2017-04-05

A Microsoft nemrégiben bejelentette, hogy április 11-én válik letölthetővé a következő nagy frissítőcsomag, amelynek a Creators Update nevet adták és rengeteg hasznos újítást, valamint plusz funkciót hoz magával. Első körben majd a PC és az Xbox tulajdonosok telepíthetik fel a rendszert, aminek kódszáma 1703 lesz.

Akik nem bírják kibírni ezt a szűk egy hetet, azok az RTM-es, szóval kvázi véglegesnek mondható verziót már most letölthetik, fontos kiemelni, hogy a 15063-as build számot kell keresni, ugyanis ez mondható a legutolsó verziónak. A Creators Update legfontosabb eleme a Game Mode, amivel kimondottan a játékosokat helyezi fókuszba a redmondi vállalat. Aktiválása esetén minden szükségtelen háttérfolyamatot leállít a rendszer azért, hogy a lehető legnagyobb teljesítményt hozza ki a gépből, vagyis több memória és processzoros erőforrás áll a játékos rendelkezésére.

A nagyjából 2-5%-os teljesítménynövekedés persze nem eget rengető, ám mégis hasznos és jó szolgáltatás, bekapcsolásához majd a Win+G gombkombinációt kell lenyomni a billentyűzeten. Nemcsak a Game Mode, hanem az új Edge böngésző is izgalmasnak ígérkezik, hiszen finomított felület, megváltozott megosztás funkció, valamint továbbfejlesztett értesítéskezelés jellemzi majd. 

A Microsoft a 3D-platformot is egységesíti a frissítéssel, szóval eljutottunk oda, hogy a Microsoft még nagyobb jelentőséget tulajdonsítson ennek a technológiának, aminek egyébként eddig is élenjárói voltak.

bővebben
2017-03-31

Az idei CES-en bemutatott Gigabyte Sabre 15 egy belépő kategóriás gamer gép azon játékosoknak, akik nem feltétlenül engedhetnek meg magunknak egy csúcs hardverrel felszerelt laptopot. A főbb specifikációk a következők:

A billentyűk útja 2mm-es (összehasonlításképpen a legöbb ultrabooknál ez 1.6mm vagy még rövidebb). A GTX 1050 és 1050 Ti modellek elég erősnek mondhatóak, még ha papíron csak a középkategóriába is tartoznak. Sajnos az árazásról egyelőre nincsenek információk. A Sabre 15 a Pavilion 15, Yoga 720, Asus GL553VD és XPS 15 9560 ellen megy harcba.

Forrás: notebookcheck.net

Marci

bővebben
2017-03-29

A Razer Blade Pro-nál kevés magasabb minőségű gaming notebook létezik. Brutális hardver, gyönyörű külső és persze magas árcédula. Ezért el is várható a gyártótól, hogy frissítse a legújabb hardverekkel, ami most meg is történt.

A mostani frissítés három területet érint: processzor, memória és hangzás. A gyártó az Intel Core i7-6700HQ processzort lecserélte egy i7-7820HK modellre. Az új Kaby Lake processzor gyorsabb és feloldott szorzózárral rendelkezik, ezzel a tuningosok kedvére téve. A memória mennyisége továbbra is 32GB DDR4 maradt, viszont a 2133 MHz-es modulokat leváltották a gyorsabb, 2667 MHz-es modulok. Végül, de nem utolsó sorban a hangkártya THX minősítést kapott.

A Blade Pro egyéb specifikációi változatlanok, beleértve a GTX 1080-at, G-Sync támogatást és a konfigurációtól függő 512GB - 2TB-os SSD-t. A frissített modellt egy "V2" taggal jelzik, hogy ne keverjük össze az eredeti verzióval. Sajnos ezzel együtt nőtt az - egyébként is magas - ára is: 3699 dollárról 3999 dollárra. Az "új" Blade Pro áprilistól érhető el.

Forrás: notebookcheck.net

Marci

bővebben
2017-03-28

Mivel az MWC-ről hiányzott a Galaxy S8, így a Samsung főleg a Galaxy tableteket "volt kénytelen" promózni. A dél-koreai gyártó bemutatta a Galaxy Tab S3-at, valamint két Windows 10-es Galaxy Book-ot, ez utóbbiakról viszont nagyon kevés részlet derült csak ki. Az alábbi teaser videóból végre részletes információkat tudhatunk meg a közelgő Galaxy Book 12-ről: M.2 2280 SSD, 12-inches, 2160x1440 pixeles AMOLED kijelző és ULV Intel Core i5 processzor. A kisebb, 10.6 inches Galaxy Book a hűtés, a méret és a költségek miatt csak Intel Core M processzorral fog érkezni.

A Galaxy Book 12 lecsatolható billentyűzetével a Surface Pro 4-re hajaz, ami ellen indítja majd a gyártó. Az új modellek megjelenéséről és árazásáról egyelőre nincs információ.

Forrás: notebookcheck.net

Marci

bővebben
2017-03-27

A tablet eladások folyamatosan csökkennek, a Microsoft viszont utat tört magának a Surface-széria hibrid készülékeivel. Az eredetileg a CES-en bejelentett Asus Transformer Pro T304 nagyon hasonlít a Surface Pro 4-re: szürke ház, fekete káva, támasz a hátlapon és lecsatolható billentyűzet.

A különbségeket belül találjuk: A T304 12.6 inches kijelzőt kapott, aminek 2160x1440 pixeles felbontása ugya alacsonyabb, mint a Surface Pro 4 esetében, de még mindig elég korrekt. Választhatunk 7. generációs Intel Core i3, i5 vagy i7 processzorok közül, valamint maximum 16GB memóriát és 1TB-os SSD-t. A T304-en USB 3.1 Type-C, USB 3.0 és HDMI portot is találunk, valamint microSD kártyaolvasó és ujjlenyomat-olvasó is rendelkezésünkre áll. A lecsatolható billentyűzet és stylus is része a csomagnak.

Az új Transformer Pro és a Surface Pro nagyon közel áll árazásban: az új modell egy hasonló konfiguráció (i5, 8GB RAM, 256GB SSD) esetén mindössze 80 dollárral olcsóbb.

Forrás: notebookcheck.net

Marci

bővebben
TechKalauz
Google+ Facebook RSS
Készítette: