Itthon is bemutatkozott a HTC One A9

A HTC egy elegáns eseményen mutatta be a hazai közönség számára legújabb készülékét, a One A9-et. Az előadás során a legnagyobb hangsúlyt egyértelműen a külső, a One sorozat megújuló formavilága kapta, az első benyomások alapján nem véletlenül. A többféle egyedi színben elérhető fém ház kétségkívül prémium benyomást kelt, kellemes tapintású, könnyű, és még az olyan apróságokra is figyeltek, mint a bekapcsoló gomb recézettsége a kényelmesebb használat érdekében.

Itthon is bemutatkozott a HTC One A9 Itthon is bemutatkozott a HTC One A9

A telefon hardvere nem volt újdonság: ahogy korábban írtuk a középkategóriában versenyző Qualcomm Snapdragon 617 SoC – 4-4 darab 1.5 illetve 1.2 GHz-en járó maggal –, tárhelytől függően 2 vagy 3 GB RAM és egy Adreno 405-ös grafikus gyorsító segíti elő az 1080p AMOLED kijelzőn lévő tartalom röccenésmentes futását. Nagyobb meglepetést okozhatnak azonban a másodlagos, de nem kevésbé hasznos extrák, amit a „jövőállóság” nevében rakott bele a gyártó. Az SD kártyás bővíthetőség (akár 2 TB-ig, de az ekkora kártyák még váratnak magukra), a Cat 6 LTE modem (300Mbps-es elméleti csúcssebességgel), a 24 bites DAC és minőségi erősítő mind-mind olyan dolgok, amik jól jöhetnek a mindennapi használat során. Kamerák terén egy 4 megapixeles Ultrapixel front és egy 13 megapixeles hátsó szenzorral van ellátva a készülék, melyek közül az utóbbit zafírüveg lencse védi, és a legjobb „általános kamera”-ként emlegette a HTC.

Itthon is bemutatkozott a HTC One A9 Itthon is bemutatkozott a HTC One A9

Elsőként a nem Nexus készülékek között a legfrissebb Android 6.0-ával, avagy Marshmallow-val érkezik a telefon, ami felett egy a korábban megszokottakhoz képest nagyon minimalista HTC Sense dolgozik. 

Itthon is bemutatkozott a HTC One A9 Itthon is bemutatkozott a HTC One A9

Az egész előadás azt hangsúlyozta, hogy nem egy még gyorsabb, még magasabb felbontású kijelzővel szerelt telefont szeretne letenni az asztalra a HTC, hanem egy mindenben jól teljesítő, hasznos extrákkal rendelkező készüléket. Kíváncsian várjuk, hogy a valóságban hogy teljesít. Az ár egyelőre még nem ismert.

Itthon is bemutatkozott a HTC One A9 Itthon is bemutatkozott a HTC One A9

Itthon is bemutatkozott a HTC One A9 Itthon is bemutatkozott a HTC One A9 Itthon is bemutatkozott a HTC One A9

Ben

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark gaming teljesítménye: Gamescom 2026 impressziók
Kép: TechRadar
2026.09.06.
RTX Spark gaming teljesítménye: Gamescom 2026 impressziók
Az Nvidia RTX Spark valóban játékra is alkalmas – kiderült a…
Acemagic F2A mini PC: Intel Panther Lake és AMD Gorgon Point
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
Acemagic F2A mini PC: Intel Panther Lake és AMD Gorgon Point
Az Acemagic IFA 2026-on mutatta be F2A mini PC-jét Intel Panther…
Acer Project DualPlay Mini: handheld és laptop egyben
Kép: Engadget
2026.09.06.
Acer Project DualPlay Mini: handheld és laptop egyben
Az Acer IFA 2026-on mutatta be a Project DualPlay Mini koncepciót:…
RTX 50 Founders Edition MSRP-n a PAX Westen
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
RTX 50 Founders Edition MSRP-n a PAX Westen
Az NVIDIA a PAX West kiállításon MSRP áron kínálja az RTX…
Intel Nova Lake: 52 magos gaming CPU – mikor jön?
Kép: HotHardware
2026.09.06.
Intel Nova Lake: 52 magos gaming CPU – mikor jön?
Kiszivárgott diák alapján körvonalazódik az Intel Nova Lake platform megjelenési menetrendje…
DLSS 5 Swapper: Neural Rendering bármely játékba
Kép: TechPowerUp
2026.09.06.
DLSS 5 Swapper: Neural Rendering bármely játékba
A DLSS 5 Swapper nevű eszközzel hivatalosan nem támogatott játékokba és…
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
ASUS ROG Rapture GT-BN98: Wi-Fi 8 router érkezik
Az ASUS bejelentette a világ első quad-band Wi-Fi 8 routerét, a…
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Kép: TechPowerUp
2026.09.05.
AMD Ryzen 5 7500: új Zen 4 CPU érkezhet AM5-re
Az AMD állítólag egy teljesen új Ryzen 5 7500 processzort készít…