Mégsem kelt el a Sharp

A taiwani cégóriás, a Foxconn egyelőre szünetelteti a Sharp felvásárlását, miután fény derült különböző elhallgatott dolgokra. Ez lett volna a legnagyobb felvásárlás egy külföldi vállalat által a japán tech szektorban. A Sharp ma jelentette be, hogy megegyeztek a Foxconn-nal, ami az Apple egyik legnagyobb beszállítója. Egy későbbi nyilatkozat alapján viszont a Foxconn közölte, hogy addig nem írják alá a papírokat, amíg meg nem egyeznek egy új feltételről, amit a Sharp tett eléjük. Két különböző forrás szerint a japán vállatnak többszáz milliárd yen-es nagyságrendben vannak függő kötelezettségei, amiket a Sharp-nak orvosolnia kell, mielőtt aláírják a papírokat. A részletek és a pontos összeg nem nyilvános. A Foxconn és Sharp szóvivője sem kommentálta az eseményeket.

A 11 órás halasztás komoly kételkedésre ad okot azzal kapcsolatban, hogy Terry Gou elérte-e a célját és tényleg meg fog-e nyílni a japán tech piac a külföldi befektetők előtt. A terv az volt, hogy a vállalat egy 4.4 millárd dolláros részvénycsomagot bocsájt ki a Foxconn részére, amivel kétharmados többséget szereznének a vállatban. A teljes befektetett összeg valahol 5.8 milliárd dollár körül lenne egy másik forrás szerint. Ha az üzlet megvalósul, akkor a Foxconn értéke elég rendesen megnőne az Apple szemében és a Sharp elkezdhetné az OLED kijelzők tömeggyártását 2018-ra, amikor az iPhone-ba is adaptálni szeretnék az új technológiát.

A felvásárlásnál az is szempont, hogy a különböző ázsiai riválisokkal szemben (pl. Samsung) is erősebb legyen a Foxconn.

Forrás: reuters.com

Marci

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Szerző további cikkei

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.07.22.
Miért nem mindegy, milyen monitort választok?
Amikor új asztali számítógépet építünk, a meglévő konfigurációnkat frissítjük, vagy a…
2026.07.22.
Apple Upgrade: jövő héten indul az iPhone-bérlés a Klarnával
Az Apple a svéd Klarnával, a halasztott fizetést kínáló pénzügyi szolgáltatóval…
2026.07.22.
Galaxy Watch9 és Watch Ultra 2: kiszivárgott a teljes specifikáció és az ár
Még mielőtt a Samsung a mai londoni Galaxy Unpacked eseményen hivatalosan…
2026.07.21.
Xpeng L03: a kínai gyártó szerint közel a Tesla Model Y trónfosztása
A kínai Xpeng szerint már nincs messze attól, hogy olyan elektromos…
2026.07.21.
Neros Archer drón: félmilliárd dolláros amerikai hadsereg-megrendelést nyert a startup
Az amerikai hadsereg akár 500 millió dollár értékű keretszerződést kötött a…
2026.07.20.
ARCTIC megújította az MX-4 hővezető paszta csomagolását
Az ARCTIC frissítette az egyik legismertebb hővezető pasztája, az MX-4 megjelenését.…
2026.07.20.
Samsung Display: megérkeztek a True Black 1400 minősítésű tandem OLED kijelzők laptopokhoz
A Samsung Display megkezdte a VESA DisplayHDR True Black 1400 szabványnak…
2026.07.17.
Skullcandy Crusher 720: THX Spatial Audio és 65 órás üzemidő az új fejhallgatóban
A Skullcandy bemutatta legújabb vezeték nélküli fejhallgatóját, a Crusher 720 modellt, amely a…