iOS vs. Android – Te miben hiszel?

Az elmúlt években azt tapasztalhattuk, hogy egyre inkább elmélyül a két vezető okostelefon gyártó versenye. Elég egy aprócska szikra ahhoz, hogy lángba boruljon minden beszélgetés: kinek van jobb értesítő központja, vagy okosabb multitaszkingja. Ezt a versenyt láthatjuk hardveres szinten is kibontakozni, de szoftver tekintetében talán még kiélezettebb küzdelem folyik: záros határidőn belül kézbe vehetjük az iOS 8-at, valamint az Android L-t is. Ezek megjelenése azonban mérföldkő, egy teljes ökoszisztéma kerül kialakításra annak érdekében, hogy minél inkább megragadják a felhasználókat: az új hardverek, szolgáltatások és alkalmazások mind-mind azt a célt szolgálják, hogy – kicsit átvitt értelemben, de: – hívőkké tegyenek minket. Ilyen megközelítésben persze már találkozhattunk hívőkkel, mindkét oldalon, de egyre inkább megtapasztalhatjuk azt, hogy egy-egy gyártó a teljes igénypalettánkat kész lefedni.

A reklámok értelmében, az életünk könnyebb, produktívbb és egyszerűbb lehet, hogy ha minden okoskütyünk képes kommunikálni a másikkal sőt, egymást kiegészítve képesek még ennél is többet tenni értünk. Az Android L és az iOS 8 is akkora frissítést jelent, amire nem volt példa az elmúlt években. Az egyiket megtámogatja az Android Wear, míg a másikat az iWatch és még sorolhatnánk a hasonló párhuzamokat. Soha eddig még nem nehezedett ránk ekkora nyomással az, hogy a jövőben cserélendő táblagépünk, noteszgépünk, okostévénk, (okos)óránk, más otthoni berendezéseink, de akár még az autónk is melyik gyártó termékét támogassa. Mind a Google, mind az Apple részéről láthatjuk, hogy az eszközök középpontjában az okostelefon áll, amivel lényegében képesek lehetünk az otthoni eszközeinket vezérelni és a saját egészségi állapotunkat, edzettségünket figyelemmel kísérni. A Google előáll a Nest-el, az Apple válasza a HomeKit. A harapott almás logó megjelenik a CarPlay keretein belül, a kis robot pedig hasonló integráción esik át az Android Auto segítségével.

Persze vannak még más játékosok is: az egyik a Windows, aki most már a saját zászlaja alatt jelenteti meg legújabb okostelefonjait, de egyelőre nem túl nagy vásárlóréteget tudott megszólítani. Az Amazon szintén felismerte  a helyzetet, ezért előállt a saját Fire Phone-ra keresztelt eszközével, de megemlíthetnénk a BlackBerry-t is. Ami ezekben közös, hogy a két mammutfenyő mellett alig jutnak fényhez, így számottevő növekedést nem képesek felmutatni. Amit az Apple és Google jelenleg felépít, az az, amit a Nike és az Adidas már régóta akar: meggyőzni az embereket, hogy egy gyártó képes lefedni minden igényüket. Márkahűség, ami a praktikumon és az érzelmi kötődésen nyugszik. További érdekesség, hogy az eddigi Android vagy iOS frissítések nem egy időre estek és korántsem ugyan azokra a pontokra fókuszáltak, 2014-ben azonban ez is megváltozott: együtt nyitnak az autók, az egészség, az otthoni vezérlés és a hordható eszközök irányába és mindennek a középpontjában a felhasználói élmény áll. Az, hogy a piacot szimbolizáló tortából ki mekkora szeletet kap, minket, egyszerű felhasználókat nem nagyon foglalkoztat. Viszont gondoljuk csak végig: miközben a kegyeinkért (pénzünkért) csapnak össze a legnagyobbak, az egyik legalapvetőbb közgazdasági igazsággal találkozunk: verseny akaratlanul is üdvözítő eredménnyel jár a közösségnek. Már csak az a kérdés, hogy ez mennyire fog megmutatkozni a gyakorlatban.

Források:

https://techkalauz.hu/list/search?quick-search=apple

https://techkalauz.hu/list/search?quick-search=google

https://techkalauz.hu/list/search?quick-search=android

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Kép: HotHardware
2026.09.04.
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.04.
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.04.
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…
2026.09.04.
Lenovo IdeaPad Vibe: 7 színben, AI-val töltve
A Lenovo Innovation World 2026 rendezvényen bemutatkozott az IdeaPad Vibe sorozat…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
Kép: Windows Central
2026.09.03.
Dell 14S: színes MacBook Neo-riválist mutatott be a Dell
A Dell bejelentette a 14S laptopot, amellyel az Apple MacBook Neo…