Lenovo IdeaPad 510 – 15IKB teszt

Az Lenovo Yoga 510 – IKB-t a Laptopszalon ajánlotta fel, megtekinthető és kipróbálható a Laptopszalon budai üzletében, illetve megvásárolható a Laptopszalon szaküzleteiben.

Bevezető

A Lenovo Magyarországon az egyik legkedveltebb modell, legalábbis egy korábbi beszélgetésen ezt mondta nekünk az egyik Közép- és Kelet-Európáért felelős vezető. A kínai gyártó tényleg rengeteg termékkel árasztja el a piacot, a kínálatukban lehet találni alsó, közép- és felső kategóriás gépeket. Az IdeaPad 510 – 15IKB éppen a 200 ezer forintos értéksáv felett helyezkedik el, egy multimédiára képes, 15 hüvelykes laptopról beszélünk.

A készülék többek között a 180 fokban kihajtható kijelző, a decens teljesítmény, valamint a billentyűzet világítás miatt érdemel figyelmet, legfőbb ellenfele az Acer Aspire E5, vagy éppen a HP Pavilion 15.

Külső, burkolat

A burkolat műanyagból készült, bár az mindenképpen jól néz ki, hogy a fedél matt színezést kapott, így egy picit eszünkbe juttathatja az alumíniumot. A fehérben és feketében elérhető szerkezet meglehetősen jól ellenáll az ujjlenyomatoknak, nem kell állandóan törölgetni. Az összeszerelés kellemes, egy picit sem recseg a laptop, még a jobb oldalra szerelt optikai meghajtó sem lötyög a helyén.

Tény viszont, hogy azért már kritizálható a Lenovo, mert az összeillesztések nem mindenhol hibátlanok, persze ezt csak akkor vesszük észre, ha folyamatosan símogatjuk a gépet, márpedig erre remélhetőleg nem kerül sor a mindennapokban. A 15 hüvelykes kategóriában tesztalanyunk az egyik legvékonyabb (379 x 260 x 22,9 mm) és legkönnyebb (2,2 kg), jó 2-300 grammal előzi meg a konkurenseket.

Csatlakozás

Sajnos elég sűrűn eléfordul a kecses készülékeknél, hogy a gyártók csak a legszükségesebb csatlakozókat szerelik be, ám az IdeaPad 510-nél egész jó munkát végeztek a mérnökök. A jobb oldalra betuszkolták a DVD-meghajtót, mellé pedig egy USB 2.0, egy USB 3.0 került, pluszban még van egy Kensington zár és egy apró led is.

A gép bal szélére még ennél is több minden fért: SD kártya olvasó, Ethernet, HDMI port, USB 3.0, VGA, audió ki-/bemenet, valamint a töltőcsatlakozó.

Kommunikáció

A Qualcomm Atheros QCA9377 felel a vezetékmentes kapcsolatokért, maximum 433 Mbps letöltési sebességet ígér, támogatja az ac-s szabványokat és a kétcsatornás, tehát a 2,4 és az 5 GHz-es frekvencián is jól érzi magát. A jelvételi erősség megfelelő, nem csökken számottevően a forrástól távolodva sem. A WiFi mellett még Bluetooth találunk, így eszközök csatlakoztatása vagy fájlok küldése sem okoz gondot.

Billentyűzet

Ahhoz képest, hogy papíron nagy a hely a gomboknak, meglehetősen szűkösen férnek el, hiszen a numerikus billentyűknek is kell némi terület. Ennek az egyik következménye, hogy hosszabb szövegek gépelése esetén van esély a félreütésre, főleg, akik picit vaskosabb ujjakkal rendelkeznek. A nyomáspont rendben van, kicsit mondjuk hangosabban kattognak a gombok, mint kellene.

A háttérvilágítás viszont mindenképpen üdvözítendő, enélkül szerintem már nehéz élni, sokkal nagyobb könnyebbséget jelent a gépelés éjszaka vagy sötétben. Egy állásban állítható a világítás, nincsenek fokozatok. Középen erősen nyomva egy kicsit érződik, hogy hátrafelé benyomható a klaviatúra, de egyáltalán nem vészes mértékben. Az F1-F12 billentyűk az FN funkciógombbal együttesen nyomva érhetőek el, alapesetben például a hangerőszabályzás, a némítás, a touchpad kikapcsolása, vagy akár a repülőgép üzemmód kapcsolható be velük.

