Világméretű zombitámadás

Több tízezer gépet érint az a fertőzés, amelyet a napokban fedezett fel a PandaLabs. A „Zunker” kódnevű program különféle módokon fertőzött meg otthoni PC-ket – az ilyen gépeket hívja a szaknyelv „zombiknak” –, amelyek tulajdonosuk tudta nélkül egy világméretű, hackerek által irányított spam-hálózat részévé váltak.
Sándor Zsolt, a Panda Software Hungary ügyvezető igazgatója szerint egyelőre nehéz megbecsülni a kár mértékét – és ezen belül a magyar „áldozatok” számát –, annál is inkább, mivel a nem megfelelően frissített vírusirtók nem mindig képesek felfedezni a fertőzést. Így aztán könnyen elképzelhető, hogy a PC tulajdonosa még mindig nem tud arról, hogy gépe naponta több száz, vagy akár több ezer spam kiküldésében segédkezik.
A fertőzés eltávolítása sem mindig könnyű feladat, hiszen a jelenlegi biztonsági rendszerek nem mindegyike képes erre.
– Ilyen körülmények között felértékelődnek a Panda NanoScan-hez és TotalScan-hez hasonló másodlagos védelmi megoldások – nyilatkozta Sándor Zsolt. – Ezek az online elérhető, komplex auditszolgáltatások a potenciális biztonsági réseket is képesek felderíteni.

FEcó

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Radeon RX 7000 vBIOS-frissítés: biztonsági javítások
Kép: Guru3D
2026.10.13.
Radeon RX 7000 vBIOS-frissítés: biztonsági javítások
Sapphire és Gigabyte új vBIOS-t adott ki a Radeon RX 7000…
OneXPlayer Super X Pro: Ryzen AI MAX+ 495, 192 GB RAM
Kép: Wccftech
2026.10.13.
OneXPlayer Super X Pro: Ryzen AI MAX+ 495, 192 GB RAM
A OneXPlayer Super X Pro az első 2-in-1 gép Ryzen AI…
Intel Nova Lake-S alaplap: itt az első kép LGA 1954-ről
Kép: Wccftech
2026.10.13.
Intel Nova Lake-S alaplap: itt az első kép LGA 1954-ről
Megjelent az első nyilvános Intel Nova Lake-S alaplap LGA 1954 foglalattal…
NVIDIA Vera Rubin: nyitott MGX az OCP csúcstalálkozón
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.13.
NVIDIA Vera Rubin: nyitott MGX az OCP csúcstalálkozón
Az NVIDIA az OCP csúcstalálkozón megnyitotta a Vera Rubin rack- és…
Intel GPU D270: megvan a Crescent Island neve és adatai
Kép: ServeTheHome
2026.10.13.
Intel GPU D270: megvan a Crescent Island neve és adatai
Az Intel Crescent Island új neve GPU D-Series: a D270 1,3…
Agentic computing Franciaországban: NVIDIA a pályán
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.13.
Agentic computing Franciaországban: NVIDIA a pályán
Műholdtól a kozmetikai kutatásig: francia cégek NVIDIA-technológiával építenek agentic computing megoldásokat,…
Super Mario 64 fut a Microsoft Zune HD-n
Illusztráció: AI-generált kép
2026.10.12.
Super Mario 64 fut a Microsoft Zune HD-n
Egy programozó natívan futtatta a Super Mario 64-et a 2009-es Microsoft…
KINGPIN: az NVIDIA tönkretette az EVGA utolsó csúcskártyáját
Kép: TechPowerUp
2026.10.12.
KINGPIN: az NVIDIA tönkretette az EVGA utolsó csúcskártyáját
Vince „KINGPIN" Lucido elárulta, miért lett katasztrofális az EVGA RTX 3090…