VIA VX800 – az új chipset

A VIA ma jelentette be az új VIA VX800 Series chipset családot, melyet kimondottan notebookokban és UMPC-kbe szánnak. A chipset érdekessége, hogy minden egy chipben van integrálva, melynek mérete mindössze 33x33mm.
A VIA VX800 család két chipsetet foglal magában, melyek mindegyike tartalmazza az IGP grafikus technológiát. Az egyik a VX800, mely elsősorban a thin&light osztályba készülő notebookokba, notebookokba illetve a mini PC-kbe kerül majd bele, míg a másik a kimondottan alacsony fogyasztású eszközökhöz készített VX800U, melynek célzott termékei az UMPC-k illetve UMD eszközök – olvashatjuk a VIA sajtóközleményében.
A VX800 Series a VIA C7, a VIA C7-M valamint a VIA Eden processzorokat támogatja, de fel van készítve a közelgő következő generációs processzorokra is, melyeknek a VIA Isaiah Architecture szolgál alapjául. A VX800 maximális fogyasztása 5W táján mozog, míg a VIA C7-M ULV CPU-t támogató VX800U beéri mindössze 3,5 wattal.
A VIA elmondása szerint a következő generációs megoldásnak számító egy chipes lapkakészletek több, mint 42%-os szilicium megtakarítással járnak, aminek elmondhatatlan előnyei vannak!

A VIA VX800 Series főbb jellemzői

  • Nagy teljesítményű 3D-s grafika: A VIA Chrome9 HC3 integrált megoldás teljes DirectX 9.0 támogatással
  • Erőteljes képminőség-javítás technológia: a VIA Chromotion videómotor MPEG-2, MPEG-4, WMV9, VC1, DiVX és HD lejátszására alkalmas
  • A HD audió: beépített VIA Vinyl HD Audio controller, mely akár 8 HD csatornát is tud
  • Intuitive Memory Technology: a VIA speciális memóriavezérlő technológiája mely támogatja az alacsony fogyasztású DDR2 memóriamodulokat is
  • Problémamentes hálózat: wifi és Gigabites Ethernet
  • Sokoldalú periféria támogatás: PCI Express VIA VX800), SATA II  és PATA támogatás, hat USB2.0 slot és négy PCI bővítőhely
  • Teljes monitortámogatás
  • Média kártya kezelés

polip

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…