Az Android a legkedveltebb a tabletek körében

2013-ban circa 121 millió robotos tabletet adtak el, miközben az almás fogyasztók köre ‘csak’ 70 millió körül alakult. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az Android ezen a téren egészen kiemelkedőt tudott alkotni, hiszen az eladásokat elnézve a különbség igen csak számottevő az első és a második helyezett között.

Az Android a legkedveltebb a tabletek körében

A fenti statisztikát érdemes kiegészíteni a következő adattal: 2011-ben összesen 60 millió tablet fogyott el világszerte. Vagyis tavaly csak az Androidos tabletekből kétszer annyi fogyott, mint 2011-ben összesen. Így a jövőre vonatkozólag azt a képet vizionálhatjuk, hogy egyre nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a gyártók a tabletek piacára. Egyébként az Apple számára (melyet éppen  év legkirályabb vállalkozásának kiáltottak ki) ez egy igen komoly presztízs veszteség, hiszen 2012-ben közel fej-fej mellett haladtak robotos-almás eladások sőt, végelszámolásban az Apple nyert az iPad-el. A 2013-as trend, vagyis az Android térnyerése az Apple vesztére azt is jelenti, hogy inkább van igény olcsóbb, mint prémium kategóriás tabletekre. A 2013-as eladások terén egyébként már a Microsoft is feltűnik, de a maga 4 milliós eladásával és 2.1 százalékos piaci részesedésével a harmadik helyet csak annak köszönheti, hogy nincs több versenyző a piacon.

Forrás: http://www.notebookcheck.net/Android-is-now-the-most-popular-platform-for-tablets.112412.0.html

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Kép: TechRadar
2026.10.17.
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Az AMD Helion Agentic AI Rack 32 768 Zen 6 magot,…
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
Kép: StorageReview
2026.10.17.
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
A Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: az RTX Spark N1X…
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
Kép: StorageReview
2026.10.17.
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
A HP OmniBook Ultra 16 teszt: 128 GB-os RTX Spark gép,…
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Kép: Wccftech
2026.10.17.
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Az NVIDIA gyorsabb DLSS 5 Neural Rendering modellje az NBA 2K27-ben…
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.17.
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Az NVIDIA csatlakozott az Európai Bizottság AI in Science kezdeményezéséhez: nyílt…
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
Kép: Lenovo StoryHub
2026.10.17.
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
A Lenovo a 2026-os felülvizsgálat után is bent maradt a Hang…
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Illusztráció: AI-generált kép
2026.10.16.
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Az Intel Core 5 205H megjelent a PassMarkban: 8 mag, 12…
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.16.
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Megérkeztek a DLSS 4.5 vezérlők a GeForce NOW-ra: a tagok maguk…