A Mátrix foglya vagy…

A köznyelven “számítógépes vírusként” elhíresült digitális kártevők már messze nem olyan ártalmatlanok, mint a kilencvenes évek vége felé, amikor “csupán” a számítógépen való munkát nehezítették meg. Manapság ezek a bestiák ki-be járkál(hat)nak a gépünkön a tudtunk nélkül, és a legkényesebb adatainkat szerezhetik meg: hol és merre jártunk az Interneten, milyen oldalakat látogatunk gyakrabban, mi a bankszámlahozzáférésünk és ehhez hasonlók.

A számítástechnika aktuális áldozatának, egy nemrégiben “zaklatással” vádolt amerikai tanárnőnek az esete mindenkit sokkolt. Az tanárnő, aki – nem lévén elég óvatos, védtelen számítógéppel tartott oktatást – akaratán kívül képes pornográf hirdetésekkel szembesített egy seregnyi diákot, kicsit abszurd szereplőnek tűnik, pedig az ő esete csupán egy jól látható tünet. Nem telepített a gépére sem vírusirtót, sem tűzfalat, elavult operációs rendszert tartott – most első fokon 40 évre ítélték, pedig az egész biztonságtechnikai szakma kiáll mellette.

A Panda Software ügyvezetője, Sándor Zsolt véleménye szerint ez csupán a jéghegy csúcsa, egy olyan példa, amelyen keresztül jól demonstrálható: az Internetről érkező fenyegetések már rég nem csupán kellemetlenségek. Komoly tétje van annak, ha valaki nemtörődömségből vagy lustaságból nem védekezik a digitális bűnözés (a “cybercrime”) ellen. A tanárnő esete azonban arra is rávilágít: nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy a felhasználó bebiztosítsa magát: manapság számtalan könnyen kezelhető védprogram elérhető. A védtelenség ára pedig többszöröse a programok árának…

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Kép: HotHardware
2026.09.04.
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.04.
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.04.
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…
2026.09.04.
Lenovo IdeaPad Vibe: 7 színben, AI-val töltve
A Lenovo Innovation World 2026 rendezvényen bemutatkozott az IdeaPad Vibe sorozat…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…