Microsoft – az első univerzális alkalmazások

Eddig problémát jelentett az, hogy a Windows, a Windows Phone és az XBOX One is teljesen eltérő kódbázist használt, ennél fogva nem volt csereszabatosság a különböző alkalmazások között. Szerencsére a Microsoft erre a különbözőségre nem arroganciával válaszolt, hanem közreműködve a fejlesztőkkel már ott tartunk, hogy érkezhetnek az első univerzális alkalmazások.

Microsoft - az első univerzális alkalmazások

A különböző, Microsoft által jegyzett nevek ilyen irányú közeledése olyan átjárhatóságot fog eredményezni, ami már valóban régóta érett. Amivel most tarolni kíván a redmondi óriás, az lényegében nem más, mint az Apple termékekhez hasonlatos üzleti modell kialakítása. Itt ugyanis a siker zamatához sokat tesz hozzá, hogy a különböző már megjelent (iPhone, iPad, stb) és más egyéb, még csak megjelenő félben levő eszközök (iWatch) funkcionalitásban akkor teljesek, ha úgymond, más hasonló ívású eszközökkel együtt használjuk őket. Ennek pedig az az alapja, hogy hasonló kódforrásból gazdálkodnak. A Microsoft ezt felismerte és a jövőben még több olyan alkalmazást találhatunk a Windows Áruházban, mint a most megjelent Skulls of the Shogun és a Halo: Spartan Assault, melyek mind Windows, mind Windows Phone rendszereken játszhatóak (XBOX One verzió is hamarosan elérhető lesz).

Forrás: http://www.extremetech.com/extreme/180809-microsoft-launches-first-universal-apps-comes-closer-to-buy-once-play-anywhere

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Az ASUS bejelentette a világ első quad-band Wi-Fi 8 routerét, a…
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Az AMD állítólag egy teljesen új Ryzen 5 7500 processzort készít…
2026.09.05.
28 új játék a GeForce NOW-on – NBA 2K27 DLSS 5-tel
Szeptemberben 28 új játékkal bővül a GeForce NOW kínálata: az NBA…
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
Kép: Lenovo StoryHub
2026.09.05.
Lenovo & Motorola Qira: több eszköz, app és piac
A Lenovo & Motorola Qira személyes AI asszisztens IFA 2026-on jelentősen…
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Kép: ServeTheHome
2026.09.05.
AMD Threadripper Halo Station: AI-munkaállomás 96 maggal
Az AMD az IFA 2026-on bemutatta a Threadripper Halo Station nevű…
2026.09.04.
GTA VI DualSense kontrollerek érkeznek – két limitált kiadást mutatott be a Sony
A Grand Theft Auto VI megjelenése önmagában is az év egyik…
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Kép: The Verge
2026.09.04.
DLSS 5 az RTX 40-sorozaton is – de nem teljes kontrollal
Az Nvidia megerősítette: a DLSS 5 nem marad RTX 50 exkluzív…
2026.09.04.
Lenovo Yoga Pro 9n és 9n 2-in-1: RTX Spark laptopok
A Lenovo az IFA 2026-on bemutatta a Yoga Pro 9n és…