Okosóra a Kairostól – túl jó, hogy igaz legyen?

Manapság az IT világ az okoskütyük körül forog, de okosóra fronton még mindig várjuk az igazi áttörést. Láttunk már néhány próbálkozást, egynémelyik érdekes is volt, de miközben az okostelefonok meghódították a világot, addig okosórával csak néhány igazi rajongó csuklóján találkozhatunk. A mobil eszközök piacát elnézve a harc előreláthatóan az Android Wear és az iWatch megjelenésével fog kiéleződni, addig viszont itt van számunkra a Kairos nevezetű startup, ami az első mechanikus-digitális órát hozza majd el. 

Okosóra a Kairostól - túl jó, hogy igaz legyen?

A Kairos okosórája egyelőre csak a tervezőasztalon létezik, de felfedezni véljük benne a technika és divat fúzióját, ami bizony a siker kulcsa az eladáshoz. Ugyan ezt láthattuk a Moto 360 esetében, és ugyan ezt várjuk az iWatch-tól. Most azonban ejtsünk egy pár szót a Kairos két tervezett modelljéről. Mindkettőre igaz, hogy gyakorlatilag egy „élő” órát kapunk, ami a megszokott mechanikai elemekből épül fel, az egyik az MSW, mely japán alapokon fog építkezni, még a másik az SSW, ami inkább a svájci utat járja majd be. A mechanikus elemek felett pedig helyet kap az igazi innováció, a színeskép előállítására is alkalmas, áttetsző OLED kijelző. Természetesen ez utóbbi tenné okossá az órát, melyen keresztül különböző notifikációkkal találkohatunk és eddig nem részletezett lehetőségeket használhatnánk ki. 

Forrás: https://kairoswatches.com/

Gabe

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
Kép: Neowin
2026.08.11.
Xbox szolgáltatáskimaradás: Microsoft elmagyarázza a hibát
A Microsoft Xbox-technikai igazgatója részletezte a két hete történt nagy kimaradás…
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
Kép: Windows Central
2026.08.11.
Windows-licencdíj emelkedik: drágulnak a laptopok
A Microsoft 7–10%-kal emeli a Windows OEM-licencdíjait – ez jóval nagyobb…
Microsoft Edge: Apple ID-val is be lehet majd jelentkezni
Kép: Neowin
2026.08.11.
Microsoft Edge: Apple ID-val is be lehet majd jelentkezni
A Microsoft Edge hamarosan Apple ID-val is szinkronizálható lesz – a…
MAI-Image-2.6: a Microsoft képgenerátora már csak a GPT-Image-2 mögött
Kép: Neowin
2026.08.11.
MAI-Image-2.6: a Microsoft képgenerátora már csak a GPT-Image-2 mögött
A Microsoft bemutatta MAI-Image-2.6 modelljét, amely az Arena ranglistán a második…
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Kép: Wccftech
2026.08.10.
Acer Aspire Go 15: Snapdragon C-s MacBook-vetélytárs
Az Acer csendben megnyitotta az előrendelést az Aspire Go 15 laptophoz:…
Synology DiskStation neo+: négy új NAS, olcsóbban
Kép: TechRadar
2026.08.10.
Synology DiskStation neo+: négy új NAS, olcsóbban
A Synology bemutatta a DiskStation neo+ sorozatot: négy új NAS-eszköz ugyanazon…
OneDrive Photos: eltávolítási lehetőség jön a tiltakozás után
Kép: Neowin
2026.08.10.
OneDrive Photos: eltávolítási lehetőség jön a tiltakozás után
A Microsoft reagált a kritikákra: hamarosan adminisztrátori vezérlők és önálló eltávolítási…
Microsoft Planner megújult felülete: mikor jön?
Illusztráció: AI-generált kép
2026.08.10.
Microsoft Planner megújult felülete: mikor jön?
A Microsoft megerősítette: a Planner teljesen megújult felhasználói felülete 2026 szeptemberétől…