Touchpad

A billentyűzet alatt meglehetősen nagy a hely, mégsem használta ki teljesen a Lenovo, bár nem kényelmetlen, idefért volna egy nagyobb tapipad. A széleken fényes keret fut körbe, jó a dizájn, de nem elég ahhoz, hogy mindig érezzük az érzékelős terület végpontjait, így néhány gesztusnál, mert ezek is támogatottak, olykor túl tudunk futni a kijelölt részen.

Kijelző

A 15,6 hüvelykes, matt felületű képernyő 1920 x 1080 pixelt jelenít meg, kontrasztaránya nagyjábó 1265:1-hez, ami igencsak jónak mondható. A nagyjából 270 nites fényerő kielégítő, erős napfényben lehet csak gond vele, és a képernyő egész részén érvényes, tehát nincsenek a középső résznél sokkal fényesebb vagy sötétebb felületek. A minimum érték 10 nit, ekkor már kvázi nem látható az egyébként remek betekintési szögelle rendelkező panel. Az érintéseket nem támogatja, de ez mondjuk nem akkora probléma. Az már igen, hogy alul nagyon zavaró a fényszivárgás, három helyen is, feketéknél tényleg bosszantó.

A DeltaE 2000 tesztben 4,78-as értéket ért el a megjelenítő, ami elég közel van a legjobbnak tartott 3 alatti eredményhez. A válaszidő fehérről feketére váltáskor 38, szürkék között pedig 51 ms, tehát az IPS panel tényleg elég jól teljesít, a mindennapok során semmi kritika nem érheti, ami azért mindenképpen dicséretes egy középkategóriás gépnél.

Teljesítmény

A laptop belsejében egy Intel Core i7-7500 Kaby Lake rendszerchip dolgozik kétmagos processzorral, 15 wattos maximális fogyasztással. Az alapórajel 2,7 GHz, ám turbó üzemmódban a két mag akár 3,5 GHz-en is képes ketyegni, főleg multitasking feladatoknál ugrik meg az órajel. Cinebench R15-ben 148 pontot kapott egy mag, a kettő együtt pedig 363 pontot érdemelt ki, PCMark 8-ban 3778 ponttal zárt a készülék.

Grafikus gyorsító

Nagy segítség a processzornak a Geforce 940MX, ami ha nem is egy lélegzeteállítóan erős GPU, arra mindenképpen elég, hogy a hardverigényesebb feladatok során könnyítsen a CPU helyzetén. A DirectX 12 kompatiblis kártya a specifikációk szerint 1242 MHz-en képes maximum pörögni, de ebben a gépben ezt jóformán sosem éri el. A 2048 MB-nyi DDR3 VRAM-tól sem esik hasra senki, 3DMark 11-ben például 2535 pontot gurított a GPU.

 Játék  FPS (High / Medium)
 FIFA 17 (2016)  38 / 77,6 fps
 Titanfall 2 (2016)  15,5 / 39 fps
 Battlefield 1 (2016)  13,5 / 27,3 fps
 GTA V (2015)  13,6 / 56,9 fps

 

Zaj

Az IdeaPad ventilátora folyamatosan működik, tehát ennél aktívabb hűtést nehéz biztosítani, ám hátránya, hogy a zümmögés álandóan hallgató. Egy program elindítása azonnal felpörgeti egy pillanatra a ventilátort, ám érdekes, hogy teljes terhelés alatt zaj tekintetében nincs nagy különbség az alapállapothoz viszonyítva.

Hőmérséklet

Folyamatos terhelés alatt a gép nem teljesít rosszul, az állandő hűtés miatt amikor filmet nézünk vagy csak egy Word dokumentumot szerkesztünk, akkor 25 foknál sehol sem szalad feljebb a hőmérséklet, de amikor komoly igénybevételnek van kitéve a laptop, akkor is bőven 40 fok alatt marad a legmelegebb pont, ami jellemzően egyébként a készülék bal oldala és felső része.

