Egy gyors áttekintőben vegyük górcső alá Warren Buffett fejhallgatóját. Ez a név sokak fülében nem cseng ismerősként, főleg az IT világában, hiszen Buffett részvénybefektető, de abból inkább a sikeresebb fajta: a Forbes 2008-ban még őt találta a világ leggazdagabb emberének (igen, Bill Gates Microsoft alapítót is beelőzte). Nos, ha valaki ennyi pénzzel a zsebében az audiofil arisztokrácia szürke eminenciásai közé akar tartozni, nem tesz rossz lóra az MSB Select DAC + fejhallgató erősítő szettel.
A fent látható drágaság potom 130000 dollárt kóstál és ezzel ennyi pénzből pedig majdnem 450 darab Bose Quiet Comfort 20 jönne ki, pedig az se tűnt a vásárláskor olcsónak és tapasztalatból mondhatom, nem is rossz füles (de akár azt is mondhatnám, hogy 315 Beats Pro Over Ear Headphone áráról van szó).
Joggal merül fel a kérdés, miért is kerül egy fejhallgató szett – mai árfolyamon számolva – felkerekítve 36 millió forintba? Nos, én ezt ebből a székből még nem tudom megérteni. Azt viszont elmondhatom, hogy az MSB alkotását dicshimnuszok lengik körbe. Ezt pedig nem csak a nagyszerű fejhallgatónak köszönheti, hanem annak a Digital-to-Analog Converter-nek (DAC), ami igazából 16 DAC-ot foglal magába. Ez az aprócska tény pedig valószínűleg a szíve-lelke ennek az egész alkotásnak, ami visszatükröződik a szett minden elemében: a mérnöki tökéletességre való törekvés. Itt nem a drágakő, nem a nemesfém, nem egy aszteorida darabkája ragadja meg az ember figyelmét, hanem a maximalitás. Ma, “hangügyileg” erre képes az emberiség. Ezért nem fogunk Beats fülest látni Warren Buffett-en.
Gabe













