Lumia 930 és 630 – hamarosan lehull a lepel

Már korábban a naptárakba került a Microsoft szervezésében készülődő 2014-es Build konferencia. Igaz, hogy jelen állás szerint az esemény főszereplője a Windows Phone 8.1 lesz, de a My Nokia Blog megbízhatónak bélyegzett forrása szerint itt kerül majd sor a Nokia Lumia 930 és 630 okostelefonok bemutatására.

Lumia 930 és 630 - hamarosan lehull a lepel

A jelenlegi információk szerint a Nokia Lumia 630 (Moneypenny) az ártudatosabb vásárlók számára készült, olcsóbb készülék lesz. Vélhetően 4,5 hüvelykes, 480x800p felbontású kijelzőt kap és sokak örömére valószínűleg dual-SIM-es kivitelben is kapható lesz. Számolva azzal a ténnyel, hogy a Lumia 620-es utódjáról van szó, borítékolható, hogy valóban nem lesz túl drága. A Nokia Lumia 930 (Martini) már más árcédulát darabot sejtet, feltehetően a Lumia Iconra épül majd, valamelyest eltérő külsővel. A kijelző mérete 5 hüvelyk körül alakulhat és a minimum elvárásnak felbontás (HD) tekintetében is eleget tehet majd. Emellé egy nagyobb felbontású kamerával is számolhatunk valamint egy Snapdragon 800-as processzorral. Az április másodikán kezdődő rendezvény után pontosabb információkkal szolgálunk majd.

Forrás: http://mynokiablog.com/2014/03/20/rumor-nokia-to-announce-lumia-630money-penny-and-930martini-at-build-2014/

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Kép: Wccftech
2026.08.10.
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Az Acer csendben megnyitotta az előrendelést az Aspire Go 15 laptophoz:…
Synology DiskStation neo+: négy új NAS, olcsóbban
Kép: TechRadar
2026.08.10.
Synology DiskStation neo+: négy új NAS, olcsóbban
A Synology bemutatta a DiskStation neo+ sorozatot: négy új NAS-eszköz ugyanazon…
OneDrive Photos: eltávolítási lehetőség jön a tiltakozás után
Kép: Neowin
2026.08.10.
OneDrive Photos: eltávolítási lehetőség jön a tiltakozás után
A Microsoft reagált a kritikákra: hamarosan adminisztrátori vezérlők és önálló eltávolítási…
Microsoft Planner megújult felülete: mikor jön?
Illusztráció: AI-generált kép
2026.08.10.
Microsoft Planner megújult felülete: mikor jön?
A Microsoft megerősítette: a Planner teljesen megújult felhasználói felülete 2026 szeptemberétől…
ASUS ROG Strix OLED XG32UQWMS: 4K, 240Hz, $899
Kép: Windows Central
2026.08.09.
ASUS ROG Strix OLED XG32UQWMS: 4K, 240Hz, $899
Az ASUS ROG Strix OLED XG32UQWMS 2026 szeptemberben debütál 899 dolláros…
Windows 11: 7 funkció, amit érdemes rögtön kikapcsolni
Kép: Windows Central
2026.08.09.
Windows 11: 7 funkció, amit érdemes rögtön kikapcsolni
A Windows 11 alapbeállítása tele van zavaró értesítésekkel és ajánlókkal. Mutatjuk,…
Microsoft frissíti a szerződését: Groove és Cortana ki
Kép: Neowin
2026.08.09.
Microsoft frissíti a szerződését: Groove és Cortana ki
A Microsoft frissítette általános szerződési feltételeit: kivezeti a Groove és Cortana…
Microsoft Edge megszünteti az uBlock Origin támogatást
Kép: Neowin
2026.08.08.
Microsoft Edge megszünteti az uBlock Origin támogatást
A Microsoft Edge is kivezeti a Manifest V2 bővítményeket 2026 végéig…