nVidia Tegra – mindent egyben

Az nVidia bejelentette a Tegra fantázianévre hallgató megoldását. A kimondottan MID-ekbe (Mobil Internetes Eszköz) tervezett „minden az egyben” számítógép sajátos megoldás.
A Tegra lényege, hogy egy grafikai processzor, a médiaprocesszor, a rendszermemória, és a központi processzor is egyetlen chipbe került beintegrálásra, melynek nagysága az Egyesült Államokban használatos 10 centes méretével egyezik meg. A döbbenetes méretű eszköz hihetetlen energiafogyasztásra képes, a cég jelentése szerint 10x hatékonyabb az elődöknél. Az új chippel ugyanaz az eszköz 100 óra zene lejátszására, illetve 10 óra HD videó megjelenítésére képes. 
Kezdetben a következő generációs mobil eszközökbe kétféle Tegra kerül, a Tegra 600 és a Tegra 650. A kisebb változatban egy ARM11 CPU dolgozik, 700MHz-es órajelen. Ezen megoldás érdekessége a 720p-s HD tartalom támogatása. A Tegra 650 sem sokban különbözik a kistestvértől, itt a processzor 800MHz-en ketyeg, és a megjelenített HD tartalom is komolyabb, ez a megoldás teljes mértékben képes az 1080p-s HD megjelenítésére.
Minkét megoldás használható a Microsoft Windows Mobile és CE alapú MID-eken, támogatja a Web 2.0-át, ismer számtalan audio formátumot, többek közt az AAC, AMR, WMA, és az MP3 tömörítéseket, rendelkezik hardveres JPEG kódoló és dekódoló egységgel, emellett 12 megapixeles kamera és dual dislpay támogatással is rendelkezik. A Tegra számtalan kimenetet is ismer, HDMI, WSXGA+-os felbontású LCD, SXGA-s CRT és NTSC/PAL tv out sem jelent neki gondot. A cég elmondása alapján az első nVidia Tegra 600/650 sorozatú eszközök 2008 vége felé várhatóak.

polip

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…