Megérkezett a Toshiba Satellite U500 / U505

A 2,1 kilogramm súlyú gép szervesen illeszkedik a Toshiba új rendszerébe, melynél a 0-ás végű modellek az Intel, míg az 5-ös végűek az AMD platformot jelölik. Első körben az Inteles megoldás érhető el, az alábbi konfigurációkban: Intel Pentium Dual Core vagy Core 2 Duo processzor, Intel GMA 4500 MHD (azaz a HD filmekre is alkalmas, legerősebb változatú integrált megoldása az Intelnek) vagy ATI Radeon HD 4570 512MB, maximálisan 500 gigabájtos merevlemez, maximum 8 gigabájt memória, DVD író, 6 illetve 12!! cellás akkumulátor. A kijelző egységesen 1280×800 pixel felbontású, természetesen a glaretype-os változat. 
A gépek egyéb paramétereikben megegyeznek, mindegyiken mikrofon, webkamera, 802.11 n-es wifi, gigabites LAN, 56k-s modem, 2 USB és egy USB/eSATA csatlakozó, ExpressCard nyílás, kártyaolvasó, HDMI és VGA kimenet található. Két érdekességre rögtön felfigyelhetünk: az egyik a bluetooth, míg a másik a 3G/HSDPA modem hiánya. Az első könnyen megmagyarázható, opcióban bármikor kérhetjük a gépet bluetooth-al is. Viszont a másikra nincsen magyarázat, az opciós lista – és más sem – nem tesz említést moil internetezésre alkalmas eszközről, azaz a gépben jelen információ szerint nincs, és opcióban sem kérhető HSDPA modem. Sajátos koncepció ez a Toshibánál, hisz mind a 13,3 collos kijelző, mind a 12 cellás elem a mobilitást szolgálja.
A gépeket 3 féle színnel tudjuk megvásárolni. Az alapot a Luxe Matrix fantázianevű megoldás jelenti. Ezen belül a két szín a Luxe Brown, illetve a női felhasználók szívét megdobogtató Luxe Pink változat. A rózsaszín gépben a billentyűzet a „glossy gray” színben pompázik, azaz kb. ezüst színű, míg a Luxe Brown Standard változatban a „black glossy LED backlit” azaz a csillogó fekete, LED-es háttérvilágítású klaviatúra került. Különleges a Luxe Brown Premium festés, mely extra felárat jelent. Természetesen az extra külső festéshez különleges dizájnú belső is dukál: itt különleges króm betétekkel teszik még látványosabbá az amúgy is feltünő gépet.
Az U500 alapára 710 dollárba kerül, míg az AMD változat belépő ára 698 dollár lesz.

Gungl Ákos – techkalauz.hu

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…