Youtube 5.0: Végre itt van!

0
284

Még valamikor a nyár elején egy Google+-on közzétett bejegyzésben engedett bepillantást a keresőóriás, miként is képzeli el a Youtube következő verziójának működését és megjelenését. Majd, a már régóta nem uborkaszezonnak számító nyári hetek történéseinek következtében többen meg is feledkezhettek a várva várt újdonságról. Mindezt egészen tegnapi tehették meg, mivel elkezdődött az 5-ös (v5.0.21) verzióra való frissítés, természetesen szakaszosan, így van akinek már felajánlotta a Play Store a frissítés lehetőségét, van akinek a szokásoknak megfelelően több hetet is várnia kell.

Nagyításhoz kattints!
Youtube 5.0: Végre itt van! Youtube 5.0: Végre itt van! Youtube 5.0: Végre itt van! Youtube 5.0: Végre itt van!

De mit is kaptunk? A megújult, kicsit Google Now stílusú dizájn mellett számomra az egyik legszembetűnőbb a gördülékenyebb működés volt. Nem, ez nem azt jelenti, hogy az előd nem működött volna kielégítően, de mára “elavult”, így hozzá hasonlítva az 5-ös verzió még inkább “smooth”. A másik kiemelt funkció a multiwindow megvalósítás. Ennek segítségével, az éppen aktuális videót egy kisebb ablakba helyezhetjük át, ami alatt mi tovább böngészhetünk a friss feltöltések közt. A Samsung tulajdonosoknak ez a funkció kicsit a koreai gyártónál egszokott po-up window-t idézheti. Okos megvalósítás, de van egy szépséghibája: amikor kikerültek az előzetes tervek, nagyon örültünk, hiszen egy régóta várt hiánypótlót is előrejeleztek, de ez sajnos nem valósult meg. Mi is volt ez. A multitasking érdekében a fenti újdonságot kiegészítették volna egy olyan opcióval, hogy a kijelző kikapcsolásakor, illetve egy másik applikációba való belépéskor sem szakadt volna meg a lejátszás. A legtöbben azért ezt vártuk, de mint mondtam, nem kaptuk meg (még). Tovább nem is szaporítanám a szót, ha valaki türelmetlen, innen letöltheti az APK fájlt, a türelmesebbek pedig megnézhetik az új funkciókat az alábbi videóban, mely az egyik első bemutató a frissült Youtube applikációról.

Bazsa

 

Forrás: Droidlife, Androidpolice

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét