Idén is folytatódott a Panda Security nagysikerű közoktatási pályázata, amelyen a nyertes pályázók a Panda EnterpriSecure with TruPrevent IT-biztonságtechnikai termékének 50 licencét vásárolhatták meg nettó 905 500 Ft helyett nettó 36 600 Ft árért. A 100. nyertes pályázó 2007. szeptember 26-án, ünnepélyes keretek között vehette át a terméket Sándor Zsolttól, a Panda Security magyarországi igazgatójától.
– Egy iskolának manapság minden lehetőséget meg kell ragadnia, akármilyen fejlesztésről is legyen szó – nyilatkozta Varga Sándor, a Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Somogyi Béla Utcai Általános Iskola igazgatója. – Az anyagi kereteink szűkösek, ezért is örültünk a Panda pályázatának, hiszen így korszerű biztonságtechnikai szoftverekhez juthattunk, és a költségvetésünkbe is belefért.
– Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos manapság a hálózatok biztonsága – mondta Sándor Zsolt. – Az oktatási intézményekre ez különösképpen igaz. Mi viszont tudjuk, jobban mondva sejtjük, milyen nehéz helyzetben vannak az iskolák; ezért öröm számunkra, ha segíthetünk.
Az akció a 2007-es évre érvényes, így a pályázni kívánó intézményeknek még mindig van részvételi lehetőségük.
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:
Szerző további cikkei
Kategóriák
További cikkeink

2025.03.24.
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…

2025.02.27.
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…

2025.02.19.
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…

2024.09.11.
iPhone 16 és iPhone 16 Plus: akciógomb, kameravezérlés és más egyéb…

2026.09.04.
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…

2026.09.04.
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…

2026.09.04.
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…

2026.09.04.
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…

2026.09.04.
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…

2026.09.04.
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…
2026.09.04.
A Lenovo Innovation World 2026 rendezvényen bemutatkozott az IdeaPad Vibe sorozat…

2026.09.03.
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…

