Samsung Galaxy S3 és Note 2: Hamarosan itt az Android 4.3

Bizonyára sokan vannak, akik már február óta várják a következő Android verzióváltást a Samsung-nál. Akkora volt a felhajtás a Galaxy S4 majd a Galaxy Note 3 és Gear körül, hogy kicsit elhanyagolták a 2012-es év két zászlóshajóját. Ez talán hamarosan megváltozik.

Samsung Galaxy S3 és Note 2: Hamarosan itt az Android 4.3

De még mielőtt behúznánk a piros pontot, nézzük, hogy is jutottunk idáig. Valamikor az év elején közöltek egy hírt, mely szerint márciusban, akár még az S4 megjelenése előtt kijöhet az akkor még ki sem adott Android 4.2.2 a két említett eszközre. Ez elmaradt. A következő dátum nyár eleje volt, amit csúszásra hivatkozva kitoltak július végéig. Ekkor már voltak erősen bétafázisban lévő build-ek, amit a bátrabbak ki is próbálhattak.Majd jött a Google Event, ahol nem csak az új Nexus 7, de az Android 4.3 is érkezett. Pár napra rá hivatalos közleményben jött a hír, miszerint nem lenne értelme befejezni a 4.2.2-őt, inkább átugorják, és még az év vége előtt érkezik az Android 4.3. Ezután a kálvária után érthető volt, hogy a több millió tulajdonos kicsit zabos lett. Ám végül eljutottunk máig, amikor is…

A mai nap került nyilvánosságra, hogy a koreai cég már közel jár a végleges verzióhoz, így hamarosan elkezdődhet az OTA frissítés, ami az Android 4.3 Jelly Bean mellett az alábbi Samsung fejlesztéseket hordozza magában:

  • Samsung KNOX (a 3G verzió kapja meg első körben, ott is csak a kitüntetett régiókban, melyek listája egyelőre nem ismert)
  • Samsung Smart Switch, melynek segítségével egyszerűen “klónozhatjuk” régi Galaxy telefonunk adatait az újra.
  • HomeSync, melynek segítségével minden fontos médiát sajét felhőnkben tárolhatunk (szükséges lehet hozzá a Samsung saját eszköze)
  • Frissített Group Play, mely már a 2.5-ös verziójú és támogatja a videómegosztást

Ezek mellett fontos megjegyezni, hogy már a Galaxy Gear bemutatásakor is hangoztatott támogatás illetve kompatibilitás is érkezik az Android 4.3-mal. A két tavalyi csúcsmodell mellett a listán van még néhány idei modell is, melyek előbb-utóbb megkapják ezt a funkciót (S4 mini, S4 Active, Mega 5.8, Mega 6.3, S4 zoom).

A Galaxy S4 Android 4.3-ra való frissítési folyamata már elkezdődött, így állítható, hogy a Samsung tartja az októberre ígért upgrade-t, mellette azért a régebbi modellek tulajdonosai is reménykedhetnek, hiszen valószínűsíthető, hogy már csak néhány hét és ők jönnek a sorban.

Mr. X

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…