Fontos információk szivárogtak ki a Redmi Note 8 és Note 8 Pro modellekről

Az új Redmi Note készülékeket augusztus 29.-én fogják bejelenteni és minél közelebb vagyunk a megjelenéshez, annál több információ morzsát kapunk a vállalattól. A hétvégén megtudhattuk azt is, hogy a Redmi Note 8 Snapdragon 665 chipsettel fog érkezni, míg a Redmi Note 8 Pro pedig Helio G90T platform-ra épül majd, a Mediatek által.

A korábbi rendereknek köszönhetően azt is tudni lehet, hogy a hátlapon négy kamera fog helyet foglalni. A készüléket már régóta 64 MP-es kamerával reklámozzák és most kiderült az is, hogy ezt a modult a Pro verzió fogja megkapni. A hagyományos Note 8 egy 48 MP-es modult fog kapni, ami nem meglepő.

Fontos információk szivárogtak ki a Redmi Note 8 és Note 8 Pro modellekről

Ez a kamera valószínűleg a Samsung ISOCELL GM2 szenzora lesz, amit ebben a hónapban mutattak be, a 64 MP-es GW1 szenzort mellett. Az éjszakai felvételek készítése nagy erőssége ennek a szenzornak. A hivatalos árazás és megjelenésre egyelőre nem ismert. Az előd, a Redmi Note 7 150 dollár kezdő árcédulával indított, tehát ebben az árkategóriában gondolkozhatunk.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
2026.09.23.
Apple AI-szerver 2029-re: M8 Ultra és NVIDIA NVLink
Az Apple először 2011 óta fontolgat dedikált szervert: M8 Ultra chipekkel…
NVIDIA Isaac ROS 5.0: AI-ügynökök a robotfejlesztésben
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.23.
NVIDIA Isaac ROS 5.0: AI-ügynökök a robotfejlesztésben
Az NVIDIA Isaac ROS 5.0 a ROSCon torontói konferencián debütált: ROS…
Putyin kalóz Windows 10-zel szavazott egy Dell PC-n
Kép: TechRadar
2026.09.23.
Putyin kalóz Windows 10-zel szavazott egy Dell PC-n
Putyinnak online szavazást kellett bemutatnia az orosz parlamenti választásokon, de a…
NVIDIA AI Day Singapore: Délkelet-Ázsia AI-forradalma
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.23.
NVIDIA AI Day Singapore: Délkelet-Ázsia AI-forradalma
Az NVIDIA szingapúri AI Day rendezvényén partnerekkel együtt mutatta be, hogyan…
AMD Ryzen 5 5500F és 7500: MSRP felett az Amazonon
Kép: TechPowerUp
2026.09.22.
AMD Ryzen 5 5500F és 7500: MSRP felett az Amazonon
Az AMD Ryzen 5 5500F és 7500 megjelent az Amazonon, de…
2026.09.22.
Egyiptom és Afrika: NVIDIA-val épül az AI-ökoszisztéma
Egyiptomban tízszeresére nőtt az NVIDIA Deep Learning Institute tanulóbázisa, Afrika-szerte AI-gyárak…
2026.09.22.
NVIDIA Halos: teljes körű AI-biztonság robotoknak és autóknak
Az NVIDIA Halos az első teljes veremű biztonsági rendszer a fizikai…
Qotom Q30952UE: Intel 10GbE hálózati mini PC teszt
Kép: ServeTheHome
2026.09.22.
Qotom Q30952UE: Intel 10GbE hálózati mini PC teszt
A Qotom Q30952UE ventilátor nélküli mini PC Intel Core i5-8260U processzorral,…