Eljött az idő a PC megújulására

Energiahatékonyabb hardverek kellenek. Közel másfél évtizede, hogy megjelent az Energy Star program, mely a személyi számítógépek fogyasztását igyekezett korlátok közé szorítani azzal, hogy világos határértékeket fogalmazott meg, amelyeket minden, a logót elnyerni kívánó gyártónak be kellett tartani.
Közel másfél évtizede, hogy megjelent az Energy Star program, mely a személyi számítógépek fogyasztását igyekezett korlátok közé szorítani azzal, hogy világos határértékeket fogalmazott meg, amelyeket minden, a logót elnyerni kívánó gyártónak be kellett tartani. Az 1992-ben indult kezdeményezés globálissá nőtte ki magát (a ma forgalomban levő PC-k több mint 90 százaléka eleget tesz az Energy Star direktíváinak), azonban az idő már eljárt felette. A nyár közepén egy új, önkéntes rendszer lát napvilágot, mely a korábbiakhoz képest még szigorúbb határokat szab a PC-k és játékkonzolok számára. Még idén kiterjesztik ezt a nagy méretek esetén már igencsak energiafaló vékonykijelzős televíziókra is.
Az Energy Star jelölést tartalmazó termékek feltételrendszerének terjesztésére kidolgozott program rámutat arra, hogy a mai, modern háztartás mennyivel több áramot használ az akár csak 10 évvel korábbi értékekhez képest. Az elmúlt bő egy évtizedben a fejlett országokban általánossá vált, hogy egy háztartásban már nem az a kérdés: van-e számítógép, hanem az, hogy mennyi. A mára teljesen digitalizálódott üzleti élet fogyasztása még jobban nőtt, gondoljunk csak a több tucat fős irodákra, ahol mindenkinek külön számítógépe van.
Erőt kell(ene) venniük magukon a gyártóknak tehát, ha lejjebb akarják szorítani a fogyasztást – jelenleg az összes megvizsgált PC alig 25 százaléka felel meg a szigorúbb energiahatékonysági standardoknak. Erre az amerikai kormányzat úgy próbálja meg rávenni az érintetteket, hogy az Energy Star logóval jelzett termékek vásárlásakor egy cég adókedvezményt kaphat (másik előny az alacsonyabb áramköltségekben jelentkezik).

Célok
Két területet céloz meg az új specifikáció: az energiaforrásokat és a készenléti üzemmódban (idle) felhasznált energia mennyiségét. Ahhoz, hogy egy PC megkapja a nyáron szigorítandó feltételekhez kötött Energy Star logóját, olyan tápegységgel kell rendelkeznie, ami legalább 80 százalékos hatásfokkal bír – azaz a bejövő elektromosság minimum négyötödét átalakítja a PC belsejében használatos formára. Jelenleg ez az arány a legtöbb PC-nél valahol 70 százaléknál található.

A másik, idle módot a (leendő) standard a következőképp definiálja: a teljesen betöltődött operációs rendszerrel bíró számítógép, mely az OS-en kívül semmilyen más alkalmazást nem futtat. Ebben az állapotban az egymagos, alap PC-k a jövőben nem fogyaszthatnak többet 50 wattnál (a többmagos CPU-val, erős grafikus kártyával rendelkező számítógépeknél természetesen nagyobb a tűrés). Egy integrált videovezérlővel rendelkező notebooknál 14 wattot tart elfogadhatónak a program, míg egy különálló grafikus chippel felszerelt hordozható komputernél ez az érték 22 watt lesz.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Kép: HotHardware
2026.09.04.
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.04.
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.04.
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…
2026.09.04.
Lenovo IdeaPad Vibe: 7 színben, AI-val töltve
A Lenovo Innovation World 2026 rendezvényen bemutatkozott az IdeaPad Vibe sorozat…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…