Itt vannak az Esprimok!

Tegnap kötetlen hangvételű sajtótájékoztató keretében jelentette és mutatta be a Fujitsu-Siemens az új notebook családját, az Esprimo-t Az eseményen természetesen jelen voltunk. A remek ebéd mellett a lényeget is megtudhattuk, a cég kinek szánja az új modelleket és melyek azok a főbb szempontok, melyek alapján a gép készült.

Mindezek értelmében elmondható, hogy a termékcsaláddal elsősorban a kisüzleti felhasználókat veszi célba a Fujitsu-Siemens. Ennél a rétegnél is a legfontosabb célközönség az:

– asztaliról először laptopra váltók
– azon felhasználók, ahol fontos az egységes platform kialakítása
– az a szféra, ahol fontos a mobilitás.

A gyártó a legmesszemenőbbekig próbálta figyelembe venni ezen réteg igényeit és a portfóliót ennek alapján állították össze. A választék remekül átláthatóra sikeredett, mindenki megtalálhatja benne a neki tetsző modellt. Külön öröm, hogy a Fujitsu-Siemens olyan hiánypótló terméksorozatot jelentetett meg ezzel, mely a gyár eddigi palettájáról nagyon hiányzott. Az üzleti szférának szánt Lifebook sorozat olyan mértékben high-end kategória, hogy a régiónkban való értékesítése szinte kudarcra ítéltetett. Most viszont az új gépek egy olyan alternatívát jelentenek, melynek nehéz ellenállni.
A remek ár/érték aránya mellett lássunk még pár érvet, ami az Esprimo-k mellett szólnak. Először az alapból 3 év garanciát kell kiemelnem, mely eddig szinte kizárólag a Dell termékeit jellemezte. Hihetetlen ötletes dolognak tartom a régi/új TwinLoad rendszer bevezetését, mely jól mutatja: a Fujitsu valóban végzett ilyen irányú kutatást az end userek körében. De mi is ez a TwinLoad pontosan? Röviden ez arról szól, hogy a felhasználó az első telepítésnél eldöntheti: XP-t, vagy Vistát óhajt telepíteni, és onnantól az általa kiválasztott operációs rendszerrel dolgozhat. Mindezek mellé olyan extrák párosulnak, melyek az üzleti gépeknél elengedhetetlenek: egységes akkumulátor és dokkoló rendszer, vízálló billentyűzet, alapból integrált 3G/HSDPA modem, második akkumulátor opció, stb. Pár olyan dolog is megjelent a gépen, ami üzleti modelleknél szokatlan: a webkamera jelenléte az egyik ilyen említésre méltó dolog. A kérdésünkre Ónody Csaba vezető termékmenedzser elmondta, hogy a dokkolási megoldások közül egyelőre csak port replikátorokat találhatunk meg a kínálatban és az N-es wlan is csak választható opció a gépekben.Itt vannak az Esprimok!

Az Esprimo családot választók jelenleg a következő szériákból választhatnak: D sorozat, M sorozat, U sorozat. Az elnevezések magukért beszélnek, a D a DTR (Desktop Replacement) gépeket jelentik, melyek az asztali társaik kiváltására hivatottak. Ezek fő jellemzője a 15,4 hüvelykes kijelző és a kiváló ár/teljesítmény arány. A család középső gyermeke az M széria, mely a Mobil szócska rövidítése lehet. Ezen modellek 14 hüvelykes kijelzővel érkező, könnyű, kiválóan hordozható gépek, melyek 2,2KG-os súlyukkal igazán ideális utitársak lehetnek. A legkiusebb tag az U (Ultrahordozható) változat. a 12 hüvelykes kis gép ugyanazokat tudja, mint nagyobb testvérei. Leglényegesebb tulajdonsága az akár a 8 órát is meghaladó üzemidő.
Az új modellek remélhetőleg feledtetik azt a kellemetlen szájízt, melyet az Amilo-k hagytak sokunkban. A cég nem hivatalos közlése szerint a gépeket a nagyobb multik polcain nem fogjuk viszont látni, kizárólag az erre szakosodott boltok értékesítik majd őket. A modellek széles skálán kalibrálhatók: a Santa Rosa platform és az integrált videovezérlő az állandóság, míg a processzorok, a memória, a merevlemez szabadon változtathatók. Egyetlen apró megjegyzés még a garanciára: a Celeronos modellekre alapból 1 év garancia jár, ami természetesen opcióban minden akadály nélkül bővíthető.

polip   

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Valve DRAM hiány hardver
2026.04.29.
Valve hardverek csúszása DRAM hiány miatt
A Valve megerősítette, hogy a globális DRAM hiány és az árak ingadozása miatt…
2026.04.29.
PlayStation 5 digitális játékok elérhetőség PSN kapcsolat nélkül
A PlayStation 5 esetében egy új korlátozásra derült fény, amely szerint…
2026.04.28.
Apple a harmadik legnagyobb laptopgyártó lehet 2026-ban
Az Apple várhatóan 2026-ra a világ harmadik legnagyobb laptopgyártójává lép elő, megelőzve a Dell-t…
Lenovo firmware üzletág felvásárlás lezárult
2026.04.28.
Lenovo firmware üzletág felvásárlás lezárult
A Lenovo bejelentette, hogy lezárta a Phoenix Technologies firmware üzletágának felvásárlását,…
Battlestar Galactica Scattered Hopes
2026.04.28.
Battlestar Galactica: Scattered Hopes megjelenés május 11-én
A Battlestar Galactica: Scattered Hopes május 11-én jelenik meg, és egy…
Image credit: Piaggio Fast Forward
2026.04.27.
Piaggio Fast Forward Grogu gitamini: új Star Wars tematikájú szállítórobot érkezik
A Piaggio Fast Forward bemutatta legújabb, Star Wars témájú szállítórobotját, a…
OpenAI új irányelvei: Sam Altman finomítja az AGI-stratégiát
2026.04.27.
OpenAI új irányelvei: Sam Altman finomítja az AGI-stratégiát
Az OpenAI új irányelveket tett közzé, amelyeket Sam Altman jegyez, és…
2026.04.24.
India app piac: rekordbevétel, de a pénz a globális platformokhoz áramlik
Az India app piac új szintre lépett, miután az alkalmazáson belüli…