40Gbps-os sávszélességet fog tudni az új USB4 szabvány

Az Intel és az USB-IF közösen jelentette be az új generációs USB4 szabványt. A már átnevezett USB 3.0 Gen 2×2 szabványhoz képest kétszer olyan gyors lesz, azaz 40Gbps körüli sávszélességre lesz képes. Ezzel az adatmennyiséggel egy kábel akár több kijelzőt is meg tud hajtani, pédául két 4K-s kijelzőt 60Hz-en simán.

Az USB4 egy nem teljesen új szabvány, ugyanis a már meglévő Thunderbolt 3-ra épít. Az Intel teljesen ingyenesen biztosítja a szabványt az USB csoport számára. Az USB4 természetesen visszafelé kompatibilis lesz a már meglévő USB 2.0 és 3.2 szabványokkal.

40Gbps-os sávszélességet fog tudni az új USB4 szabvány

Ahhoz, hogy a maximum sávszélességet elérjük, hitelesített 40Gbps-os kábelre lesz szükségünk, melynek mindkét vége USB-C. Az USB-A nem lesz megfelelő erre. A Thunderbolt szabványt eddig főleg az Apple használta, de az Intel is együttműködik a Microsofttal, hogy problémamentes Windows 10 támogatást nyújtson és a Linux felhasználókról sem feledkeznek meg.

Jelenleg több, mint 50 vállalat vesz részt az új szabvány munkálataiban, hogy az év közepén már meg tudjon jelenni. Tekintve, hogy az USB 3.2 szabványt 2017-ben jelentették be és mindig nem igazán terjedt el, az USB4-re még várnunk kell néhány évet, míg szélesebb kört is elér.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2025.10.01.
Lassú a Wi-Fi otthon? Lehet, hogy a szobanövények a hibásak
Sokan panaszkodnak lassú vagy akadozó otthoni internetkapcsolatra. Elsőre mindenki a szolgáltatót…
Image credit: Rockstar Games
2025.09.30.
Dan Houser szerint a GTA 6 története „nagyszerű lesz” – annak ellenére, hogy nem vett részt a fejlesztésben
A Rockstar Games társalapítója és legendás írója, Dan Houser megerősítette, hogy semmilyen szerepe nem…
2025.09.30.
USB, USB-C, Thunderbolt és USB4 magyarázat – minden, amit tudnod kell 2025-ben
Az egész modern világ USB-re épül. Legyen szó a szállodai lámpába épített…
wordpress es a biztonság
2025.09.29.
Harrods adatlopás: 430 000 vásárló adatai kerültek veszélybe – így védekezhet
A londoni luxusáruház, a Harrods megerősítette, hogy kiberbűnözők ellopták több mint 430 000 ügyfél…
2025.09.29.
Új PS5 Pro modell érkezhet – de nagy változásra ne számíts
A PlayStation 5 Pro hivatalosan még alig került a figyelem középpontjába,…
2025.09.27.
Snapdragon 8 Elite Gen 5 teszt – lenyűgöző játék és benchmark teljesítmény az első mérések alapján
A Qualcomm nemrég mutatta be legújabb zászlóshajó mobilprocesszorát, a Snapdragon 8 Elite…
2025.09.26.
AI-forradalom vagy AI-kudarc? Mérnökök szerint az adatok döntik el a jövőt
A mesterséges intelligencia (AI) 2025-ben minden eddiginél gyorsabban tör előre. Vállalatok…
Image credit: Insomniac Games
2025.09.26.
Marvel’s Wolverine PS5 játék – megjelenés, trailer, helyszínek és minden, amit eddig tudunk
A Marvel-rajongók egyik legjobban várt játéka, a Marvel’s Wolverine végre hivatalos megjelenési dátumot kapott.…