15 év után az AMD újra az élvonalban

Tizenöt év után az AMD megtudta előzni az Intelt a PassMark eredményei szerint. A benchmarking óriás PassMark Software legfrissebb, 2021 első negyedévi eredményei azt mutatják, hogy az AMD 50,8 százalékos részesedéssel rendelkezik az asztali processzorok világpiacán, így az Intelé 49,2 százalék. A piros csapat legutóbb 2006 első negyedévében tudott az Intel fölé lépni, bár akkor 53,9 százalékos előnye csak egyetlen negyedévig tartott.

Asztali CPU-k piaci részesedése

A laptopok szegmensében továbbra is az Intel dominál 83,8 százalékos részesedéssel, míg az AMD 16,3 százalékon áll. Az utóbbi két évben azonban az AMD részéről erős növekedés volt tapasztalható.

Laptop CPU piaci részesedése

A két cég között már 15 éve nem volt ilyen kevés a különbség (22,2%), így az összesített adatok alapján úgy tűnik, hogy az Intelnek ideje komolyan vennie az AMD fenyegetettségét.

AMD vs Intel piaci részesedés összesítve

A PassMark megjegyzi, hogy adatai több ezer PerformanceTest benchmark eredményből áll össze, és mivel szoftvere csak Windows operációs rendszeren fut, így a diagramok csak a Windows felhasználókra vonatkoznak.

A Ryzen processzorok 2017-es indulása óta láthatjuk az AMD-t riválisa nyakán, az architektúra minden generációja egyre nagyobb nyomást gyakorolt ​​az Intelre. Az 5nm-es Zen 4 viszont az idén megérkezik, így az Intel tovább aggódhat az AMD teljesítménye miatt. A Rocket Lake processzorok, viszont már hamarosan, állítólag márciusban érkeznek.

techkalauz.hu – az online tech magazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
Kép: Windows Central
2026.09.03.
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
A Dell bejelentette a 14S laptopot, amellyel az Apple MacBook Neo…
ASUS Zephyrus G14 kijelző: $1381-es szervizajánlat
Kép: Wccftech
2026.09.03.
ASUS Zephyrus G14 kijelző: $1381-es szervizajánlat
Egy marokkói ASUS ROG Zephyrus G14 tulajdonos $1381-es kijelzőcsere-ajánlatot kapott –…
RTX 5080, 5070 Ti és 5070 áremelés: ASUS és Galax
Kép: Wccftech
2026.09.03.
RTX 5080, 5070 Ti és 5070 áremelés: ASUS és Galax
Az ASUS és a Galax ismét árat emelt az RTX 50-es…
Acer Swift Blade 14: rekordvékony, 799 grammos ultrabook
Kép: HotHardware
2026.09.03.
Acer Swift Blade 14: rekordvékony, 799 grammos ultrabook
Az Acer egyszerre mutatott be három laptopot: a mindössze 799 grammos…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…