Dell Inspiron 5537 teszt

A tesztben szereplő Dell Inspiron 5537-es notebookot a Laptopszalon biztosította, köszönjük!

Áttekintés

Előző tesztalanyom az Inspiron család egyik csúcsmodellje volt, most a sorozat eggyel kisebb tagját, az Inspiron 5537-et tesztelhettem. Vonzó árral, továbbra is remek minőséggel és erős belsővel indul harcba a ráncfelvarrott modell.

Dell Inspiron 5537 teszt

A doboz tartalma

A már nagyon jól ismert olvasnivalók mellé egy töltőt kapunk és magát a laptopot, kategóriájában ez teljesen átlagos körítés, én egy driver lemezt még el tudnék képzelni a csomagban, bár a konkrét gép Ubuntuval telepítve érkezett.

Dell Inspiron 5537 teszt

A külső

A forma, színek és anyagok ismerősek lehetnek az elődmodellből, itt nem változott semmi. Szálcsiszolt hatású a csuklótámasz és fedlap, illetve ezüst a díszcsík az alsó burkolaton és fedlapon. A kijelző körül matt fekete a káva, a billentyűk közé pedig egy lakkos borítás került. Utóbbi helyett mondjuk ide is kedvezőbb választás lett volna egy kevésbé kényes borítás. Az anyagminőség általánosan jó, az összeszerelés is jól sikerült, a ház merevsége is példás.

 

Portok, ergonómia és beviteli eszközök

Dell Inspiron 5537 teszt

Elöl visszajelző ledek sorakoznak, valamint középen találjuk az SD kártyaolvasót.

Dell Inspiron 5537 teszt

Jobb oldalon egy USB2.0-s csatlakozót, a DVD írót és egy Kensginton zár fogadására alkalmas nyílást találunk.

Dell Inspiron 5537 teszt

Bal oldalon töltőcsatlakozó, szellőzőnyílás, 2db 3.0-s USB, 1db 2.0-s USB és egy kombinált fejhallgató kimenet-bemenet a sorrend.

Dell Inspiron 5537 teszt

A hátsó traktusban mindösszesen az akkumulátorból láthatunk egy keveset.

 

Billentyűzet

Klasszikus Dell billentyűzetet kapunk, szigetes kiosztással, numerikus résszel, talán kicsit túlságosan is rövid úton járó mechanikával. Háttérvilágítás sajnos még nincs, reméljük hamarosan ebbe a kategóriába is megérkezik. Az általános gépelési élmény megfelelő, hozzám hasonlóan a kisebb kezekkel megáldottak is elboldogulnak, egyedül a nagyobb átfogást igénylő billentyűzetkombinációkkal lehet gond, ezekhez sajnos többször kell két kéz.

Dell Inspiron 5537 teszt

Touchpad

Ezt is ismerhetjük már több Dell gépből, megfelelő az anyagválasztás, az ujjak kellemesen siklanak a felületen, a multi touch funkciókat is könnyen tudjuk kezelni. Az egyedüli kellemetlen részegysége a gombok, illetve ezek hangja. A nyomáspontjukkal nincs baj, a hangjuk viszont egy kicsit bántóan hangos. Késő este, ágyban használva ha nem egyedül vagyunk ez kellemetlen is lehet.

Dell Inspiron 5537 teszt

Hang

Sztereó hangszórókat kapunk és beépített mikrofont. Mindennapi feladatok elvégzésére tökéletesen alkalmas, magasabb hangerőn némi torzítás már jelen van, de ezt nem róhatjuk fel egy nem kifejezetten multimédiára kihegyezett gépnek.

Kommunikáció

100Mbit/s maximális sebességű LAN, b/g/n-es Wi-Fi és 4.0-ás Bluetooth volt a tesztelt gépben. A LAN sebessége nagyon furcsa volt, a gigabites egység 2013-ban már alapvető kellene, hogy legyen.

Kijelző

A megszokott kijelzőt kapjuk, tehát TN panelt, 1366×768-as maximális felbontást, korlátozottan használható betekintési szögeket és fényes réteget. A fényes kijelzők általában szebb színeket produkálnak ami jelen esetben valamiért nem sikerült tökéletesre, elég fakóak a színek, hiába próbálkoztam színprofilokkal. Mindenesetre aki erre kevésbé érzékeny annak maximálisan elegendő lesz. A zsanérok viszont kiválóak, erősen tartanak és masszívnak hatnak.

Dell Inspiron 5537 teszt

Bővíthetőség

Kettő darab csavar oldása után máris cserélhetünk meghajtót, valamint bővíthetünk memóriát. Fontos, hogy alacsony feszültségű ramokkal próbálkozzunk csak, a szabvány szerint ide csak DDR3L szabványú modulok kerülhetnek.

Tápellátás

90W-os tápegységet kapunk, amit az erős grafikus alrendszer indokol, de erről később kicsit részletesebben.

Garancia

3 év szervizgaranciát kapunk, igény szerint ez bővíthető vagy kiegészíthető egyéb szolgáltatásokkal is. Alábbi cikkünkben ezt részletesebben is kifejtettük.

Használatba vétel

A gyártó is kiemeli, hogy operációs rendszerként a Windows 8 javasolt, én is ezt telepítettem fel. A viszonylag friss hardver mellé néhány esetben még nem teljesen kiforrott a meghajtóprogram, így érdemes a gyártó oldalát időnként felkeresni hátha érkezett javítás.

Processzor

Haswell kódnév alatt futó processzorok kerültek az új Inspironokba, a nagyobb testvérmodellből már ismerős lehet az Intel i5-4200U egység. Kellően erős a mindennapi feladatokhoz, és játékokban is megfelelő teljesítményt nyújt. Fogyasztási szempontokból kiváló választás, remek akkumulátoros üzemidőre számíthatunk ismét.

Dell Inspiron 5537 teszt

Rendszer teljesítmény

1TB-os Western Digital merevlemezt kapunk háttértárnak amely percenként maximálisan 5400-as fordulatra képes. Nem túl hangos, ám sebessége sem kiemelkedő. Aki nagyobb sebességet és némi plusz üzemidőt szeretne, annak mindenképpen érdemes SSD-re költenie. Az általános teljesítményt ezen a szinten (is) a HDD határozza meg leginkább. Gyárilag kapunk 8 GB memóriát, ami maximálisan elegendő lesz a legtöbb felhasználónak, de extrémebb esetekben a bővítés természetesen megoldható, fontos hangoztatni, hogy DDR3L modulokkal tegyük ezt.

Dell Inspiron 5537 teszt Dell Inspiron 5537 teszt

Grafikus kártya, játék teljesítmény

Az integrált HD4400-as egység mellé érkezett ezúttal egy AMD Radeon HD8850M-es grafikus kártya is. Teljesítménye meggyőző, idővel a frissített driverekkel minden bizonnyal képes lesz hozni egy Geforce 750M teljesítményét is, ami igen szép. Jelen formájában néhány játékban még nem teljesít maximálisan, így érdemes figyelni az újabb grafikus meghajtóprogramok megjelenését. Sajnos az AMD videokártyája jelenleg még annyira friss, hogy a megszokott programok képtelenek kiolvasni a pontos értékeit, ha ez változik a teszt frissülni fog.

Dell Inspiron 5537 teszt

A 3DMark teszt biztatónak tűnik:

Dell Inspiron 5537 teszt

Lássunk néhány játékbeli tesztet is, a szokásos módon natív felbontásban futtattam mindegyiket, és csak a játékon belül állítottam a részletességen.

Dell Inspiron 5537 teszt Dell Inspiron 5537 teszt

Dell Inspiron 5537 teszt Dell Inspiron 5537 teszt

Dell Inspiron 5537 teszt Dell Inspiron 5537 teszt

Jól látható, hogy néhány esetben nagyon erősek lettek az értékek, viszont néhány játék a jelen meghajtóval képtelen volt gyorsulást előidézni. A Splinter Cell a grafikai részletesség lejjebb vételét sem jutalmazta több fps-el, ezt az értéket kaptam vissza többször is. Nagyon erősen javasolt frissíteni a szoftvereket, 

Hőmérsékletek, melegedés, zaj

Irodai használatnak megfelelő üzemmódban csendesen és hűvösen gépelhetünk, amíg nem játszunk tartósan ez nem is változik sokat. Teljes terhelésen azért már lesz némi ventilátor hang és emelkedik a hangszint is, de a játék hevében ez annyira már nem zavaró.

Dell Inspiron 5537 teszt

 

Értékelés

A Dell ügyesen elvégezte a feladatot és korrekt ráncfelvarrást végzett a középkategória talán eddig is legkeresettebb sorozatán. Mind átlagos, mind pedig játékos felhasználásra remek készüléket kapunk a pénzünkért. A szoftveres javításokkal tovább csiszolódhat a rendszer, a kiváló akkumulátoros üzemidő és meggyőző minőség pedig már most is nagyon tetszetőssé varázsolják az Inspiron 5537-et.

Dell Inspiron 5537 teszt

Dell Inspiron 5537 teszt

Dell Inspiron 5537 teszt Dell Inspiron 5537 teszt Dell Inspiron 5537 teszt

Dell Inspiron 5537 teszt Dell Inspiron 5537 teszt Dell Inspiron 5537 teszt

 

Mulder

 

Ajánlott cikkek:

– Milyen notebookot / laptopot vegyek?
– Hogyan használjuk notebookunkat / laptopunkat?
– Turbózd fel laptopodat és válts SSD-re!

Hasznos cikkek:

– A Laptop akkumulátorokról és használatukról
– Rendszeres időközönként tisztítsuk ki (és meg) laptopunkat!
– A laptop kijelzőkről nagy általánosságban
– Pixelhiba a notebookoknál
– Üzleti notebookok előnyei

Szerkesztőségünk segítsége olvasóink részére:

– Segítünk első notebookod kiválasztásában!

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.04.17.
Mario Kart World: A Nintendo megnyomta a turbót 
A Nintendo 2025-ben nem finomkodik: Mario Kart World nem csak egy újabb rész,…
2025.04.17.
Samsung Galaxy Tab Active5: amikor a melós tabletek menők lesznek
Nem minden táblagép születik arra, hogy irodai kávézóasztalokon pihenjen, miközben Netflix…
2025.04.16.
Amikor a kábel már nem opció: a TP-LINK CPE510 ott is netet ad, ahol eddig csak madarak repültek
A mai digitális világban a megbízható internetkapcsolat már nem luxus, hanem…
2025.04.16.
Fujitsu újragombolja a játékot – itt az Fsas Technologies, az adatközpontok új specialistája Európában
Új név, új fókusz, ugyanaz a japán precizitás. A Fujitsu új…
2025.04.15.
Zuckerberg a vádlottak padján: Szétszedik a Metát? Az Instagram-üzlet most visszaüthet
Mark Zuckerberg most először nem egy termékbejelentőn mosolyog, hanem egy szövetségi…
2025.04.15.
AMD RX 9060 XT: A GPU, ami felkavarja az olcsó kártyák piacát
Az AMD új Radeon RX 9060 XT grafikus kártyája a közelmúltban…
2025.04.14.
Közeleg a Q-nap: egyetlen kvantumkattintás, és darabokra hullhat az internet, ahogy ismerjük
Van egy nap, amit a kibertitkosítás világa úgy vár – vagy…
2025.04.14.
Az Apple rákapcsol: jön a Vision Pro, ami közvetlenül a Mac-edre csatlakozik
Az Apple újabb lépést tesz a jövő felé: a vállalat állítólag…