2024 „Superül” fog indulni

Meglepetésként nem nevezhető, ami történik, de az biztos, hogy az egyre erősebb pletykaáradat ténnyé teszi a Super-kiadások megjelenését. Az RTX-rajongóknak csökkenő árak helyett felfrissített portfólió érkezik újévre, a felsőkategóriás kínálatból várhatóan először a 4080-as és az erősebb 4070-es kapja meg a teljesítményben felpumpált változatot.

A partnergyártók vélhetően már az új lapkákkal érkező videokártyákat készítik elő, hogy a januári 8-i startot követően az értékesítés is mielőbb elkezdődhessen. A piaci helyzet azonban az újdonságok érkezése után sem lesz unalmasabb, az RDNA3-alapú 7900-as és 7800-as Radeonok épp ekkor kaphatják meg a végleges, az FSR 3 képfelskálázó és immáron képkockagenerálásra is képes technológiát.

Továbbá kérdés, hogy mihez kezd majd a felturbózott normál RTX 4070 az RX 7800 XT-vel, árban ugyanis most nagyon fej fej mellett halad a két fejlesztés, a Super változat pedig ennél az NVIDIA grafikus lapkánál lehet a legnagyobb. Az azért túlzás, hogy érdemes kivárni a vásárlással, az AMD oldaláról nézve a kínálat egyértelmű és nem fog változni, míg a GeForce-komponensek közül a karácsonyi készlet kisöprés során előkerülhet egy-két igazán jó vétel.

techkalauz.hu – az online techmagazin

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.24.
Az Európai Bizottság több mint 1 milliárd dolláros bírságot szabott ki a Google-ra a Digital Markets Act megsértése miatt
Az Európai Bizottság csütörtökön több mint 1 milliárd dolláros bírsággal sújtotta…
2026.07.24.
Framework majdnem megduplázza a Laptop 13 Pro memóriaárait, a beszállító hirtelen áremelése miatt
A Framework a Tom's Hardware szerint egyik napról a másikra jelentősen…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…