BlackBerry Q20 és Z3 – a RIM továbbra sem adja fel

A 2014-es Mobile World Congress újabb szemelvénye a RIM küzdelme, mellyel életben kívánja tartani a BlackBerry márkanevet. A hajdan szebb napokat is megélt márka manapság komoly anyagi problémákkal kell, hogy megküzdjön. A keselyűk már régóta köröznek Kanada felett, de úgy tűnik a RIM kitartása egyelőre elég és még van annyi spiritusz és pénzügyi háttér, hogy kitartsanak.

BlackBerry Q20 és Z3 - a RIM továbbra sem adja fel

A most bemutatott darabok közül a Q20-at kell először kiemelnünk. A korábban megjelent Z30 sem jelentett megoldást a problémákra, még úgy sem, ha látszólag sikerült visszatérni ahhoz az alaphoz, ami lényegében közkedveltté tette a BlackBerry-t. Most viszont a Q20 talán be tudja tölteni ezt a szerepet: 3.5 hüvelykes érintőkijelzője alatt egy teljes querty billentyűzet található BlackBerry stílusban, trackpad-dal fűszerezve, BB10 OS alatt. A Q20 gyakorlatilag már akkor sikeresnek mondható, hogy ha megállítja a jelenleg még BlackBerry-t használó vásárlókat lassú elszivárgását, szerencsére erre jó esélyekkel pályázik.

BlackBerry Q20 és Z3 - a RIM továbbra sem adja fel

Valamint itt van még egy a Z3 is, mely egy olcsóbb árkategóriát megcélzó, nagyobb tömegek számára is elérhető BlackBerry telefon. Stílusos megjelenése egészen elfeledteti a mai Android-os, Windows Phone-os és iPhone-os darabokat. Meglátjuk, mennyire lesz majd kelendő a testvérpáros.

Forrás: http://www.notebookcheck.net/BlackBerry-Q20-to-launch-in-Q3-and-Z3-to-launch-in-April.112176.0.html

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark gaming teljesítménye: Gamescom 2026 impressziók
Kép: TechRadar
2026.09.06.
RTX Spark gaming teljesítménye: Gamescom 2026 impressziók
Az Nvidia RTX Spark valóban játékra is alkalmas – kiderült a…
Acemagic F2A mini PC: Intel Panther Lake és AMD Gorgon Point
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
Acemagic F2A mini PC: Intel Panther Lake és AMD Gorgon Point
Az Acemagic IFA 2026-on mutatta be F2A mini PC-jét Intel Panther…
Acer Project DualPlay Mini: handheld és laptop egyben
Kép: Engadget
2026.09.06.
Acer Project DualPlay Mini: handheld és laptop egyben
Az Acer IFA 2026-on mutatta be a Project DualPlay Mini koncepciót:…
RTX 50 Founders Edition MSRP-n a PAX Westen
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
RTX 50 Founders Edition MSRP-n a PAX Westen
Az NVIDIA a PAX West kiállításon MSRP áron kínálja az RTX…
Intel Nova Lake: 52 magos gaming CPU – mikor jön?
Kép: HotHardware
2026.09.06.
Intel Nova Lake: 52 magos gaming CPU – mikor jön?
Kiszivárgott diák alapján körvonalazódik az Intel Nova Lake platform megjelenési menetrendje…
DLSS 5 Swapper: Neural Rendering bármely játékba
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
DLSS 5 Swapper: Neural Rendering bármely játékba
A DLSS 5 Swapper nevű eszközzel hivatalosan nem támogatott játékokba és…
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Az ASUS bejelentette a világ első quad-band Wi-Fi 8 routerét, a…
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Az AMD állítólag egy teljesen új Ryzen 5 7500 processzort készít…