Samsung Series 9 (2012)

Megérkezett hazánkba a Samsung legújabb, lenyűgöző kivitelezésű notebookja, a Series 9, amely nem csak magas teljesítményével, de páratlanul elegáns megjelenésével is kiemelkedik a csúcskészülékek mezőnyéből. A modell az aprólékos mestermunka minden jegyét magán viseli, és hű társa lesz azoknak, akik notebookjukra nem csak munkaeszközként, hanem stíluselemként is tekintenek.
 
 
A Samsung a Series 9 megalkotásakor a korábbiaknál is nagyobb figyelmet fordított az összeszerelési minőségre és a megfelelő nyersanyagokra. A notebook alumínium háza a biztosíték arra, hogy a készülék évek múltán is hű társa lesz gazdájának. Emellett persze igen erős külső és belső tulajdonságokkal rendelkezik a készülék. Magyarországon az új Samsung Series 9 notebook 13 hüvelykes modellje jelenik meg, amely csupán 12,9 mm vékony, tömege pedig mindössze 1,16kg.
 
 
A csúcskészülék homokfúvott felülete ellenáll az ujjlenyomatoknak, teljesítményét pedig a harmadik generációs Intel® Core™ i5 processzor, a 4GB memória és a 128GB kapacitású SSD biztosítja. A Samsung új technológiájának köszönhetően az új notebook 9,8 másodperc alatt bootol be, alvó állapotból pedig 1,4 másodperc elteltével indul el, ráadásul igen hosszú, 10 órás akkumulátoros üzemidővel rendelkezik. A 180 százalékkal fényesebb, 13,3 hüvelyk képátlójú, 1600×900 képpont felbontású, HD+ SuperBright Plus kijelző nem tükrözi vissza a fényt, a készülék automatikus fényérzékelőjéből és hátsó-megvilágítású billetyűzetéből adódóan kiválóan alkalmazkodik a külső fényviszonyokhoz is.  
 
 
A Series 9 notebooknak a kiegészítők terén sincs szégyenkeznivalója: 1,3 megapixeles HD kamerája a videókonferenciákat is kiváló minőségben teszi elérhetővé, beépített 3W-os hangszórói pedig az SRS 3D Sound Effect technológiának köszönhetően meglepően jól szólnak. Az éjszakai gépelést emellett a beépített billentyűzetvilágítás könnyíti meg.
 
Az újdonság 2012. augusztus 15-től kapható Magyarországon ajánlott bruttó 369 900 Ft végfelhasználó áron.
 
 
Pucu
Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Lenovo Project Swan: vízszintesen görgő OLED laptopképernyő
Kép: HotHardware
2026.08.12.
Lenovo Project Swan: vízszintesen görgő OLED laptopképernyő
A Lenovo Project Swan egy kiszivárgott ThinkBook-koncepció, amely vízszintesen kinyíló, görgethető…
Windows 10 KB5120249: megjelent a 2026. augusztusi frissítés
Kép: Neowin
2026.08.12.
Windows 10 KB5120249: megjelent a 2026. augusztusi frissítés
A Microsoft kiadta a Windows 10 2026. augusztusi Patch Tuesday frissítését…
MAI-Code-1.1-Flash: Microsoft új kódoló modellje
Kép: Neowin
2026.08.12.
MAI-Code-1.1-Flash: Microsoft új kódoló modellje
A Microsoft kiadta a MAI-Code-1.1-Flash modellt: 22%-kal jobb teljesítmény, 25%-kal kevesebb…
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
Kép: Neowin
2026.08.11.
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
A Microsoft Xbox-technikai igazgatója részletezte a két hete történt nagy kimaradás…
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
Kép: Windows Central
2026.08.11.
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
A Microsoft 7–10%-kal emeli a Windows OEM-licencdíjait – ez jóval nagyobb…
Microsoft Edge: Apple ID-val is be lehet majd jelentkezni
Kép: Neowin
2026.08.11.
Microsoft Edge: Apple ID-val is be lehet majd jelentkezni
A Microsoft Edge hamarosan Apple ID-val is szinkronizálható lesz – a…
MAI-Image-2.6: a Microsoft képgenerátora már csak a GPT-Image-2 mögött
Kép: Neowin
2026.08.11.
MAI-Image-2.6: a Microsoft képgenerátora már csak a GPT-Image-2 mögött
A Microsoft bemutatta MAI-Image-2.6 modelljét, amely az Arena ranglistán a második…
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Kép: Wccftech
2026.08.10.
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Az Acer csendben megnyitotta az előrendelést az Aspire Go 15 laptophoz:…