Samsung Galaxy Note 3: Produktivitás a köbön

Hosszú hónapok óta folytak a találgatások, mikor, milyen hardverrel és főleg innovatív megoldásokkal érkezik a következő, immár a harmadik Galaxy Note. Július közepén “megunta a titkolózást” a Samsung, és egy hivatalos nyilatkozatban elárulta a bemutató idejét: szeptember négy, azaz a mai nap. A tapasztaltabbakat nem lepte meg, hiszen tavaly is ilyen tájban, Berlinben, az IFA rendezvényen leplezte le az akkori Note-ot. Nem is olyan régen, 19:00-kor kezdődött az Unpacked 2013 Episode 2 Berlinben, ahol elsőnek a Samsung Galaxy Note került leleplezésre.

Samsung Galaxy Note 3: Produktivitás a köbön

A sok-sok kiszivárogtatott információ nagyjából meg is állta a helyét, talán ezek az információk már nem is nagyon csigázzák fel a felhasználókat, mivel a technika rohamos fejlődése miatt evidens, hogy évről-évre a legújabb hardverelemek kerülnek a zászlóshajókba. Akkor mire a nagy felhajtás? A Samsung szoftveres téren szeretne a riválisok fölé nőni, amelyben a Note széria kiváló segítség. Miért? Egyfelől ott az S-Pen, ami már tavaly is nagyszerű dolgokra volt képes, idén pedig továbbfejlesztették ezt is. Ezer szónál is többet ér egy demó, melyben a cégnél dolgozó kolléga prezentálja az új szoftveres megoldásokat. Lássuk!

 

Akik pedig a hardverért vannak oda, itt a teljes specifikáció.

Samsung Galaxy Note 3: Produktivitás a köbön
Samsung Galaxy Note 3: Produktivitás a köbön

A Sasmung Galaxy Note 3 már szeptembőr 25-től elérhető lesz a világ 149 országában, így már csak egy korrekt árra várunk. A hivatalos Samsung PR bemutató itt elérhető.

Végezetül pedig az egyik első Hands On az Android Authority jóvoltából.

Bazsa

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Kép: HotHardware
2026.09.04.
NVIDIA DLSS 5 Neural Rendering teszt: teljesítmény és képminőség
Az NVIDIA DLSS 5 neural rendering ma vált elérhetővé RTX 50-es…
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.04.
Lenovo IFA 2026: Hybrid AI az egész eszközvilágban
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta teljes Hybrid AI portfólióját: Yoga,…
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.04.
NVIDIA lokális AI: PAIR, RTX Spark és gyorsabb inferencia
Az IFA 2026-on az NVIDIA bemutatta a PAIR routert, az RTX…
2026.09.04.
Lenovo IdeaPad Vibe: 7 színben, AI-val töltve
A Lenovo Innovation World 2026 rendezvényen bemutatkozott az IdeaPad Vibe sorozat…
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
Kép: Guru3D
2026.09.03.
TP-Link TX301: 5GbE PCIe kártya asztali PC-khez
A TP-Link TX301 PCIe x1 bővítőkártya 5 Gbps-os Ethernet-kapcsolatot ad asztali…