Sharp Mebius Pad tablet Windows 8-ra

A Sharp leleplezte Mebius Pad-ra keresztelt Windows 8-as tabletjét, mely rejt magában némi meglepetést. Ez első sorban a kijelzőjére vonatkozik: a 10.1 hüvelykes IGZO kijelző felbontása ugyanis nem kevesebb mint 2560x1600p (!), mely még baráti körökben is elismerésre méltó.

Sharp Mebius Pad tablet Windows 8-ra

A Sharp tabletjéről a héten Japánban zajló CEATEC-en hullott le a lepel, mellette pedig a másik főszereplő a Microsoft saját fejlesztésű tabletje volt, a Surface 2. A hamarosan megjelenő eszközök a jövőbeni vásárlók örömére nem is pontosan Windows 8-al, hanem Windows 8.1-el érkeznek majd és ha ez nem volna elég, legalább az előbbi (Mebius Pad) az IPX5, IPX7 és IP5X-es elvárásoknak is megfelel majd vízzel és porral szemben.

Specifikumok terén a következőről tudunk beszámolni: Intel Atom Z3370, 10.1 hüvelykes IGZO kijelző mellett mely 2560x1600p felbontással érkezik. Az operációs rendszert a Windows szolgáltatja (Windows 8.1) és 4G képes készülékről beszélünk. Várható 2014 Januárjában jelenik majd meg a boltok polcain, de feltételezhető, hogy Európába ennél később érkezik majd meg.

Forrás: http://www.engadget.com/2013/09/30/sharp-first-windows-8-tablet-10-1-inch-water-resistant/

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Az ASUS bejelentette a világ első quad-band Wi-Fi 8 routerét, a…
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Az AMD állítólag egy teljesen új Ryzen 5 7500 processzort készít…
2026.09.05.
28 új játék a GeForce NOW-on – NBA 2K27 DLSS 5-tel
Szeptemberben 28 új játékkal bővül a GeForce NOW kínálata: az NBA…
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.05.
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
A Lenovo & Motorola Qira személyes AI asszisztens IFA 2026-on jelentősen…
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Kép: ServeTheHome
2026.09.05.
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Az AMD az IFA 2026-on bemutatta a Threadripper Halo Station nevű…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…