Lencsevégen a Samsung Galaxy S4 Active?

Amíg egyes cikkek arról szólnak, hogy a Samsung idei Galaxy S modellje, az S4 hihetetlen eladási statisztikákat produkál (már több mint 10 millió eladott példány), addig egy applikáció leírásában feltünt a Galaxy S4 Active (GT-I9295), illetve egyéb társai.

Az Android app a Samsung-tól származik, így akár egy furmányos marketingkampánynak is betudhatjuk, ami egész jól sikerült, hiszen egész nap az ott megjelent Galaxy S4 Mini, Mega és persze bejegyzésünk főszereplője az Active áll a szaksajtó fókuszában.

Lencsevégen a Samsung Galaxy S4 Active?

A GSMArena információi szerint az Active paramétereiben nagyon hasonlít az S4-re, talán a leglényegesebb különbség a fémház, illetve az egyről háromra nőtt hardveres gombok. Úgy tűnik visszalépés csak a kameramodulnál megfigyelhető, amely 13 MP-ről 8 MP-re csökkent, a teljesítményben nem lesz hiány, mivel a képek tanúbizonysága szerint ezt is négymagos CPU hajtja az Adreno 320-as GPU-val kiegészülve.

Nagyításhoz kattints!
Lencsevégen a Samsung Galaxy S4 Active? Lencsevégen a Samsung Galaxy S4 Active? Lencsevégen a Samsung Galaxy S4 Active?

Ár és hivatalos megjelenés egyelőre nincs, de a hírforrások egy horvátországi feltűnése kapcsán arra gyanakodnak, hogy a bejelentés hamarosan megtörténhet.

 

Update!

A tegnapi képek után, ma már egy rövidebb videó is napvilágot látott.

 

Bazsa

Forrás: GSMA, Androidcentral

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…