Az Apple ismét bebizonyította, hogy nála még a zseb sem csak zseb.
A cég bejelentette az új, limitált kiadású iPhone Pocketet, amit nem telefonként, hanem telefonhoz való divatkiegészítőként árul – 150 dollárért.
Egy zseb, amit külön kell megvenni
Az iPhone Pocket nem egy új eszköz, hanem egy Apple-stílusú hordozó: egy kötött, elegáns tok, amit akár keresztbevetve is hordhatsz.
A terméket az ikonikus japán dizájner, Issey Miyake tervezte, aki egykor Steve Jobs garbóját is megálmodta.
Az Apple szerint az inspiráció forrása „egy darab textil” volt – a pénztárcád szerint viszont ez „egy darab luxus”.
Az ár 149,95 dollártól (kb. 55 ezer forint) indul rövid pánttal, a hosszú pántos verzió pedig 229 dollár (kb. 85 ezer forint). Hazai megjelenésről egyelőre szó sincs.
Stílusos, színes… és kicsit se biztonságos
A tok minden iPhone-t körbeölel, és állítólag más apróságokat is elnyel.
Viselheted válltáskaként, táskára kötve vagy kézben – gyakorlatilag úgy, mint egy mini divattáskát.
A rövid pántos verzió nyolc színben (citrom, mandarin, lila, rózsaszín, pávakék, zafír, fahéj és fekete), a hosszú pántos pedig három árnyalatban (zafír, fahéj, fekete) lesz kapható.
A gond csak az, hogy ez a „zseb” nem zárható, így valószínűleg a tolvajok kedvenc Apple-terméke lesz – hiszen aki ilyet hord, az garantáltan iPhone-t cipel benne.
Limitált kiadás – és még limitáltabb józan ész
Az Apple nem árulta el, mennyire korlátozott a készlet, de az biztos, hogy az online boltban november 14-tőlrendelhető, illetve néhány exkluzív üzletben is megvásárolható (például a Regent Street-i Apple Store-ban Londonban vagy a SoHo-ban New Yorkban).
Egy biztos: ha valaki el akarja mondani, hogy „Apple-zsebben jár”, most megteheti – de nem lesz olcsó poén.













