MSI GX 70 Gaming Series, a kor játékosaira szabva

Alig néhány hónapja láthattuk először a GX 60-as játékos noteszgépet, már most közölhetünk híreket az utódlásról. Az MSI filozófiája szerint a lehető legalacsonyabb áron szolgáltatja a legnagyobb teljesítményt nyújtó, játékra specializált noteszgépeket – ennek égisze alatt lát majd napvilágot hamarosan a GX 70 Gaming Series. Persze mint tudjuk az alacsony árnak a minőség és a support látja kárát, melyben az MSI sohasem jeleskedett.

MSI GX 70 Gaming Series, a kor játékosaira szabva

Miben is nyilvánul meg, hogy a játékosok igényeit kívánják elsősorban kielégíteni? Például az Eyefinity technológia alkalmazásában, mellyel három full HD kijelzőben jeleníthetünk meg egyszerre képet, a HDMI, VGA és mini-Display portokat alkalmazva, vagy a Killer Gaming networking cad-ban, valamint a Steelseries professzionális játékos billentyűzetében. Ezek azonban már az elődben is helyet kaptak. Ami újdonság a CPU:  AMD A10-5750M quad-core integrált  Radeon HD8650G GPU-val, illetve egy Radeon HD 8970M dedikált GPU, RAM terén se kell egy darabig bővítésre gondolni, tekintve hogy akár 32GB DDR3L-ot is igényelhetünk.

MSI GX 70 Gaming Series, a kor játékosaira szabva 

Az APU (az AMD processzor/grafikus meghajtó ‘fúziója’) amellett, hogy 10-15 százalékos gyorsulást mutat, kevesebb energiát is igényel, ezzel hő- és energia takarékosabb mint elődje. A GPU a kor igényeinek megfelelően eléggé „okos”, hogy tudja mikor kell igénybe venni a dedikált és mikor az integrált erőforrást (így spórolva még több energiát). 

Mit kínál még számunkra az új MSI GX 70 Gaming Series? 17.3 hüvelykes, tükröződés mentes kijelzőt, 128GB SSD-t (RAID 0), egy 500GB vagy 750GB HDD-t (7200 RPM), optikai meghajtót, 2X USB 3.0 portot, 2x USB 2.0 portot, SD kártyaolvasót, HD webkamerát, 02.11b/g/n WIFI, Bluetooth 4.0, illetve MSI’s Audio Boost hanghatást.

A leendő játékosok amint kezükbe veszik újdonsült MSI GX 70 Gaming Series noteszgépüket máris tesztelhetik is képességeit, ugyanis a vételárba belekalkulálták a Crysis 3 árát, így amint letöltöttük és feltelepítettük máris kiderül megfelel-e a várakozásainknak az MSI újdonsága.

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Kép: TechRadar
2026.10.17.
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Az AMD Helion Agentic AI Rack 32 768 Zen 6 magot,…
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
Kép: StorageReview
2026.10.17.
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
A Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: az RTX Spark N1X…
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
Kép: StorageReview
2026.10.17.
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
A HP OmniBook Ultra 16 teszt: 128 GB-os RTX Spark gép,…
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Kép: Wccftech
2026.10.17.
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Az NVIDIA gyorsabb DLSS 5 Neural Rendering modellje az NBA 2K27-ben…
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.17.
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Az NVIDIA csatlakozott az Európai Bizottság AI in Science kezdeményezéséhez: nyílt…
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
Kép: Lenovo StoryHub
2026.10.17.
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
A Lenovo a 2026-os felülvizsgálat után is bent maradt a Hang…
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Illusztráció: AI-generált kép
2026.10.16.
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Az Intel Core 5 205H megjelent a PassMarkban: 8 mag, 12…
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.16.
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Megérkeztek a DLSS 4.5 vezérlők a GeForce NOW-ra: a tagok maguk…