OLPC XO 2.0 olcsó és keveset fogyaszt

Az OLPC (One Laptop Per Children) nonprofit szervezet bejelentette a második generációs OLPC-jét, az XO 2.0 vagy másnéven OLPC XOXO-t. A gép egyelőre csak prototípusként működik, de ha beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkormegkezdődik a sorozatgyártás is.
Az OLPC célja az, hogy a XOXO-val megvalósítson egy mindenki számára elérhető, ultraalacsony fogyasztású laptopot. Az alacsony fogyasztás már így is teljesült, az előző generációs OLPC fogyasztása 2-4 watt között mozgott. Az új modell fogyasztását 1 wattra szeretnék leredukálni! Emellett a gyártó célja a 75 dolláros ár elérése. Ha ezek mellé megnézzük a gép kialakítását is, a célok elég irreálisnak tűnnek, ugyanis a gép furcsa kijelző kialakítással érkezik.
„A kétkijelős megoldással lehetővé válik két egymás melletti, álló helyzetű oldal megjelenítése, kifordított, álló formátumú laptop (vagy valami hasonló, ez nem tiszta, de gondolom a pántrésznél van a varia), és lapos, két képernyő szélességű, folyamatos felület, ami tablet-módban is használható.” – áll a jelentésben.
A XO 2.0 mini-laptopot piacra dobását 2010-re tervezik, de emellett az OLPC 2009 tavaszán kibocsátja a XO 1.5 verziót. A XO 1.5 XO 1.0-hoz képest kevesebb slottal van megáldva, ellenben olcsóbb.

polip

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Kép: TechRadar
2026.10.17.
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Az AMD Helion Agentic AI Rack 32 768 Zen 6 magot,…
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
Kép: StorageReview
2026.10.17.
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
A Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: az RTX Spark N1X…
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
Kép: StorageReview
2026.10.17.
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
A HP OmniBook Ultra 16 teszt: 128 GB-os RTX Spark gép,…
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Kép: Wccftech
2026.10.17.
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Az NVIDIA gyorsabb DLSS 5 Neural Rendering modellje az NBA 2K27-ben…
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.17.
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Az NVIDIA csatlakozott az Európai Bizottság AI in Science kezdeményezéséhez: nyílt…
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
Kép: Lenovo StoryHub
2026.10.17.
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
A Lenovo a 2026-os felülvizsgálat után is bent maradt a Hang…
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Illusztráció: AI-generált kép
2026.10.16.
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Az Intel Core 5 205H megjelent a PassMarkban: 8 mag, 12…
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.16.
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Megérkeztek a DLSS 4.5 vezérlők a GeForce NOW-ra: a tagok maguk…