A legújabb képekkel minden titkát felfedte a Galaxy S8

Ameddig évekkel ezelőtt még titokban lehetett tartani egy-egy készülőben lévő csúcsmodellt, a technológiai fejlődés ezt szinte már nem teszi lehetővé. Éppen ezért hiába mutatkozik majd csak március 29-én be a Samsung Galaxy S8 és a Samsung Galaxy S8+, már most szinte minden fontos tulajdonságot lehet róluk tudni. Eddig is láthattunk képeket a telefonok külsejéről, ám a mostani promóciós fotók szinte tényleg minden elárulnak a zászlóshajók külleméről.

A legújabb képekkel minden titkát felfedte a Galaxy S8

A két telefon 5,8 illetve 6,2 hüvelykes, QHD felbontású Super-AMOLED kijelzővel operál majd, a képarány egészen szokatlan lesz, hiszen az eddigi szóbeszédek szerint 18,5:9-esek lesznek a panelek, méghozzá nagyon kompakt készülékházakba csomagolva, hiszen szélek felé ívelt képernyőre, valamint rendkívül vékony kávákra számíthatunk. Felül a 8 megapixeles kamera mellé íriszleolvasó is kerül, alul viszont már nem lesz sem fizikai, sem érintésérzékeny gomb, mivel a Samsung úgy döntött, hogy innentől virtuális billentyűkre vált a cég, kivéve oldalt, ahol lesz dedikált gomb a hangerő szabályozására és a Bixby virtuális asszisztensnek is.

A legújabb képekkel minden titkát felfedte a Galaxy S8

Ami a hardvert illeti, vagy Snapdragon 835-ös, vagy pedig Exynos 8895-ös lapkára számíthatunk, ez földrészenként fog változni, Európába a dél-koreai gyártó által fejlesztett SoC-k érkezhetnek, méghozzá 4 GB RAM társaságában (6 GB csak Kínában lesz). Marad 12 megapixeles az elsődleges fényképező, ám javul a képminőség és 1000 fps-es lassított videók készítésére is képes lesz. Nagy tétben lehet fogadni az Android 7.1.1 operációs rendszerre, a hátlapra szerelt ujjlenyomat-olvasóra, az USB Type-C csatlakozóra, valamint a 3000 illetve 3500 mAh-s akkumulátorra. 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Kép: TechRadar
2026.10.17.
AMD Helion Agentic AI Rack: 32 768 mmag, 74 PFLOPS
Az AMD Helion Agentic AI Rack 32 768 Zen 6 magot,…
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
Kép: StorageReview
2026.10.17.
Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: hűvös RTX Spark
A Lenovo Yoga 9n 2-in-1 16 teszt: az RTX Spark N1X…
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
Kép: StorageReview
2026.10.17.
HP OmniBook Ultra 16 teszt: RTX Spark 128 GB-tal
A HP OmniBook Ultra 16 teszt: 128 GB-os RTX Spark gép,…
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Kép: Wccftech
2026.10.17.
DLSS 5 Neural Rendering: gyorsabb modell, akár +40% FPS
Az NVIDIA gyorsabb DLSS 5 Neural Rendering modellje az NBA 2K27-ben…
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.17.
NVIDIA és az európai tudományos AI: nyílt források
Az NVIDIA csatlakozott az Európai Bizottság AI in Science kezdeményezéséhez: nyílt…
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
Kép: Lenovo StoryHub
2026.10.17.
Hang Seng fenntarthatósági index: Lenovo marad az élen
A Lenovo a 2026-os felülvizsgálat után is bent maradt a Hang…
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Illusztráció: AI-generált kép
2026.10.16.
Intel Core 5 205H: megjelent a PassMarkban
Az Intel Core 5 205H megjelent a PassMarkban: 8 mag, 12…
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Kép: NVIDIA Blog
2026.10.16.
DLSS 4.5 a GeForce NOW-on: új beállítások a felhőben
Megérkeztek a DLSS 4.5 vezérlők a GeForce NOW-ra: a tagok maguk…