépő szintű, a TN panel hozza a szokásos betegségeit, a betekintési szög nagyon kicsi, a színek és a kontraszt gyorsan romlik a nézési szög változásával. 

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

A zsanérok teszik a dolgukat, de semmi különlegeset nem tudnak. Egy kézzel nem lehet kinyitni a gépet, de nyitott állapotban stabilan tartják a kijelzőt.

Processzor és videokártya

A 6. genrációs Intel processzorok teljes tárháza elérhető a Dell üzleti gépében, így választhatunk a kétmagos I3-tól egészen a négymagos I7-ig bármit. A videokártyák választéka nem ilyen bő, a processzortól függően lehet integrált HD 520 vagy HD 530, illetve dedikált chip formájában az AMD két megoldása elérhető, a Radeon R7 M360 és a Radeon R7 M370, utóbbi a négmagos I7 processzorok mellett. A tesztre érkezett gépben a mezőny közepén elhelyezkedő I5-6200U processzor volt, mellette a HD 520-as integrált vga-val. A processzor 5-10%-os teljesítménytöbbletet nyújt elődjéhez, az I5-5200U-hoz képest, míg a HD 520 alkalmazástól függően 20-40%-kal erősebb az előd HD 5500-nál. A TDP korlát maradt a régi, 15W.

Processzor adatlap
Processzor típusa
 
Intel Core I5 6200U
Kódnév Skylake
Maximális órajel 2500 – 3100 MHz
Első szintű gyorsítótár 128 KB
Másodszintű gyorsítótár 512 KB
Harmadszintű gyorsítótár 4096 KB
Magok/szálak 2 / 4
Integrált GPU Intel HD Graphics 520 (300 – 1050 MHz)
Memória típusa és maximálisan támogatott órajele
Dual-Channel DDR3L-1600/DDR4-2133
Egyéb támogatott technológiák
Memory Controller, HyperThreading, AVX, AVX2, Quick Sync, Virtualization, AES-NI
Gyártástechnológia 14 nm
Maximális fogyasztás (TDP) 15 Watt
Maximális hőmérséklet 100 °C
Processzor foglalata BGA
Virtualizáció típusa VT-x, VT-d

 

Videokártya adatlap
Gyártó és típus
 
Intel HD Graphics 520
Mikroarchitektúra Skylake
Gyártástechnológia 14 nm
DirectX támogatása DirectX 12 (FL 12_1)
Számolóegységek 24
Mag órajel 300 – 1050 (Boost) MHz
Shader órajel  
Memória maximális órajel  
Memóriavezérlő 64/128 bit
Memória típusa DDR3/DDR4
Memória mérete  
Egyéb jellemzők QuickSync

 

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő   Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

Memória, háttértár, bővíthetőség

A Skylake platformmal megérkezett a DDR4 szabvány, így az E5570-ben már ilyen modulokat találunk. Vagyis csak egyet, ami 4 GB-os és 2133 MHz-en dolgozik. Van mellé egy szabad memória bővítőhelyünk, így könnyen növelhetjük a memóriát 12 GB-ig, ha viszont 16 GB-ot szeretnénk, akkor feleslegessé fog válni a 4 GB-os modul. Aki 16 GB ram-ben gondolkodik, annak érdemes a 8 GB-os modellt választani.

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

Háttértárnak sajnos csak HDD-t kapunk, abból is a Seagate műhelyéből érkező, 500 GB-os, 7200-as fordulaton pörgő darabját, az ST500LM021 jelűt. A gépbe került egy m.2 SSD bővítőhely is, azonban az elhelyezése miatt csak a HDD eltávolítása után lehet ide SSD-t helyezni, így le kell mondanunk a két meghajtó nyújtottta előnyökről. A memórián és a háttértáron kívül egy WWAN modullal bővíthetjük a gépet, melynek helye elő van készítve, csak be kell helyezni a megfelelő csatlakozóba. A gép aljára nem került szerelőablak, néhány csavar kitekerése után és pár műanyagpatent leküzdésével juthatunk be a belsejébe. Ahogy a képekből is kiderül, optikai meghajtó nem került a gépbe.

