HP Probook 430 G2 teszt

2015-03-26

Bevezető

A tesztgépet ezúttal is a Laptopszalon ajánlotta fel, mely megtekinthető és kipróbálható a Laptopszalon budai üzletében, illetve megvásárolható a Laptopszalon szaküzleteiben.

Legutoljára egy HP Probook 450 G2 járt nálam vendégségben, mely elég korrekt gépnek bizonyult a jó egy hónapos tesztidőszak alatt. Gondolom kitaláljátok, hogy mikor meghallottam a kistesó 430 G2 tesztelésének lehetőségét, egyből lecsaptam rá. Legutolsó saját gépem, ami kisebb volt az átlag 15” körüli gépeknél, az egy Elitebook 2530p volt, és hát be kell vallanom, nagyon szerettem, igazi kis igásló volt, és bizony sokszor jól jött a kis méret is. Bár tudtam, hogy a méreten kívül nagyon sok mindenben nem fog különbözni a 430 a 450-től, de mégis kíváncsi voltam, hogy a nagyobb variáns pozitív megítélése vajon kisebb méretben is megismétlődik-e. Hogy számításaim mennyire jöttek be, az a következő pár bekezdésből kiderül.

Specifikáció

Kicsomagolás

Egy az egybe bemásolhatnám ide a 450 G2 teszt kicsomagolásos részét, mert a helyzet itt is ugyanaz. Nálam olyan verzió járt, amihez kapunk egy ajándék táskát (ha valaki véletlenül nem kapna, akkor ne ijedjen meg, nem maradt ki, hanem egyszerűen az adott konfigurációhoz nem jár az ajándék HP táska), és ezen felül a szokásos dolgok képezik a csomag részét, mint az akksi, töltő, dokumentáció. Driver telepítőlemez megint csak nuku, marad a jól bevált SoftPaq a gép teljes körű driverezésére (ez viszont úgy működik, ahogy az elvárható, most sem okozott csalódást).

Külső

Ahogy már korábban is célozgattam: a 450 összement. Na jó, nem ilyen egyszerű a dolog, mert van néhány különbség, de ha valaki látta a Probook család valamelyik G2-es tagját, akkor a 430 sem lesz számára olyan nagy újdonság. A fedlap továbbra is enyhén gumis hatású, fekete bevonattal operál, belül pedig itt is szálcsiszolt fém burkolat várja a felhasználót, ami még mindig nagyon elegánssá, minőségivé teszi a gépet, egyszerűen jó ránézni, öröm hozzáérni. Két dolgot vehetnek észre a szakavatott szemek, amiben különbözik a nagyobb méretű verzióktól: az egyik, hogy itt nincs numerikus rész a billentyűzeten (ekkora méretben elég érdekes is lenne), a másik pedig, hogy a két zsanér közötti ívelt rész ezúttal nem a burkolat része, hanem maga az akkumulátor.

  

  

Kijelző

És igen, elértünk ahhoz a részhez, ahol tényleg van változás a 450-hez képest. Míg a 450 – ahogy a neve is sugallja – 15,6”-es kijelzővel van szerelve, addig a 430 már csak egy 13,3”-es panelt kapott. Sokan azt vallják, hogy ez az a méret, ami ideális egy noteszgép esetén, merthogy ezt még könnyen lehet ide-oda pakolni, hordozni, ha úgy van, akkor egy internetkávézóban, vonaton, vagy bárhol előkapni, ugyanakkor nem olyan kicsi, hogy ne lehetne rendesen használni, komolyabb munkára befogni. Ezzel valamelyest egyet kell értenem, mert tényleg egy olyan gépről beszélünk most, amit fog az ember, a hóna alá csap, előkapja, használja, mikor kell.

 

Ha pedig asztalon kell a nagyobb képátló, még mindig rá tudjuk kötni külső monitorra. Odaadtam páromnak is, hogy próbálgassa kicsit, mondja el a véleményét róla - nos, a következő gépe valószínűleg már ez a méret lesz. Ha kell, akkor simán be lehet tenni akár egy válltáskába is, nem kell hozzá külön notebook táska - bár hozzáteszem, egy igazi női táska szerintem még 2-3 17”-es gépet is magába fogad, nincs olyan dolog, amit abban ne lehetne elrejteni (csak mikor meg kell keresni, akkor szoktak kezdődni a gondok). Na jó, ebbe most ne menjünk bele, de a női táska befogadóképességének mivolta továbbra is nagy titok marad számomra…

A kijelző szokás szerint matt bevonatot kapott, felbontása a standard HD 1366*768 pixel, betekintési szögei átlagosak, a fényerőre és a színekre sem lehet különösebb panaszunk ebben a kategóriában, hozza azt, amit hozni kell, és pont.

