MSI Wind U120 – nemsokára

Az MSI hivatalosan is bejelentette a Wind U120 netbook családot, mellyel a jelenleg futó U100-as szériát igyekeznek leváltani.
Az új modell nem sokkal tér el a régitől, egyedül a külseje mutatja a jelentősebb változást. A kijelző maradt a 10 hüvelykes, LED-es megoldás, melynek felbontása 1024×600 pixel. A korábbi hírekkel ellentétben a processzor kínálatban egyelőre nem szerepel a két magos Atom330, a már jól megszokott N270-el jönnek majd a masinák. Mint ahogy nem kínálják egyelőre SSD meghajtókkal sem, a legkomolyabb változatot a 160-as merevlemezzel szerelt modell jelenti. A memória mérete is változatlan, a napokban bejelentett modell 1GB RAM-ot tartalmaz, hajszálra annyit, mint az előd.
Az U120 egyéb paramétereiben sem tér el sokban az elődtől. A kommunikációról a vezetékes és vezeték nélküli hálózati kártyák mellett beépített Bluetooth modul gondoskodik. Emellé 3 USB portot, 4-in-1 kártyaolvasót, VGA kimenetet és sztereó hangszórót kapunk. Az 1,3MPx-es webkamera helyett opcióban 2MPx-es is választható, valamint 3 illetve 6 cellás akkumulátorok közt is választhatunk. Egyetlen hivatalosan megerősített újdonság az U120H változat lesz, melyben a H a HSDPA modem jelenti. A gépeken alapból XP Home operációs rendszer van előtelepítve, az áruk és az elérhetőségük még mindig ismeretlen.

polip

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…