Windows 8.1 hivatalos megjelenés: Október 18

Úgy tűnik, hogy a korábban szárnyra kapott hírek igaznak bizonyultak, hiszen a Microsoft immár hivatalosan is megerősítette, hogy a Windows 8.1 Október 18-ától lesz elérhető a nagyközönség számára. Azok akik már jelenleg is jogtisztán birtokolnak Windows 8 operációs rendszert ingyenesen juthatnak hozzá a frissítéshez, mely számos ráncfelvarrás mellett újításokat is fog magában tartalmazni (ilyen például frissen közzé tett hírünk, mely szerint előre telepített Skype-al érkezik a Windows 8.1).

Windows 8.1 hivatalos megjelenés: Október 18 

A világ minden táján ugyanakkor válik majd elérhetővé a már várva várt Microsoft Windows újítása, melynek keretén belül végre újra élvezhetjük a megszokott Start gomb használatát – ez azonban a közhiedelemmel ellentétben nem a Start menüt fogja majd elébünk tárni a lenyomást követően, hanem ehelyett a Start kijelzőre fog minket navigálni. 

Forrás: blogs.windows.com/windows/b/bloggingwindows/archive/2013/08/14/mark-your-calendars-for-windows-8-1.aspx

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Az ASUS bejelentette a világ első quad-band Wi-Fi 8 routerét, a…
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Az AMD állítólag egy teljesen új Ryzen 5 7500 processzort készít…
2026.09.05.
28 új játék a GeForce NOW-on – NBA 2K27 DLSS 5-tel
Szeptemberben 28 új játékkal bővül a GeForce NOW kínálata: az NBA…
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.05.
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
A Lenovo & Motorola Qira személyes AI asszisztens IFA 2026-on jelentősen…
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Kép: ServeTheHome
2026.09.05.
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Az AMD az IFA 2026-on bemutatta a Threadripper Halo Station nevű…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…