Apple háztartási robot, szóbeszéd, avagy valóság?

Mark Gurman, az Apple-ügyekben rendre jól értesült újságíró szerint az almás cég egy olyan roboton dolgozik, ami képes lenne önállóan közlekedni a lakásban, és különféle teendőket látna el – írja a CNBC. A masináról ezeken felül jóformán semmit sem tudni, annyi viszont szinte biztosra vehető, hogy a robotot mesterséges intelligenciával turbóznák fel. A jelentés szerint továbbá egy olyan asztali eszközön is dolgozik az Apple, ami robotikát használna a kijelző mozgatására.

A hírek szerint az Apple házi robotjainak fejlesztése gyerekcipőben jár, így még egyáltalán nem biztos, hogy a termékek ténylegesen is kikerülnek a piacra. Az viszont tény, hogy egyre több tech vállalat próbálkozik hasonló gépek fejlesztésével, többek közt a Teslának, a Samsungnak és a Dysonnak is vannak erre vonatkozóan tervei.

Az Amazonnak pedig már 2022-ben sikerült piacra dobnia Astro névre keresztelt házi robotját, ami ugyan nem tud se főzni, se takarítani, cserébe viszont figyelmeztet, ha bekapcsolva hagytuk a tűzhelyet, érzékeli a szén-monoxid vagy a füstjelző jelzését, továbbá értesítést küld, ha valaki belépett a házba.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.03.14.
Intel új vezére: Lip-Bu Tan – Az outsider, aki megmenti a chipóriást?
Az Intel nemrégiben bejelentette, hogy Lip-Bu Tan lesz az új vezérigazgatója,…
2025.03.13.
Samsung Galaxy S25 Edge: drágább lehet, mint várták
Új részletek szivárogtak ki a Samsung Galaxy S25 Edge árazásáról, és…
2025.03.13.
Újabb részletek szivárogtak ki az AMD Radeon RX 9060 XT-ről
Egy friss szivárgás újabb információkat fedett fel az AMD közelgő Radeon…
Trump
2025.03.13.
Trump bevásárolt! De vajon túléli-e a 37 visszahívást a Teslája?
Képzeld el, Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, nemrégiben bevásárolt egy vadonatúj,…
2025.03.12.
AOC Agon Pro AG276QSD: prémium QHD OLED gaming monitor 360 Hz-cel
Az AOC hivatalosan is piacra dobta az Agon Pro AG276QSD monitort,…
2025.03.12.
RTX 5060 Ti: Minimális CUDA mag növekedés, gyorsabb memória és magasabb TDP
Az RTX 5060 Ti specifikációi kiszivárogtak, és úgy tűnik, hogy a…
2025.03.12.
Jobb grafika a PS5 Pro-n: A Sony megerősítette az FSR 4 upscalinget
Az AMD FidelityFX Super Resolution 4 (FSR 4) jelentős előrelépéseket ért…
2025.03.12.
Ilyen tényleg van? Az Asus bemutatta az első légtisztító monitort
Az Asus három új monitort mutatott be, amelyek nem csupán kijelzőként,…