Egy dolgot érdemes megjegyezni: mivel a képátló kisebb, viszont a felbontás változatlan a 15,6”-es nagy átlaghoz képest, így kisebbek a képpontok, és ez jobb vonalélességet és szebb képet eredményez, tényleg jobb ránézni erre a kijelzőre, mint az ugyanilyen paraméterekkel rendelkező, de 15,6”-es verzióra.

  

 

Természetesen ennél a gépnél is kapunk a megjeelnítő kávájába integrált webkamerát sztereó mikrofonnal és állapotjelző kis fénnyel, mely továbbra sem azt a funkciót hivatott betölteni, hogy korom sötétben reflektorfényben tüntessen fel minket, hanem azt, hogy tudjuk, használja-e valami a kameránkat.

Beviteli eszközök

A billentyűzetre továbbra sem lehet panaszunk, kategóriájának egyik legjobbja. Lényegében a 450 G2 numerikus rész nélküli változata teljesít szolgálatot annak minden előnyével és hátrányával – bár utóbbi nem sok van neki.

Megfelelő az alátámasztás, nincs horpadás, hullámzás, jó a nyomáspont, tényleg kényelmes a gépelés, még annak ellenére is, hogy itt nem kapunk olyan speciális bevonatot, mint amit ez Elitebook család kap. Sokan nem örülnek, de a kurzorgombok itt is össze vannak nyomva, ez is HP sajátosság.

A touchpad a méretét kivéve nem változott, ugyanolyan jó a felülete, ugyanolyan jól siklik rajta az ujj, ugyanolyan kényelmesek a különálló gombok, és ugyanúgy van duplaérintéses ki-be kapcsolója.

 

És természetesen most sem maradhattak el az extrák: van még ujjlenyomatolvasónk a palmrest jobb szélén, mely különféle titkosítási, azonosítási és biztonsági funkciókat lát el, továbbá kapunk a vezeték nélküli kapcsolókért és a hangszórók némításáért felelős gombokat is.

 

Egy szó mint száz: a billentyűzet a kisebb méret ellenére nagyon jó, és a numerikus résztől eltekintve semmivel sem kevesebb, mint a nagyobb modellekben található verzió.

Portok, csatlakozók, kommunikáció és bővíthetőség

 

A gép elején balról jobbra haladva kapunk egy szolid, merevlemez aktivitást jelző kis ledet, mellette az SD kártyaolvasót, mást nem.

 

Jobb oldalon van egy 3.5mm kombinált jack csatlakozó, 1 darab USB2.0, mely kikapcsolt állapotban is képes USB-s eszközök töltésére, gigabites Ethernet, és a töltő csatlakozója is ide került.

 

A gép hátsóját egyedül az akkumulátor uralja.

 

Bal oldalon Kensington zár, szellőzőrács, VGA, HDMI, és 2 darab USB3.0 található.

 

Alul ezúttal sincs dokkolócsatlakozónk, így ennél a gépnél is maradnak az USB-s megoldások, ha valakinek szüksége rá. Két csavar eltávolítása után hozzáférünk a bővíthető, cserélhető alkatrészekhez, mint pl. a RAM foglalatokhoz vagy a HDD-hez, és nem utolsó sorban az M.2 SSD foglalathoz, melynek bizonyára nagyon sokan örülnek majd. Nem véletlenül, hisz nemcsak kibővíthetjük vele a rendelkezésre álló tárhelyet, de a sebességnövekedésben is fontos szerepet játszik.

 

 

Miért jó még az SSD:

 - kevésbé melegszik a háttértár
 - nincs rezonancia
 - a mozgó alkatrészek hiánya miatt kisebb a meghibásodás esélye

- kisebb energiafogyasztás = nagyobb akkumulátoros üzemidő
- a HDD maximális 150 folyamatához képest az SSD akár 100.000 folyamatot is el tud végezni egyszerre
 - HDD 17ms-os válaszidejéhez képest az SSD 0,01ms alatt reagál, így szinte semmire nem kell várnunk.

Részletes tesztünk is van róla, mely nagyon jól bemutatja nekünk minden előnyét - érdemes elolvasni. Igazából egyszer kell kipróbálni egy gépet SSD-vel, utána a HDD-t már csak sima adattárolóként akarjuk majd használni.

Természetesen vezeték nélküli kapcsolódásra is van lehetőség, ehhez egy Realtek RTL8723BE a/b/g/n wifi kártyát kapunk, és a bluetoothról sem kell lemondanunk, szintén van a gépben, ráadásul a legújabb 4.0 szabvány.

Hangszórók

Sok karaktert nem kell a hangszórók bemutatására pazarolni, hallottam már sokkal jobbakat is, de az is igaz, hogy még ennél rosszabbakat is. Arra megfelel, hogy lezavarjunk vele egy videóbeszélgetést, megnézzünk egy videót, de érdemi szórakozásra, ne adj isten minőségi zenehallgatásra édeskevés – hiába, kis méret, kis hangzás.

Processzor, grafikus kártya

A tesztre hozzám a legolcsóbb konfiguráció érkezett, de nem is baj, mert így legalább tudtam tesztelni, hogy egy kis i3-as processzor mire képes – főleg ha megtámogatjuk egy SSD-vel.

Processzorból egy Intel Core i3-at kapunk, azon belül is a 4. generációs i3-4030U, mely 1,9GHz-es órajelen ketyeg, támogatja a HyperThreading technológiát, így 2 maggal 4 szálon képes futtatni a feladatokat, és mindössze 15W a max TDP-je.

Videókártyából a processzorba integrálttal kell beérnünk, ami jelen esetben egy Intel HD Graphics 4400. Lényegében a legtöbb feladatra simán elég, nem okoz neki gondot a FHD tartalom sem, és még egyszerűbb játékok futtatását is lehetővé teszi – de nyilván nem ez az elsődleges feladata.

 

Mivel nem egy gamer gépről van szó, így azt mondhatom, hogy teljesen ésszerű a hardverválasztás, ugyanis a hétköznapi feladatokra bőven elég, nem melegszik, jó partner az akkus üzemidőben, szóval ennél több talán nem is kell, főleg ha még egy SSD-vel is tisztelgünk a sebesség oltárán.

Hőmérséklet, zaj, üzemidő

Hétköznapi használat során nem éreztem szinte semmiféle melegedést, ez köszönhető egyrészt az energiatakarékos, fogyasztásbarát hardverelemeknek, illetve a hűtésnek is, ami – mily meglepő – terhelés hatására be-beindul, de szerencsére nem hangosan, csak éppen annyira, hogy ne melegedjen a gép. Elmondhatjuk, hogyha nem is teljesen némán, de viszonylag csendben, nagyon minimális hűtészajjal üzemel a hétköznapok során. A legjobb az egészben, hogy terhelés hatására sem ugrik meg a zaj, nem fogunk megsüketülni tőle, leginkább csak közelről hallani a megemelkedett ventilátor fordulatszámot, de még akkor sem zavaró, tényleg nagyon csendes marad. Szerencsére ennek a viszonylagos némaságnak a hőfokok sem látják kárát, ugyanis átlagos használat közben a belső hőmérséklet átlagosan 40-45°C között alakul, terhelés hatására pedig a maximum, amit sikerült elérnem, az 73°C volt – és mindezt egy 25°C-os szobában.

Garancia

Jól ismerjük már a HP laptopok garanciális dolgait, Magyarországon az egyik legjobb szervizhálózattal rendelkező gyártó. A Probook családra 3 év gyártói garancia vonatkozik, és leadhatjuk személyesen a hibás készüléket, vagy akár futárt is hívhatunk érte. A szervizelés átfutási idejétől sem kell tartanunk (ez nem egy…), szerencsére a legtöbb esetben pár nap alatt elkészül a gépünk. Részletes cikkünk a HP supportjáról itt olvasható.

 

Értékelés

Nem titok, már az első kézhezvételkor sejtettem, hogy bizony itt is elég pozitívra fog sikerülni a verdikt. De ez nem is meglepő, hisz a 450 G2 is nagyon jól sikerült, a 430 G2 meg lényegében annak a „miniatürizált” változata. Kisebb lett a kijelző átmérője, ezáltal élesebb képet kapunk, elhagyták a numerikus részt – ez van akinek előny, van akinek hátrány -, de maga a komfort nem változott, megmaradt a könnyű szerelés és az SSD bővítés, továbbá a kellemes anyaghasználat és korrekt összeszerelés is változatlanul jellemző a HP kompakt, hordozható kis üzleti gépére. A hangszórók valamivel gyengébbek lettek, de még így sem használhatatlanok.

Ha valaki az átlagos 15,6”-es méretnél egy kisebb, könnyebben hordozható, ugyanakkor mégis korrekt gépet akar, akkor ebben a 430 G2 nagyon jó partner lesz. Nem kell lemondani a teljesítményről és sebességről, csendes, sokat megy akksiról, nagyon jó az anyaghasználat és az összeszerelés, kiváló a support, részemről különösen ajánlott!

 

  

  

 

Andrew

 

Ajánlott cikkek:

Milyen notebookot / laptopot vegyek?

Hogyan használjuk notebookunkat / laptopunkat?

Turbózd fel laptopodat és válts SSD-re!

Játék notebookon: erősebb videokártyát vagy jobb processzort válasszunk?

HDD vs SSD vs SSHD: Melyiket válasszam?


Hasznos cikkek:

A Laptop akkumulátorokról és használatukról

Rendszeres időközönként tisztítsuk ki (és meg) laptopunkat!

A laptop kijelzőkről nagy általánosságban

Pixelhiba a notebookoknál

Üzleti notebookok előnyei


Szerkesztőségünk segítsége olvasóink részére:

Segítünk első notebookod kiválasztásában!

Milyen notebookot / laptopot vegyek karácsonyra 2014-ben?

TechKalauz
Google+ Facebook RSS
Készítette: