A nemrégiben lezajlott intenzív CRN-teszt (amely az XP-nél csak egy kicsivel ítélte biztonságosabbnál a Vistát) kapcsán a Panda Software szakemberei is arra figyelmeztetnek, hogy a Windows Vista igen távol áll attól, hogy „szuperbiztonságos” legyen. Sőt, valójában a default opciókkal nem sokkal biztonságosabb, mint a Windows XP gyári beállításokkal; figyelembe véve azt, hogy a Vista, mint rendszer túlzottan új, a szakemberek óvatosságra intenek. Habár egyelőre Vista-kompatibilis vírusok sem állnak olyan nagy számban rendelkezésre, mindenképpen érdemes egy – az új operációs rendszerrel zökkenőmentesen együttműködő – vírusirtót és/vagy tűzfalat beszerezni.
A beépített biztonsági program, a Windows Defender – mint az a CRN (www.crn.com) tesztjén kiderült – csupán négy részterületen bizonyította rátermettségét a Windows XP beépített tűzfalával szemben, a többi hét témakörben ugyanolyan eredmények születtek.
Sándor Zsolt, a Panda Software magyarországi ügyvezetője rámutatott: egyelőre még elhamarkodott lenne több konkrétummal szolgálni, a Panda laboratóriumaiban azonban jelenleg is kiterjedt tesztelések folynak a Vistával kapcsolatban.
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:
További cikkeink

2025.03.24.
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…

2025.02.27.
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…

2025.02.19.
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…

2024.09.11.
iPhone 16 és iPhone 16 Plus: akciógomb, kameravezérlés és más egyéb…

2026.07.21.
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…

2026.07.21.
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…

2026.07.20.
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…

2026.07.20.
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…

2026.07.17.
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…

2026.07.17.
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…

2026.07.16.
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…

2026.07.16.
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…