Akkumulátor és hőmérséklet
Lenovo IdeaPad 510 – 15IKB
Processzor Intel Core i7-7500U
Grafikus vezérlő(k) Intel HD Graphics 620
Nvidia GeForce 940MX
Akkumulátor használat
Minimális terhelés, BT és WiFi kikapcsolva, bekapcsolt kijelző nulla fényerő N/A
DivX film lejátszás, BT és WiFi kikapcsolva 10/6 fényerő 4 óra 35 perc
Teljes terhelés, Furmark és Orthos futtatva, BT és WiFi bekapcsolva, 10/8 fényerő N/A
HD film, PDF nézegetés, internet rar csomagolás rádiók bekapcsolva, 10/6 fényerő N/A
Akkumulátor töltése teljesen lemerített állapotból bekapcsolt gép mellett Félig: N/A
Teljesen: N/A
Hardver terhelés mértéke Alap (avg) Játék (avg) Benchmark (avg)
CPU hőmérséklet 30°C 64°C 78°C
GPU hőmérséklet 30°C 76°C 79°C
Zajszint halk mérsékelt mérsékelt
Környezeti hőmérséklet 24°C
Burkolati hőmérsékletek (alapjárat)
Billentyűzet °C Alsó burkolat °C
24.5 23.5 23.3 23.6 23.2 23.6
24.3 24.3 23.5 24.5 25.1 24.5
24.9 24.6 24.7 25 25 25.6
Burkolati hőmérsékletek (teljes terhelés)
Billentyűzet °C Alsó burkolat °C
38.3 35.3 24.9 24 34.9 34.6
37.4 35.2 23.9 23.9 29.1 36
34.6 28.6 23.8 22.7 26.4 32.3

Hangszóró

Harman minősítés ide vagy oda, sajnos a hangszórók nem csapnak túl nagy lármát. Sőt, igazából elég halkan szólnak, ezáltal azért mozizás közben is mindenképpen maximumra kell tekerni a hangerőt ahhoz, hogy az élvezhetőség alsó határát súrolja a laptop ezen képessége. A basszusok meglehetősen gyengék, picit élesre van állítva mindent, amin persze az egyedi programnak köszönhetően finomhangolást végezhetünk, ám sokat nem javít majd ezt sem a helyzeten, szóval metál muzsikát felesleges bekapcsolni.

Üzemidő

Alapállapotban, amikor csak úgy minden magától működik, akkor a gép nagyjából 9,5 wattot fogyaszt, maximum erővel dolgozva ez az érték egészen 48 wattig fel tud kúszni. Ha wifin keresztül internetezünk, a windowsos kiegyensúlyozott módot választjuk és nagyjából kétharmadra állítjuk a fényerőt, akkor 4,5 óráig képes életben maradni egy feltöltéssel, ami nem túl meggyőző. A hiba a 30 Wh-s akkumulátorban keresendő, ez kevés azért ehhez a teljesítményhez és kijelzőhöz.

Összegzés

A Lenovo IdeaPad 510 kellemes társ a mindennapokban, hiszen a processzor bőven képes kiszolgálni a felhasználót akár dokumentumok szerkesztése, akár böngészés esetén, a GeForce grafikus gyorsító pedig a szerényebb játékok futtatása során okoz kellemes meglepetéseket. Tárhelyből nem leszünk szűkösen, ráadásul a szervizfedélnek köszönhetően könnyedén cserélhető mind a tárolóegység, mind pedig a rendszermemória. Az IPS panel rendben van, jók a betekintési szögek, talán egy picit lehetne jobb a fényerő, az üzemidő pedig szintén nem juttatja fel a csúcsra a laptopot, ám azért nem is fog lemerülni két óra alatt.

A Lenovo 209.890 forintba kerülő notebookja tehát megállja a helyét, nem rossz választás azoknak, akik tényleg mindenre (visszafogottan) alkalmas gépet keresnek.

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.