Nyugdíjba vonult a Windows XP – mit tartogat a jövő?

A tegnapi nappal a világhálót elárasztották a hírek, melyek a legsikeresebb Windows, az XP nyugdíjba vonulásáról írnak. Nem véletlen, hiszen bár voltak hullámvölgyek, lényegében tényleg a Microsoft egyik, ha nem a legsikeresebb termékéről van szó.

Nyugdíjba vonult a Windows XP - mit tartogat a jövő?

A Windows XP debütje 2001. október 25-én, vagyis immár több mint 12 évvel ezelőtt történt meg. Az elmúlt években kaptunk hideget (főleg a megjelenés környékén), meleget, de mégis bizonyos fokú romantikával tudunk visszagondolni a Windows XP-re. Tény, hogy a technológiai újítások is egyértelműen az XP malmára hajtották a vizet (itt már végre nem MS-DOS alapú rendszert használt a Microsoft!), de az így kapott használhatóság és platform ergonómia nem lett volna elegendő egy átütő sikerhez. Igazi fegyvertény az volt, hogy az internet elterjedésével karöltve tudta meghódítani a világot. A csúcsról sokáig nem lehetett letaszítani, hiszen az utódjául szánt Windows Vista inkább zsákutcának bizonyult, semmint a megkezdett ösvény folytatásának. Igazi áttörésre a Windows 7 megjelenéséig kellett várni, addig a felhasználók döntő többsége megmaradt az XP mellett. Azóta természetesen változott az arány, de az XP iránti frissítés igényt egészen a tegnapi napig betöltötte a Microsoft, viszont innentől csak az újabb rendszerek kapják meg a fejlesztői törődést. Éppen ezért itt is kiemelten hangsúlyozzuk olvasóinknak, hogy aki a jövőben váltani kíván, döntsön a Windows 8 mellett.

Nyugdíjba vonult a Windows XP - mit tartogat a jövő?

A jelen és még inkább a jövő platformja a Windows 8 azok számára, akik a Windows 8-ban bíznak. A Windows 8 útja hasonlatos a Windows XP-hez, viszont reményeink szerint közel azonos sikerekkel a zsebében vonulhat majd nyugdíjba évek múlva. Addig azonban folyamatos frissítésekkel számolhatunk, mert úgy néz ki, hogy az Microsoft mérnöki szellemű vezetés alatt sokkal inkább figyel oda a felhasználók igényeire. Ugyanis a redmondi óriás a Windows XP nyugdíjba küldésével szinte egy időben tette elérhetővé a Windows 8.1 Update 1 vagy Spring Update néven ismert frissítést, javítócsomagot.

Nyugdíjba vonult a Windows XP - mit tartogat a jövő?

A Windows 8.1 Update 1 elsősorban azoknak kedvez, akik az érintőkijelzővel szemben a konvenciókhoz (egér, billentyűzet) ragaszkodnak. Teljes minőségében még most sem kapjuk vissza a Start gombot, de már állítólag ez sem várat sokat magára. Apróbb változtatások mellett a legérzékelhetőbb előrehaladás a hardverigény tekintetében tapasztalható, ugyanis a korábbi rendszerminimuma felére csökkent. Ez azért is fontos, mert így a Windows 8.1 az olcsóbb tabletek körében is elterjedhet.

Nyugdíjba vonult a Windows XP - mit tartogat a jövő?

Jó pihenést Windows XP! Sok sikert Windows 8!

Forrás: http://rt.com/business/rip-windows-xp-085/

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…