Brutális összeget fizetett a Google az Apple-nek

Az Apple 2012-ben kukázta a Google Maps-et és a saját térkép alkalmazását kezdte el használni. A vállalat viszont maradt a Google keresőnél, mint alapértelmezett keresőmotor. Nyilván nem jófejségből csinálja ezt az Apple: a Google brutális összeget, 1 millárd dollárt fizetett ezért.

Ez az információ egyébként nem volt publikus, hanem az Oracle és a Google közti pereskedés eredményeként került ki. A Java készítője a Bloomberg szerint nekiment a Google-nek, állításuk szerint az Android-ot anélkül készítették, hogy az Oracle ebből bármilyen pénzt látott volna. A két fél között 2010 óta zajlanak különböző pereskedések. Ennek következtében most gyakorlatilag a Google összes üzleti tevékenysége kikerült.

Brutális összeget fizetett a Google az Apple-nek

Az Apple engedi a felhasználóknak, hogy megváltoztasság az iOS alapértelmezett keresőmotorját Sarafi-ra, de még mindig a Google az alapértelmezett. Az iOS alól érkező keresésekből befolyt bevételből a Google fizet az Apple-nek, hogy ez így is maradjon. Ez 2014-ben 1 milliárd dollárt jelentett, az azonban nem tisztázott, hogy ez a bevételek hány százalékát teszi ki. Egy meghallgatott tanú szerint 34%, bár nem világos, hogy a Google 34%-ot fizet, vagy ennyit tart meg. Nyilván az Apple nem engedi a Google-nek, hogy a felhasználói adatokhoz férjen, de tisztán látszik, hogy bevételük van a reklámok értékesítéséből.

Ezek az adatok mindkét fél számára elég kényesek. Kérdés, hogy a kikerült számok mennyiben fogják befolyásolni a partneri viszonyt.

Forrás: pcworld.com

Marci

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…
2026.07.17.
Onimusha: Way of the Sword demóval és új játékokkal bővült a GeForce NOW
Az NVIDIA újabb nagy megjelenéssel bővíti felhőalapú játékszolgáltatását: az Onimusha: Way of…
2026.07.16.
McIntosh MX124: csúcskategóriás AV processzor érkezett 13.4 csatornás Dolby Atmos támogatással
A McIntosh bemutatta új referencia kategóriás AV processzorát, az MX124-et, amely…
Thermal Grizzly DeltaMate
2026.07.16.
Thermal Grizzly DeltaMate: új gyorscsatlakozók és leeresztőszelep érkezett vízhűtéses PC-khez
A Thermal Grizzly tovább bővíti DeltaMate termékcsaládját, amely ezúttal új gyorscsatlakozókkal…