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

Hőmérséklet, zaj, üzemidő

Mint említettem, a gépben nincs különösebben erős hardver, így természetes, hogy a viszonylag nagy méretű ventilátor és hűtőborda könnyen megküzd a kihívásokkal. A processzor hőmérséklete ugyan terhelés hatására fel tud szaladni egészen 86 fokig, de a külső hőmérsékletek mindenhol bőven a megfelelő tartományon belül maradnak, 36 fokos maximumot sikerült mérni a terheléses teszt alatt. A ventilátort alaphelyzetben nem nagyon hallani, terhelés hatására azért lesz némi hangja, de ez sem zavaró.

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

Az üzemidő a gép egyik legnagyobb erőssége, a 62 Wh-s akku és az energiatakarékos hardver párosítása nyomán netezéssel, filmnézéssel akár 6-7 órát is eltölthetünk, terhelés alatt is legalább 2 órán keresztül használhatjuk a gépet akkuról. A töltés a mostanában megszokott 2 óra – 2 óra 15 perc közötti ideig tart, kikapcsolt állapotban. Háromféle akkumulátorral érhető el a gép, 47, 62 és 84 Wh-s egységekkel, utóbbi csak a négymagos processzorokhoz kapható.

Akkumulátor és hőmérséklet
Dell Latitude E5570
Processzor
 
Intel Core I5-6200U
Grafikus vezérlő(k)
Intel HD520
 
Akkumulátor használat
Filmnézés, wifi, 5/10 fényerő
 
5 óra 40 perc
Játék, 10/10 fényerő 2 óra 20 perc
Akkumulátor töltése teljesen lemerített állapotból bekapcsolt gép mellett
Félig: 1 óra
Teljesen: 2 óra 10 perc
Hardver terhelés mértéke Alap (avg) Játék (avg) Benchmark (avg)
CPU hőmérséklet 36°C 75°C 86°C
GPU hőmérséklet n.a. n.a. n.a.
Zajszint halk közepes közepes
Környezeti hőmérséklet 21°C
Burkolati hőmérsékletek (alapjárat)
Billentyűzet °C
 
Alsó burkolat °C
31 31 30 33 32 32
28 31 31 31 31 31
26 28 33 28 30 33
Burkolati hőmérsékletek (teljes terhelés)
Billentyűzet °C
 
Alsó burkolat °C
33 36 31 33 32 32
35 36 31 33 34 32
26 32 33 32 28 33

Értékelés

Pont egy éve teszteltem az E5450-et és nagyon tetszett. Egyszerű, minden tekintetben a funkcióinak alárendelt és azokat szinte tökéletesen teljesítő kis gép volt, mely az elődjéhez képest több szempontból is jelentős előrelépést jelentett. Sajnos az E5570-ben nem éreztem azt a pluszt, amivel többet nyújtana az előző (vagy akár az azt megelőző) generációnál. Nyilván frissült a hardver, erősebb lett a cpu, a gép háza még mindig hozza a kötelezőt, munkatűrő, strapabíró felületekkel és kellő (bár nem tökéletes) merevítésekkel találkozhatunk a vékony kialakítás és a kis súly ellenére. Ugyanakkor bekapcsolva szembesülünk az abszolút elfogadhatatlan felbontású TN panellel, a kisebb billentyűzethibákkal, bővítés esetén pedig a HDD és SSD furcsán kivitelezett, egymást kizáró kialakításával. Olyan hibák ezek, melyek nem akadályozzák a munkát, de bosszantó gondolatként mindig felmerülnek majd, valahányszor használatba vesszük a gépet. Ha pontoznom kellene és az E5450 annó 8 pontot kapott volna a 10-es skálán, akkor az E5570-nek csak 5 pontot adnék.

Értékelés
 
Előnyök
 
Strapabíró anyagok
Sok csatlakozó
Vállalati szolgáltatások
 
Hátrányok
SSD-HDD kizárja egymást
billentyűzet alátámasztása nem tökéletes
kisfelbontású TN panel
 
Alternatívák
HP Probook 650
Lenovo Thinkpad T560

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő   Dell Latitude E5570 - vállalati belépő   Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

Dell Latitude E5570 - vállalati belépő   Dell Latitude E5570 - vállalati belépő   Dell Latitude E5570 - vállalati belépő

Case

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét