1 milliárd dolláros veszteséget produkált a ZTE a tavalyi évben

A ZTE tavalyi éve elég rosszul sikerült. A vállalat harcban áll az amerikai hatóságokkal, miután állítólagosan megszegték az export szabályokat. Ezért súlyos bírságot kaptak, valamint ideiglenesen fel is függesztették a vállalat export jogait. Most pedig bejelentették, hogy az eddigi legrosszabb év áll mögöttük. A vállalat a tavalyi évben 6.8 milliárd yuan-os, azaz 1.4 milliárd dolláros veszteséget produkált. Hozzá kell tenni, hogy ennek a legnagyobb részét (konkrétan 1 milliárd dollár) az amerikai hatóságok által megszabott büntetés teszi ki. Ez a padlóra küldte a vállatot és már az amerikai beszállítók se működnek együtt a ZTE-vel.

Eközben az ausztrál hivatall megtiltotta, hogy a ZTE és a Huawei 5G-s hálózatokat hozzon létre a piacon. Különböző szolgáltatók Új-Zélandon és Japánban szintén nem működhetnek együtt a két vállalattal, ami főleg az előbbi számára okozott súlyos bevételi hiányosságot. A nehézségek ellenére a vállalat 2018 utolsó negyedévében 41 millió dolláros profittal zárt.

1 milliárd dolláros veszteséget produkált a ZTE a tavalyi évben

A ZTE-nek elég nagy piaca van, így 2019-ben várhatóan tovább fejlesztik az 5G-s hálózatokat, melyből 179 millió dolláros profitot remélnek.

Ezeket a cikkeket Neked ajánljuk!

Vélemény, hozzászólás?