Naponta félmillió megfertőzött PC

A világon minden tizedik számítógép tagja egy botnetnek, ami riasztó adat. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy ez a nagyjából 10%-nyi PC (illetve a belőlük álló „zombihálózat”) felelős a spamek 85%-áért, nem kell hozzá túl nagy fantázia, hogy belássuk: a helyzet elképesztő mértékben romolhat.
– Az emberek hamis biztonságérzetbe ringatják magukat – kommentálta a helyzetet Sándor Zsolt, a Panda Security magyarországi igazgatója. Sem a fertőzés, sem a következmények nem túl látványosak, így sokan azt mondhatják: az én gépem tiszta. Közben pedig már most csaknem belefulladunk a spambe, pedig a legtöbb botnet csak félgőzzel, vagy egyáltalán nem megy.
A botok üzemeltetői a háttérben működnek, és a legnagyobb ajánlatot tevőre várnak; egy jó ajánlat esetén pedig néhány gombnyomás, és PC-k százezrei, rosszabb esetben akár milliói kezdik ontani a spamet.
– Ha valaki manapság nem használ semmilyen biztonságtechnikai szoftvert, az felelőtlenül viselkedik – szögezte le Sándor Zsolt. – Elsősorban másokra nincs tekintettel, hiszen beszállnak egy olyan, néhány ember által irányított hálózatba, ami mindannyiunk életét megkeseríti.

forrás: Panda Security

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Valve DRAM hiány hardver
2026.04.29.
Valve hardverek csúszása DRAM hiány miatt
A Valve megerősítette, hogy a globális DRAM hiány és az árak ingadozása miatt…
2026.04.29.
PlayStation 5 digitális játékok elérhetőség PSN kapcsolat nélkül
A PlayStation 5 esetében egy új korlátozásra derült fény, amely szerint…
2026.04.28.
Apple a harmadik legnagyobb laptopgyártó lehet 2026-ban
Az Apple várhatóan 2026-ra a világ harmadik legnagyobb laptopgyártójává lép elő, megelőzve a Dell-t…
Lenovo firmware üzletág felvásárlás lezárult
2026.04.28.
Lenovo firmware üzletág felvásárlás lezárult
A Lenovo bejelentette, hogy lezárta a Phoenix Technologies firmware üzletágának felvásárlását,…
Battlestar Galactica Scattered Hopes
2026.04.28.
Battlestar Galactica: Scattered Hopes megjelenés május 11-én
A Battlestar Galactica: Scattered Hopes május 11-én jelenik meg, és egy…
Image credit: Piaggio Fast Forward
2026.04.27.
Piaggio Fast Forward Grogu gitamini: új Star Wars tematikájú szállítórobot érkezik
A Piaggio Fast Forward bemutatta legújabb, Star Wars témájú szállítórobotját, a…
OpenAI új irányelvei: Sam Altman finomítja az AGI-stratégiát
2026.04.27.
OpenAI új irányelvei: Sam Altman finomítja az AGI-stratégiát
Az OpenAI új irányelveket tett közzé, amelyeket Sam Altman jegyez, és…
2026.04.24.
India app piac: rekordbevétel, de a pénz a globális platformokhoz áramlik
Az India app piac új szintre lépett, miután az alkalmazáson belüli…