Toshiba Satellite NB10, szemezgetés az olcsóbb kategóriából

A Toshiba újdonságáról a lepel a 2013-as IFA keretein belül hullott le. Itt egészen pontosan két koncepcióról van szó, a Satellite NB10-ről illetve a Satellite Pro NB10-ről. A noteszgépek elsősorban a diákok valamint azon felhasználók igényeit kívánják lefedni, akik számára a teljesítmény másodlagos és sokkal inkább az ár határolja be a lehetőségeket. 

A Toshiba könnyen felismerhető jegyeit viselik magukon a noteszgépek, melyről elsősorban az ezüst-fekete színek tanúskodnak. Belső tekintetében elsőre az AMD szolgáltatott APU-t várnánk, de ebben csalatkoznunk kell, hiszen Intel Celeron és Pentium CPU-kat dolgoztat a Toshiba az NB10-es széria esetén. 4 GB RAM a maximum, amivel igényelhetjük, 500 GB HDD mellett. A portok is hozzák az elvárt minimumot: HDMI, VGA, USB 2.0/3.0, Wi-Fi, LAN, SD kártyaolvasó. Várható, hogy a későbbiekben megjelenik majd az érintőkijelzős verzió, ám ami ennél fontosabb (és sajnálatosabb), hogy üzemidő tekintetében még nem tudunk nyilatkozni. 

Toshiba Satellite NB10, szemezgetés az olcsóbb kategóriából

Toshiba Satellite NB10

Kijelző: 11.6 hüvely, LED háttérvilágítással (1366×768)
CPU: Intel Celeron N2810 / Intel Pentium N3510 
GPU: Intel HD Graphics
HDD: 500GB 
RAM: akár 4GB DDR3 RAM
Portok & csatlakozók: 1 x USB3.0, 2 x USB2.0, 1 x VGA, 1 x HDMI, SD / SDHC kártyaolvasó, microphone/headphone kimenet, Ethernet LAN, Wireless LAN, Bluetooth 4.0 és Wi-Fi b/g/n vagy a/b/g/n
Hang: High-quality stereo, DTS hangzás
Kamera: HD webcam stereo mikrofonnal
OS: Windows 8 64-bit OS
Dimenziók & súly: 284 x 208.6 x 13.8 to 21.5 mm, 1.3kg

Forrás: http://www.notebookcheck.net/Toshiba-announces-11-6-budget-NB10-notebooks.101118.0.html

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark gaming teljesítménye: Gamescom 2026 impressziók
Kép: TechRadar
2026.09.06.
RTX Spark gaming teljesítménye: Gamescom 2026 impressziók
Az Nvidia RTX Spark valóban játékra is alkalmas – kiderült a…
Acemagic F2A mini PC: Intel Panther Lake és AMD Gorgon Point
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
Acemagic F2A mini PC: Intel Panther Lake és AMD Gorgon Point
Az Acemagic IFA 2026-on mutatta be F2A mini PC-jét Intel Panther…
Acer Project DualPlay Mini: handheld és laptop egyben
Kép: Engadget
2026.09.06.
Acer Project DualPlay Mini: handheld és laptop egyben
Az Acer IFA 2026-on mutatta be a Project DualPlay Mini koncepciót:…
RTX 50 Founders Edition MSRP-n a PAX Westen
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
RTX 50 Founders Edition MSRP-n a PAX Westen
Az NVIDIA a PAX West kiállításon MSRP áron kínálja az RTX…
Intel Nova Lake: 52 magos gaming CPU – mikor jön?
Kép: HotHardware
2026.09.06.
Intel Nova Lake: 52 magos gaming CPU – mikor jön?
Kiszivárgott diák alapján körvonalazódik az Intel Nova Lake platform megjelenési menetrendje…
DLSS 5 Swapper: Neural Rendering bármely játékba
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
DLSS 5 Swapper: Neural Rendering bármely játékba
A DLSS 5 Swapper nevű eszközzel hivatalosan nem támogatott játékokba és…
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Az ASUS bejelentette a világ első quad-band Wi-Fi 8 routerét, a…
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Az AMD állítólag egy teljesen új Ryzen 5 7500 processzort készít…