Apple iPad Maxi jöhet 2014-ben?

Apple iPad Maxi jöhet 2014-ben?Az Apple termékekkel foglalkozó hírek a hamarosan megjelenő, következő generációs iPhone, iPad és iPad Mini-kel foglalkoznak, mi éppen ezért megragadjuk az alkalmat, hogy hírül adhassuk a jövő évre megszellőztetett szóbeszédet az iPad Maxi-ról. Jelenleg kétfajta iPad uralja a piacon, az egyik a 9.7 hüvelykes kijelzővel rendelkező iPad, valamint ennek kistestvére a 7.9 hüvelykes iPad Mini. Nos, ha hihetünk az ET News pletykáinak az Apple megkezdte a tárgyalásokat néhány koreai ellátójával és más hardware gyártójával, hogy 2014 elején letehesse számunkra az asztalra az eddigi legnagyobb, 12.9 hüvelykes iPad Maxi-t.

Apple iPad Maxi jöhet 2014-ben? 

Valószínű, hogy éppen a legjobbkor lép az Apple, hiszen ilyen méretben nagyon is erős versenytársat képviselhet a noteszgépekkel szemben, melyek amúgy is sorra vesztenek az eladásaikból, míg a tabletek egyre inkább előretörnek. 

Kiegészítés: hogy a hír igaz, vagy csak kacsa majd a jövő elárulja. 9to5Max szerint az iPad Maxi a nap legnevetségesebb szóbeszéde és valahol egyet kell értsünk vele. A bugyuta névtől eltekintve valószínűleg az Apple kétszer is meggondolná (köszönhetően az IDC legutóbbi jelentésének, ahol nem, pontosabban minimális növekedést prognosztizálnak a 11+ hüvelykkel rendelkező tableteknek), hogy ilyen méretben készítsen el tömegterméket. 

Forrás: technobuffalo.com

 

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.23.
AMD 2 gigawattnyi Instinct MI450 GPU-t szállít az Anthropicnak, és részvényes is lesz a Claude fejlesztőjénél
Az AMD és az Anthropic stratégiai partnerséget jelentett be, amelynek keretében…
Eredeti Xbox-játékok PC-n: elindult a program" meta_description: "A Microsoft elindította az Xbox Backward Compatibility on PC programot, négy eredeti Xbox-klasszikus játszható mostantól Windows gépeken és kézikonzolokon.
2026.07.23.
Xbox Backward Compatibility on PC: mostantól PC-n is játszhatók az eredeti Xbox klasszikusai
A Microsoft évek óta a konzoltörténete egyik legfontosabb előnyeként hirdeti a…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…