Acer Iconia W3 Intel Atom Z2760 processzorral

A legújabb trendeket meglovagolva és a Windows 8-nak még nagyobb teret engedve jelennek meg a laptop/tabletek. A Windows 8-hoz a Microsoft igen sok reményt fűzött, ám sajnálatukra nem mindegyiket sikerült még beváltania. Az egyik legnagyobb probléma a tabletek esetében, hogy a potenciális vásárló előtt két út áll: minimális költségvetésből vásárol és egy minden téren olcsó tabletet szerez be, melyben még a régebbi Atom CPU-k dolgoznak, vagy mélyebben a zsebébe nyúl (jóval mélyebben) és ezáltal hozzáférhet a már újabb Core i3/i7-es CPU-al szereltekhez. 

Acer Iconia W3 Intel Atom Z2760 processzorral

Ezen a téren következhet be némi változás, hiszen az egyik, ha nem az első tablet mely az Intel legújabb fejlesztését, a Clover Trail Z2760 CPU-t fogja megdolgoztatni az Acer Iconia W3 lesz majd. Az új erőforrásnak köszönhetően sokkal jobb akkumulátor üzemidővel fog rendelkezni, az új gyártástechnológiának hála pedig jóval olcsóbb lesz, de mégis jobban meg fog felelni a kor követelményeinek mint a jelenleg még piacon levő, kisebb árfekvésű Atom CPU-k. 

Acer Iconia W3 Intel Atom Z2760 processzorral

Az Acer egészen odáig merészkedett, hogy kijelentette, az új Iconia W3 8.1 hüvelykes kijelzője 720p-s felbontású videók lejátszására képes 8 órán keresztül, az ára pedig nem fogja meghaladni a 380 USD-t (~86.000 HUF). Mindehhez társul majd egy dokkoló, mely egy klaviatúrát foglal magába, a szoftver csomagban pedig benne lesz mind a Windows 8 Pro, mind a Microsoft Office. 

Az Acer Iconia W3 egyéb tekintetben egészen hasonlatos a jelenleg is elérhető versenytársaihoz: 64GB belső memória, Intel Graphics Media Accelerator 3650, 2GB RAM, 802.11 b/g/n wifi, Bluetooth 4.0, Micro-HDMI port és Micro-USB 2.0 port. A kijelzőről pontos adat egyelőre nem látott napvilágot, a spekulációk szerint azonban 1280x800p-re lehet számítani. 

Forrás: notebookcheck.net

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…