Mainstream noteszgépek: HP ProBook 430, 440, 445, 450, 470

A múlt héten San Francisco-ban a HP hivatalosan is leleplezte a legújabb ProBook szériáját. Tekintsük át röviden miről is van itt szó. 

A paletta egészen széles, míg a legkisebb ProBook 400-as mindössze 13.3 hüvelykes, addig a legnagyobb 17.3, az elődökhöz viszonyítva (és a HP által szolgáltatott adatokra támaszkodva) 36 százalékkal vékonyabbak és 18 százalékkal könnyebbek. Ilyen spektrumban nyilvánvaló, hogy a ProBook 400-as széria mind méretben, mind felszereltségben rengeteg alternatívát kínál, melyek egy részét lentebb fogjuk listázni. 

Ami általánosságban elmondható a ProBook 400-as széria felszereltségéről; 3. illetve 4. generációs Intel (Haswell) valamint AMD Elite processzorok dolgoznak bennük, elérhetőek érintőkijelzővel is valamint dedikált Radeon grafikai meghajtókkal. Külsejük, első benyomásra fényesebb és csiszoltabb mint elődjeiké olyannyira, hogy a szürke színben érkező példányok szinte megszólalásig hasonlítanak a HP Envy modellekhez. A tengerentúlon még ebben a hónapban a boltok polcaira fog kerülni az új HP ProBook 400-as széria, 499 USD (~115.000 HUF) ártól. 

 

HP ProBook 430

CPU: Intel 4. generációs Haswell dual-core i3, i5, és i7 opciók
RAM: Dual-channel DDR3L SDRAM, 1600 MHz, akár 16 GB-ig (2x SODIMM)
Tárhely: 320/500 GB SMART SATA II HDD vagy 128 GB SSD
Kijelző: 13.3 hüvelyk, tükröződésmentes, 1366 x 768p
GPU: Intel HD 4400 vagy HD 5000
Wireless: Gobi 4G broadband, Intel 2×2, Bluetooth 4.0
Portok: 2x USB 3.0, 1x USB 2.0, 1x HDMI 1.4a, 1x VGA, 1x RJ-45
Dimenziók: 32.6 cm x 23.35 cm x 2.1 cm 
Akkumulátor: 4-cellás (44 WHr)

Mainstream noteszgépek: HP ProBook 430, 440, 445, 450, 470 Mainstream noteszgépek: HP ProBook 430, 440, 445, 450, 470 Mainstream noteszgépek: HP ProBook 430, 440, 445, 450, 470

 

HP ProBook 440

CPU: Intel 3. generációs i3, i5, i7 és Celeron opciók
RAM: Dual-channel DDR3L SDRAM, 1600 MHz, akár 16 GB-ig (2x SODIMM)
Tárhely: 320/500/1000 GB SMART SATA II HDD
Kijelző: 14.0 hüvelyk, tükröződésmentes, 1366 x 768p
GPU: Intel HD 4000 vagy AMD Radeon HD 8750M w/ 1 GB vagy 2 GB VRAM
Wireless: Gobi 4G broadband, Intel 2×2, Bluetooth 4.0
Portok: 2x USB 3.0, 2x USB 2.0, 1x HDMI 1.4a, 1x VGA, 1x RJ-45
Dimenziók: 33.92 cm x 23.85 cm x 2.24 cm
Akkumulátor: 9 cellás (93 WHr) vagy 6 cellás (47 WHr)

HP ProBook 445

CPU: AMD Elite A4, A6, vagy A8 APU 
RAM: Dual-channel DDR3L SDRAM, 1600 MHz, akár 16 GB (2x SODIMM)
Tárhely: 320/500/1000 GB SMART SATA II HDD
Kijelző: 14.0 hüvelyk, tükröződésmentes, 1366 x 768p
GPU: AMD Radeon HD 8750M, Dual graphics, vagy integrált AMD graphics
Wireless: WLAN 1×1, Bluetooth 4.0
Portok: 2x USB 3.0, 2x USB 2.0, 1x HDMI 1.4a, 1x VGA, 1x RJ-45
Dimenziók: 33.90 cm x 23.90 cm x 2.24 cm 
Akkumulátor: 9 cellás (93 WHr) vagy 6 cellás (47 WHr)

Mainstream noteszgépek: HP ProBook 430, 440, 445, 450, 470 Mainstream noteszgépek: HP ProBook 430, 440, 445, 450, 470 Mainstream noteszgépek: HP ProBook 430, 440, 445, 450, 470

 

HP ProBook 450

CPU: Intel 3. generációs i3, i5, and i7 és Celeron opciók
RAM: Dual-channel DDR3L SDRAM, 1600 MHz, akár 16 GB-ig (2x SODIMM)
Tárhely: 320/500 GB SMART SATA II HDD or 128 GB SSD
Kijelző: 15.6 hüvelyk, tükröződésmentes, 1366 x 768p, érintőkijelző opció
GPU: Intel HD 4000 vagy AMD Radeon HD 8750M w/ 1 GB vagy 2 GB VRAM
Wireless: Gobi 4G broadband, Intel 2×2,  Bluetooth 4.0
Portok: 2x USB 3.0, 2x USB 2.0, 1x HDMI 1.4a, 1x VGA, 1x RJ-45
Dimenziók: 37.5 cm x 25.62 cm x 2.28 cm 
Akkumulátor: 9 cellás (93 WHr) vagy 6 cellás (47 WHr)

Mainstream noteszgépek: HP ProBook 430, 440, 445, 450, 470 Mainstream noteszgépek: HP ProBook 430, 440, 445, 450, 470 Mainstream noteszgépek: HP ProBook 430, 440, 445, 450, 470

 

HP ProBook 470

CPU: Intel 3. generációs i3, i5, i7 és Celeron opciók
RAM: Dual-channel DDR3L SDRAM, 1600 MHz, akár 16 GB-ig (2x SODIMM)
Tárhely: 320/500/1000 GB SMART SATA II HDD
Kijelző: 17.3 hüvelyk, tükröződésmentes, 1600 x 900p
GPU: Intel HD 4000 or AMD Radeon HD 8750M w/ 1 GB or 2 GB VRAM
Wireless: Gobi 4G broadband, Intel 2×2, Bluetooth 4.0
Portok: 2x USB 3.0, 2x USB 2.0, 1x HDMI 1.4a, 1x VGA, 1x RJ-45
Dimenziók: 41.38 cm x 27.95 cm x 2.53 cm 
Power: 9 cellás (93 WHr) vagy 6 cellás (47 WHr)

Mainstream noteszgépek: HP ProBook 430, 440, 445, 450, 470 Mainstream noteszgépek: HP ProBook 430, 440, 445, 450, 470 Mainstream noteszgépek: HP ProBook 430, 440, 445, 450, 470

 

Forrás: Notebookcheck.net

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…