Microsoft Xbox series X

A Microsoft bemutatta az Xbox Series X indítóképernyőjét, és megerősítette, hogy új konzoljára júniusban érkeznek a játékok, köztük a Halo Infinite-t is

A Microsoft ma bemutatott egy részletet az Xbox Series X indítóképernyőjén megjelenő animációjából.

Az intro itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=RzkvucOWM2s&feature=youtu.be

A bemutatóval egy időben bejelentette, hogy júliusban megrendezendő eseményén az új konzolra az Xbox Game Studios által készített játékok fogják játszani a főszerepet. Az Xbox Series X bemutató eseményeinek sorában május 7-én, csütörtökön megjelenő videójában amelynek a címe  „Ezen a csütörtökön induljon el egy új epizód az Xbox életében” a Microsoft felfedi az X sorozat rendszerindító animációját és hangját.

A rendszerindító animáció egyszerűen megjeleníti az Xbox logót, és nem annyira agresszív, mint a jelenlegi Xbox One X indulása, amely még mindig erőteljes hangzású, amikor elindul egy térhatású hangrendszeren. Az Xbox Series X rendszerhangja sokkal lágyabb, egy kissé úgy hangzik, mint az XP és a Vista korszakának régi Windows hangjai.

Az indulóképernyő megismertetése mellett a Microsoft bejelentette, hogy nyáron több játék is meg fog jelenni az új konzolra, amelyeket az Xbox Game Studios készít. „Júliusban arra fordítjuk energiánkat, hogy az Xbox Game Studios hihetetlen játékaira koncentráljunk” – magyarázza Jerret West, a Microsoft játékmarketing vezetője. „Számos stúdiócsapatunk várja, hogy megossza első játékait a fejlesztőcsapattal, akik azt az Xbox X sorozatra optimalizálják, és megjelenjenek az így elkészített új játékok.”

A felmerülő hírek ellenére, hogy az Xbox Series X sorozat játékai csúszhatnak a tervezett bemutatóhoz képest, a Microsoft bizakodó „továbbra is az a célunk, hogy az Xbox X sorozat és a Halo Infinite egyszerre induljon”. A Microsoft ebben a hónapban indítja az „Xbox 20/20” elnevezésű promóciós streameket az X sorozat megjelenésének előkészítésére. Ezek a most csütörtökön tartandó bemutatóval kezdődnek. Ezen a streem rendezvényen a Microsoft azt tervezi, hogy megnevez más gyártóktól származó Xbox Series X játékokat is, amelyek kihasználják az új konzol által nyújtott játékélményeket. Ezek a játékok támogatják a 4K felbontást, 120 kép / mp, DirectStorage-t, hardveres gyorsítású DirectX követést, gyorsabb betöltési időket és még sok minden mást.

Az Xbox intelligens vásárlóbarát programja lehetővé teszi azt, hogy ha megvásárolja egy játék Xbox One verzióját, akkor ehhez ingyenesen megkapja az Xbox Series X verzióra való frissítést.

Csütörtökön fény derül a Microsoft összes Xbox Series X bejelentésére, amelyet erre a napra tartogatott és amelyről mi is be tudunk Önöknek számolni.

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg mással is:

Kategóriák

További cikkeink

2025.03.24.
Brutális sebesség jön az SSD-knél – a PCIe 7.0 hozza el a 512 GB/s korszakát
A technológia folyamatosan gyorsul, de a PCI Express 7.0 szabvány bevezetésével…
2025.02.27.
Kibertámadás áldozatai lettek népszerű Chrome-bővítmények – 3,2 millió felhasználó érintett
Egy nagyszabású kibertámadás során hackerek feltörtek 16 népszerű Chrome-bővítményt, köztük az…
2025.02.19.
90%-os kedvezmény: Népszerű lopakodós játék mindössze 2 dollárért a Steamen
A játékosok most hatalmas kedvezménnyel szerezhetik be az egyik legnépszerűbb ’stealth’…
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
RTX Spark laptopok: már a launch előtt elfogyott a készlet
Az ASUS és az MSI teljes RTX Spark laptop-készlete elkelt még…
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Kép: TechRadar
2026.09.02.
Nvidia GPU driver bug: képernyővillódzás gyötri a játékosokat
Az Nvidia 616.56-os Game Ready drivere kínzó képernyővillódzást okoz – RTX…
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Kép: TechPowerUp
2026.09.02.
DLSS 5 debütál az NBA 2K27-ben szeptember 3-án
Az NVIDIA DLSS 5 először az NBA 2K27-ben jelenik meg szeptember…
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
Kép: StorageReview
2026.09.02.
Dell Pro 14 Premium teszt: 2,55 fontos magnézium flagship Tandem OLED-del
A Dell Pro 14 Premium az ultramobil üzleti felhasználók csúcsgépe: 2,55…
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Kép: ServeTheHome
2026.09.02.
NVIDIA RISC-V GPU-platformokhoz: a harmadik út
Az NVIDIA a Hot Chips 2026 konferencián részletezte, hogyan illeszthető a…
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Kép: NVIDIA Blog
2026.09.02.
NVIDIA és CrowdStrike: agentic kiberbiztonság
Az NVIDIA és a CrowdStrike bemutatta a SafeMind rendszert: az első…
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Kép: Guru3D
2026.09.01.
ASUS ProArt P14: 128 GB egységes memória RTX Spark chippel
Az ASUS ProArt P14 az NVIDIA RTX Spark platformra épül: 20…
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
Kép: Tom's Hardware
2026.09.01.
TP-Link Archer 8 Ultra: az első Wi-Fi 8 router
A TP-Link szeptember 30-án elindítja az Archer 8 Ultra BN19000 előrendelését…